2024. április 7. vasárnap

ápr. 7
20:03
Dízelmotorral is meggyőző volt az új Passat a próbaúton (Autószektor)
Sokat elmond az új modellről, hogy több mint 34 millió készült már a Passatból, a legutóbbi generáció pedig már csaknem 10 évig húzta. Ott voltunk, amikor megérkezett a napfény városába az új, 9. generációs Volkswagen Passat és úgynevezett statikus bemutatón ismerkedhettek vele a potenciális ügyfelek. A vásárhelyi városháza előtt Egy délelőttre és
ápr. 7
20:09
Lilu balesetet szenvedett, komoly műtét vár rá (Nyugati Fény)
Kirándulni indult.
ápr. 7
20:12
Kórházba került Király Viktor (Blikk)
Király Viktor a januári műtétje után ismét kórházba került, azt is elárulta, pontosan mi történt vele.
ápr. 7
20:12
Jövő héten fontos államháztartási adatok várhatóak (ProfitLine)
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről, a fogyasztói árak márciusi alakulásáról, valamint az ipari és az építőipari termelés februári mutatóiról.
ápr. 7
20:15
Ukrán dróntámadás érte a hatodik blokk kupoláját (Magyar Hírlap)
Vasárnap ez már a második támadás volt az erőmű területe ellen.
ápr. 7
20:18
Végre magához tért a tőzsde? A forgalom kisebb volt, de komolyat erősödött a részvényindex (Pénzcentrum)
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 527,41 ponton zárt pénteken, 1142,81 ponttal, 1,75 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
ápr. 7
20:18
Bejelentette a Meta, hatalmas változás jön a Facebookon (ATV)
Májustól kell számítani a változásra.
ápr. 7
20:18
Ezt a 3 dolgot csinálják a férfiak, ha titokban odavannak érted (Glamour)
Amikor valakihez elkezdesz vonzódni, akkor izgatott vagy, ha az illető közelében lehetsz, de ugyanakkor félsz is attól, hogy ő nem érez így veled kapcsolatban, ezért egy ideig próbálod visszafogni magad a társaságában. Neked is ismerős a helyzet, igaz? Most lerántjuk a leplet arról, milyen jelekből szúrhatod ki, ha valaki éppen ebben a szakaszban t
ápr. 7
20:21
Van még kérdés, hogy a baloldal hogyan lapátolja ki a Budapestiek pénzét? (Mandiner)
Ezért nincsen Budapestnek pénze.
ápr. 7
20:24
Úgy tűnik, Biden stábjában ragályos lett a feledékenység (HírTV)
A képen Barack Obama, aki ha minden így marad, akkor nem tud segíteni Biden-nek.
ápr. 7
20:27
A hongkongi gumiember kalandjai – Szinte minden porcikáját összetörte Jackie Chan (Blikk)
Amióta az eszemet tudom, Jackie Chan mindig mutatványozott és püfölte az ellent. Az idő persze fölötte sem múlt el nyomtalanul. Hihetetlen, hogy a hongkongi gumiember hetven éves, amiből vagy hat évtizedet végigverekedett.
ápr. 7
20:27
Hatalmas összegű felajánlást kapott Donald Trump (Demokrata)
Kampánya számára rekordmértékű, 50 millió dollárt (18 milliárd forint) meghaladó adományt ajánlottak fel vagyonos támogatói.
ápr. 7
20:30
A jövő pénzügyi bűncselekménye már velünk van és mindannyiunkat megkárosít (Digital Hungary)
Globális probléma a pénzügyi bűnözés, mely nem csak a közvetlen áldozatoknak okoz anyagi kárt, de jelentős társadalmi következményei is vannak. Ráadásul az erre épülő szervezett bűnözői csoportok egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, felhasználják a technológia fejlődését, így lépéselőnybe kerülhetnek, ha nem cselekszik a világ időben.
ápr. 7
20:33
Mérgezést is okozhat a csokoládé (Magyar Hírlap)
Évszázadokon át használták orvosságként.
ápr. 7
20:39
Nemzetközi uborkakörkép (Magyar Mezőgazdaság)
Idén lassan indult be az uborkapiac, és a tavaly év végitől jócskán elmaradnak a januári árak.
ápr. 7
20:45
A Fidesz Magyar Péterről: "nem hagyjuk, hogy mindenfajta izgalmas ember veszélybe sodorja azt, amit közösen elértünk" (SzMo)
A kommunikációs igazgató szerint a Fidesz a világ legsikeresebb pártja, híveiknek pedig nem szabad védekező testtartást felvenniük.
ápr. 7
20:45
Glutamin: Az aminosavak svájci bicskája (Magyar Hírlap)
Hogyan is működik, milyen előnyei vannak a használatának és hogyan fogyassza? Minderre megtudhatja a választ cikkünkből!.
ápr. 7
20:47
Trump választási küzdelmére ötven millió dollárt ajánlottak fel (Magyar Hírlap)
A kampánycélokra fordítható friss bevétellel csökkentette lemaradását Joe Bidennel szemben.
ápr. 7
20:48
Fény derült a legnagyobb hibára, amit elkövetünk a randizás elején (in.hu)
Dave Elliott párkapcsolati coach szerint van egy nagy hiba, amit a nők újra és újra elkövetnek a férfiakkal való kapcsolataikban. Ez a probléma potenciális kapcsolatok millióit szabotálja mielőtt azok egyáltalán elindulnának, pedig 100%-ban megelőzhető lenne.Egyszerűen fogalmazva, a probléma a férfiak és a nők két legmagasabb és legmélyebb szükségl
ápr. 7
20:51
Netanjahu szóvivője szerint aki nyomást gyakorol Izraelre, a Hamász hatalmának megtartását segíti (Mandiner)
Az izraeli csapatok szinte teljesen kivonultak a Gázai övezetből.
ápr. 7
20:51
Mutatunk 3 érmét, ami kilőhet a Holdig áprilisban (BitcoinBázis)
A kriptopénzek bikapiaca többnyire megőrizte a lendületét, és az árfolyamnövekedés néhány megtorpanása ellenére a befektetők úgy tűnik simét egyre optimistábbak.
ápr. 7
20:57
Irán megtorlása már elkezdődött (Magyar Hírlap)
Az izraeli hatóságok igyekeznek felkészülni.
ápr. 7
20:57
Szijjártó Péter beindult: Már angol nyelven könyörög a híveknek, hogy szavazzanak a Fideszre (Nyugati Fény)
A külgazdasági és külügyminiszter
ápr. 7
21:00
Bejelentéseket tett a háborúról az izraeli miniszterelnök (Blikk)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
ápr. 7
21:06
Reggeltől estig végigkövettük Magyar Pétert a legfontosabb napján (Blikk)
A Blikk egy napra Magyar Péter nyomába szegődött, hogy bemutassuk, hogyan készül politikai pályafutása legfontosabb napjára.
ápr. 7
21:09
Szükségállapotot hirdettek: Radioaktív anyag került a levegőbe Oroszországban (Nyugati Fény)
Nem tudni, mi sugárzik.
ápr. 7
21:12
Felismerhetetlenre öregedett az Egy rém rendes család Marcy-ja: a színésznő így néz ki ma, 65 évesen (Femcafe)
Marcy D'Arcy Peggy Bundy legjobb barátnője volt az Egy rém rendes család című sorozatban - nos, az őt alakító színésznő igencsak megöregedett az évek alatt, így nem csoda, hogy ma már sokan elmennének mellette az utcán.
ápr. 7
21:12
Gyerekcipő vásárlása: ezt tanácsolja az ortopéd szakorvos (Babanet)
Miért nem ajánlott a papucs és a balerina cipő, és mi a helyzet a rokonoktól kapott, használt cipőkkel? Az ortopéd szakorvos elmondja, mire figyelj akkor, amikor a gyerekednek cipőt választasz.
ápr. 7
21:15
Németországban őrizetbe vettek egy férfit (Magyar Hírlap)
Pokolgépet találtak a lakásán.
ápr. 7
21:15
Itt az Orbán-kormány mérlege: ennyien hagyták el Magyarországot, és ennyien tértek vissza 2010 óta (Mandiner)
Nem lehet azt állítani, hogy a magyarok menekülnének az országból.
ápr. 7
21:15
Tóth Vera és párja állami támogatással nyitott kisboltot, de van egy kis bibi (Nyugati Fény)
Elég komoly összegből nyitott meg Tóth Vera és férje egy vidéki kisboltot.
ápr. 7
21:17
Füst miatt kellett kiüríteni egy szállodát Bükkfürdőn (Mandiner)
Zárlatos lehetett az egyik biztosítéksor.
ápr. 7
21:18
Jákob Zoltán miatt fakadt sírva egy kisfiú a bevásárlóközpontnál: nem akart hinni a szemének (Blikk)
Jákob Zoltán ismét kedves gesztust tett két kisgyerek felé, egyikük annyira meglepődött azon, amit kapott, hogy elsírta magát.
ápr. 7
21:18
"Párként katasztrófa voltunk, de szakítás után ő lett a legjobb barátom" (Glamour)
Amikor egy szakításról beszélünk, sokak lelki szeme előtt azonnal lepereg egy jelenet: záporozó könnyek, összetört szív, rosszabb esetben viharos viták és dráma. Viszont akár hiszitek, akár nem, vannak olyan kapcsolatok, amik nem “tányércsapkodással" érnek véget. Vagy ha mégis, egy idő után új szintre emelkedik a kapcsolat, azaz: barátok lesznek. H
ápr. 7
21:21
Az első világháborús kutya, aki 17 csatát járt meg, és kitüntetéseket is szerzett (Helló Magyar)
Stubby őrmester volt az I. világháború legtöbb kitüntetést kapott harci kutyája.
ápr. 7
21:27
"Egyetlen lépésre vagyunk a győzelemtől" (Magyar Hírlap)
"Nem Izrael, hanem a Hamász akadályozza a megállapodást" – hangoztatta Benjámin Netanjahu.
ápr. 7
21:27
Saját fejlesztésű harckocsit semmisített meg az ukrán hadsereg (Mandiner)
Ritka videó a frontról: ukrán drónok támadnak egy ukrán fejlesztésű harckocsit.
ápr. 7
21:29
Magas sugárzási szintet észleltek egy orosz távol-keleti település közelében (Mandiner)
A hatóságok szerint az emberek nem lettek kitéve káros sugárzásnak.
ápr. 7
21:30
Radioaktív sugárzás miatt hirdettek szükségállapotot egy orosz városban (Blikk)
Szükségállapotot hirdettek a hatóságok Oroszország keleti részén fekvő Habarovszk városában - jelentette pénteken a TASZSZ hírügynökség.
ápr. 7
21:30
Igazi sztárparádé volt a Dolce & Gabbana 40.születésnapi partiján - Fotókon a legstílusosabb hírességek (Femcafe)
Kedvenc sztárjaink ezúttal is kitettek magukért és szebbnél-szebb ruhakölteményekben tündököltek.
ápr. 7
21:45
Migránsok százait tartóztatta fel a tunéziai parti őrség (Magyar Hírlap)
2023-ban legkevesebb 729-en haltak meg a tunéziai partoknál.
ápr. 7
21:45
Felszállás közben esett szét egy Boeing hajtóműve (Mandiner)
A légitársaság szerint mechanikai probléma történt.
ápr. 7
21:48
Orbán Viktor: "Az Azahriah nevű csávónak van ez a dala, azt időnként meg szoktam nézni" (Blikk)
Orbán Viktor meglepő választ adott arra, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik számot hallgatta meg legutóbb.
ápr. 7
21:48
Szerinted a mandarin vagy a narancs jó választás a számodra? Biztos vagy ebben? (Agroinform)
A narancs és a mandarin igazán népszerűek. De vajon minden fontos dolgot tudunk róluk?
ápr. 7
21:51
Részletek derültek ki Trump tervéről az ukrajnai konfliktus lezárására (Magyar Hírlap)
A Washington Post közölt részleteket.
ápr. 7
21:57
Drávamenti Hagyományok Háza nyílt Felsőszentmártonban (Magyar Hírlap)
Soltész Miklós véleménye szerint meg kell becsülni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években sikerült elérni.
ápr. 7
22:03
Wintermantel Zsolt: További 500 milliót vettek fel (Magyar Hírlap)
Úgy fogalmazott: "Van még kérdés, hogy a baloldal hogyan lapátolja ki a Budapestiek pénzét?".
ápr. 7
22:03
Kulturális rendeltetést kap Erdély egyik legnagyobb nemesi rezidenciája (Mandiner)
Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletembernek kiemelten fontos az erdélyi magyarság, a nemzet jövője.
ápr. 7
22:06
Reagált Magyar Péter megszólalására a rendőrség: cáfolták az állításait (Blikk)
Magyar Péter korábbi, tüntetéssel kapcsolatos állításaira reagált a rendőrség, nem értenek vele egyet.
ápr. 7
22:09
Emelkedett az Oroszországban átszakadt gát miatt elárasztott házak száma (Magyar Hírlap)
A rendkívüli helyzetek minisztere közölte, az árvíz sújtotta területeken ivóvízre és víztisztító telepekre van szükség.

Keresés