2024. április 6. szombat

ápr. 6
19:00
Valamire készül az Orbán-kormány: újabb kínai gyár épülhet, ezúttal Pécs közelében (ATV)
Hivatalosan senki sem tudja, hogy mit akarnak építeni egy 600-800 hektáros területen a Pécs melletti Bicsérd közelében. A sajtóban megjelent hírek szerint egy kínai autógyár tervez itt beruházni. Jelenleg annyi biztos, hogy az állam kisajátította és beruházási területté nyilvánította az érintett területet.
ápr. 6
19:00
Szuperbetegségekre kell számítani az idei szúnyoginvázióban - és most sokkal hosszabb lesz a szezon! (Sassy)
Már most is repkednek a szárnyas vérszívók, a szakértők szerint pedig igen hosszúra nyúlik idén a szúnyoginvázió. Ráadásul a meleg miatt veszélyes betegségeket is terjeszthetnek.
ápr. 6
19:03
Hont András: És? (Mandiner)
Tömör vélemény a publicistától.
ápr. 6
19:09
A legjobb képek a Magyar Péter-tüntetésről – innen látszik, mekkora tömeg volt a Kossuth téren (SzMo)
Sokan érkeztek a fővárosból, de vidékről és külföldről is jöttek a megmozdulásra. A politikus beszámolója szerint rengetegen nézték az élő közvetítést is.
ápr. 6
19:09
Ukrajna felrobbantott egy orosz gázvezetéket (Telex)
Az azovi vezetéket Ukrajna szerint katonai célokra használták az oroszok.
ápr. 6
19:12
Elsőrendű osztályzatot kapott az EU (Infostart)
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
ápr. 6
19:12
Vettel kerülhet Hamilton helyére a Mercedesnél – senki sem ellenkezik (vg.hu)
A hétszeres világbajnok brit a Ferrarihoz igazol jövőre, a megüresedő helyét pedig a négyszeres vb-első némettel töltenék be.
ápr. 6
19:15
Súlyos figyelmeztetést adott ki a Fehér Ház: a NASA Holdra repüléséről van szó (BorsOnline)
Ennek a fele sem tréfa.
ápr. 6
19:15
A békéltető (Demokrata)
Bár meg is rendelhette volna, de élvezte, hogy az a nyikhaj a pult mögött ideges lesz, ha azt mondja: "Egy Demokratát kérek!"
ápr. 6
19:15
A BlockDAG példátlan, 20 000-szeres megtérüléssel vezeti a kriptovaluták innovációját (BitcoinBázis)
A BlockDAG felülmúlja a Borroe token előértékesítési eredményeit és a Stellar (XLM) árfolyam előrejelzéseit is. A kriptovaluta piac iránt érdeklődők
ápr. 6
19:18
Nincsenek szavak arra, ami a Manchester City meccsén történt (ATV)
Rengeteg gól született a Manchester City meccsén.
ápr. 6
19:18
"Hova mászik a cs*cse?" - Nem tartotta be a plasztikai sebész utasításait a 10 centis körmökkel élő Sáfár Ani (Ripost)
Sáfár Anit kikezdték a félresikerült mellműtétje miatt.
ápr. 6
19:18
Egyfolytában álmos vagy, ha a pároddal vagy? Tudományos magyarázat is van rá! (Glamour)
Elsőre azt gondolhatnád, ha folyton elálmosodsz valaki mellett, az csak egyet jelenthet: hogy nagyon untat téged az illető. Azonban számos kutatás azt mutatja, ha a párod mellett úgy érzed, hogy legszívesebben téli álmot aludnál, az egyáltalán nem rossz jel, sőt!
ápr. 6
19:21
Nincs annál ijesztőbb, mint mikor elveszted az irányítást az elméd felett – olvasói írás az Alzheimerről (WMN)
"Ez az őrjítő az egészben, hogy nem emlékszem. Nem tudom, hova tettem a ruháimat, hogy vettem-e kenyeret, nem jut eszembe az ablak előtt lógó fehér műanyag sötétítő neve, amit el lehet tekerni."
ápr. 6
19:21
Marcel Ciolacu: Románia továbbra is számít Németország támogatására a schengeni csatlakozás kiteljesítésében (Magyar Hírlap)
A román miniszterelnök Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában szombaton.
ápr. 6
19:21
Ünnepeld a Bitcoin felezést Varsóban! Vár a Bitcoin FilmFest (BitcoinBázis)
Jön a felezés, és neked is ott a helyed! A Bitcoin FilmFest igazán izgalmas programokat kínál a Bitcoin Felezés Party
ápr. 6
19:21
Mexikó lépéseket tesz, miután madárinfluenzát találtak Amerikai tejelő teheneknél (Magyar Mezőgazdaság)
A mexikói mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy megelőző intézkedéseket tesz a felügyelet fokozása és az Egyesült Államok állatállományának ellenőrzésének megerősítése érdekében, miután madárinfluenzát találtak tejelő szarvasmarháknál.
ápr. 6
19:24
Greta Thunberg újra akcióba lendült: ezúttal egy főutat próbált eltorlaszolni Hágában, le is tartóztatták érte (Blikk)
Hamar elszabadultak az indulatok azon a hágai tüntetésen, amelyen Greta Thunberg is részt vett több tucat másik emberrel: a rendőrök megpróbálták megállítani a résztvevőket egy főút eltorlaszolásában.
ápr. 6
19:24
A súlyfelesleg leadásával megduplázódhat a spermiumszám (WebBeteg)
A túlsúly számos negatív következménnyel jár, többek között a férfiak nemzőképességét is rontja. Az elhízott férfiak körében a spermiumszám gyakorta alacsony, emiatt a megtermékenyítés esélye csökken.
ápr. 6
19:27
Győzelemmel zárták az Eurokupát a magyar kézis lányok (Infostart)
A jövő heti, debreceni olimpiai selejtezőtornára készülő magyar válogatott 36–30-ra nyert Győrben az osztrák csapat ellen a női kézilabda Eurokupa szombati zárómérkőzésén.
ápr. 6
19:27
Valóság a vászon mögött: üvegszilánkokat, fémdarabokat, tranzisztoros rádiót öklendeztek fel a megszállottak (Blikk)
A hazai mozikban egy évvel ezelőtt, április 6-án mutatták be a Russell Crowe főszereplésével készült A pápa ördögűzője című természetfeletti horrorfilmet, amelynek bár jó nagy része fikció, a főhős, a Gabriele Amorth nevű olasz katolikus pap, aki élete során több mint százezer ördögűzést hajtott végre, valóban létezett, és korábban meghökkentő élmé
ápr. 6
19:27
Szárnyat kapott a Peugeot meseszép Le Mans-i versenyautója (Autószektor)
A Hosszútávú-világbajnokságban (World Endurance Championship – WEC) eltöltött másfél szezon után a Peugeot Sport átalakította a radikális, hátsó szárny nélküli hypercar prototípusát, a 9X8-ast. A tavaly és az idei szezonnyitón már sokszor biztató teljesítményt – Le Mans-ban és idén Katarban is vezette a mezőnyt, Monzában pedig dobogón végzett – nyú
ápr. 6
19:27
A Red Bull főnökének pénze bánta, hogy pilótája megszakította borzalmas sorozatát (Racing)
Sergio Pérez fogadást nyert Christian Horner ellenében, mivel a Red Bull az elmúlt szűk öt és fél évben harmadszor kisajátította az első sort.
ápr. 6
19:30
Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek a franciák a párizsi olimpiára (HírTV)
Egyre nagyobb problémát okoz Nyugat-Európában a tömeges bevándorlás, és a vele összefüggő iszlamista terror. Különösen Franciaországban, ahol a párizsi olimpia közeledtével kiderült, már nem tudják önállóan szavatolni a biztonságot. Már több mint 40 országtól kértek segítséget.
ápr. 6
19:30
Nagy vereséget szenvedett a mianmari hadsereg a felkelőkkel szemben (444.hu)
Komoly visszalépés ez a mianmari katonai juntának.
ápr. 6
19:30
Hajdú Péter Varga-interjúja: az ATV egy HVG-s tévedés miatt kap gyűlölködő leveleket (Media1)
A HVG nyomtatásban és a hvg360 online is megjelentette azt az állítást, hogy az ATV közölte először Hajdú Péter és a Frizbi interjúját Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel Magyar Péterrel való konfliktusáról. Csakhogy a leírtak valótlanok: a Media1-nek az ATV vezérigazgatója azt mondta, annak a Hajdú Péternek az interjúja miatt kapnak most kri
ápr. 6
19:33
14 év után vége a sztárpár házasságának: a legnagyobb titokban vált el Sacha Baron Cohen és Isla Fisher (Life)
Sacha Baron Cohen és Isla Fisher a lehető legnagyobb titokban váltak el egymástól 14 év házasság és 3 gyerek után tavaly: házasságuk végét csak most jelentették be.
ápr. 6
19:33
Bruce Willis egyetlen magyar nevet örökre bevésett az emlékezetébe, 30 éve hallotta először (Promotions)
Bruce Willis erre az egy magyar névre örökre emlékezni fog.
ápr. 6
19:36
Nagyban megnő a Széchenyi Kártya Program kerete (ProfitLine)
A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
ápr. 6
19:36
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 14. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait, ahol a főnyeremény ezen a héten pontosan 1 milliárd forint volt. Lássuk, lesz-e olyan szerencsés, aki elviszi ezt az összeget!
ápr. 6
19:36
Most erősödik meg Ukrajna? Páncélozott járműveket kapnak Litvániától (ATV)
Litvánia M-577-es páncélozott csapatszállító járművekből álló újabb katonai segélycsomagot adott át Ukrajnának - közölte a balti állam védelmi minisztériuma szombaton.
ápr. 6
19:36
Egyre feszültebb a helyzet a moldovai szakadár területen - Moszkva válaszokat vár (vg.hu)
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közleményében hangsúlyozta, hogy az incidenst provokációnak tekintik.
ápr. 6
19:38
Idén nagy gyarapodás várható a jelzálogpiacon (ProfitLine)
A Duna House pénzügyi közvetítője, a Credipass várakozása szerint a jelzáloghitelek volumene idén mintegy 30-40 százalékkal, 750-850 milliárd forintra emelkedhet - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
ápr. 6
19:39
Parkinson-kórt okozhat ez a gyakran használt szer (Magyar Hírlap)
Korábbi vizsgálatok már a szer és az Alzheimer-kór, illetve más neurodegeneratív betegségek kialakulása között is találtak összefüggéseket.
ápr. 6
19:45
Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében (Magyar Hírlap)
A legközelebbi ukrán–orosz frontvonal Moldova keleti részétől mintegy 200 kilométernyire húzódik.
ápr. 6
19:48
Ezektől a növényektől és állatoktól jobb, ha távol tartod magad (Agroinform)
Figyeljünk oda a kirándulások során, mert egyes növények és állatok súlyos tüneteket, mérgezést okozhatnak.
ápr. 6
19:48
"Meghízott a feleségem a terhessége alatt, most már egyáltalán nem kívánom szexuálisan" (Ripost)
A férj közölni akarja a feleségével, hogy már egyáltalán nem tartja vonzónak.
ápr. 6
19:51
Ötöslottó: 1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az 5 számmal (Promotions)
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait. Mutatjuk őket.
ápr. 6
19:51
Demeter Szilárdék lebuktak: Csúnyán átvertek egy polgármestert (Nyugati Fény)
Nem erről volt szó.
ápr. 6
19:57
Oroszország vizsgálatot sürget a Transznisztria elleni dróncsapás ügyében (Demokrata)
Oroszország elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást.
ápr. 6
20:00
1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal (Ripost)
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait.
ápr. 6
20:03
Bencsik András: Magyar Péter a patkányfogó, akit nyüzsögve követ a patkánylelkületű tömeg (SzMo)
A Demokrata főszerkesztője szerint a tömeg "nem hajlandó az igazsággal szembenézni, mert mindent felülír e tömeg tagjaiban a csatornalakók ősi gyűlölete minden iránt, ami odafenn van".
ápr. 6
20:03
Nagy Bernadett útja a pokolból a mennybe: súlyos sérülések után megvan a párizsi kvóta! (Mandiner)
A 76 kg-os súlycsoportban induló kiválóság a magyar olimpiai csapat harmadik birkózókvótáját szerezte meg Bakiban.
ápr. 6
20:03
Demeter Szilárdék lebuktak: Nézd, hogy mennyire átverték az áldozatukat (Nyugati Fény)
Nem erről volt szó.
ápr. 6
20:09
Fura számokat húztak ma ki: íme az ötös lottó nyerőszámai – Ön nyert? (Blikk)
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
ápr. 6
20:09
Női kézilabda Eurokupa: az osztrákok elleni hazai sikerrel zárt a magyar válogatott (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott jövő csütörtökön Kamerunnal, pénteken Svédországgal, vasárnap Japánnal mérkőzik meg.
ápr. 6
20:09
Otthagyta a lúzer betörő a személyijét a bácsalmási helyszínen (AC News)
Megkönnyítette a rendőrök dolgát a béna bűnöző, aki zsákmány nélkül menekült el a helyszínről, és közben elhagyta az igazolványát.
ápr. 6
20:12
Újabb gyár alapkövét tették le nálunk (ProfitLine)
Letették pénteken a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét, a létesítmény a cég hatmilliárd forintos fejlesztési projektjének részeként épül meg.
ápr. 6
20:12
Nem bírnak magukkal Szegeden, megint betörték a Fidesz-iroda ablakát (444.hu)
Most polgárőrök vigyázzák a rendet a szegedi Fidesz-irodát.
ápr. 6
20:12
Hihetetlen, de 12 évvel a csőd után is megfordulnak Magyarország felett az egykori Malév-gépek – mutatjuk épp merre járnak (vg.hu)
Még mai is repülnek szerte a világban a korábbi Malév-gépek, így előfordul az is, hogy épp Magyarország felett húzza el a kondenzcsíkot az egykoron Malév színekben tündöklő Boeing 737-esek egyike.

Keresés