Április 9-én startol az év legnagyobb és legjobban várt órás rendezvénye, a Watches and Wonders, ahonnan most is naprakész cikkekkel és videókat érkezünk majd egyenesen a helyszínről. Hol máshol, mint…
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás (akut pancreatitis) kialakulásának hátterében számos ok állhat. Az eltérő kórok, valamint a különböző súlyosságú betegséglefolyás alapján az egyes esetek terápiája egymástól eltérő lehet.
A csökkenő kamatszint felpörgette a lakáshitelpiacot, a támogatott hitelek is jól mennek, a babaváró támogatásra is megmaradt a kereslet. A 13. havi nyugdíjból sokan fizették vissza a hiteleiket, az állampapírkamatokkal pedig a jelek szerint a befektetők egy része még nem tudta, mit kezdjen, mert a bankszámlákon hevertek - derül ki a Bank360.hu fri
Hajnóczy Csaba zenész, zenetudós Veiszer Alinda vendégeként nemcsak zenei pályafutásáról mesélt, hanem hangökológiai kutatásairól is, amelyek a gyerekek koncentrációzavarára is magyarázatot adhatnak.
Gyerekkori álmát éli át Járai Máté. A Jászai Mari-díjas színművész hét éves korában fogalmazta meg magának először, hogy szeretne Eszenyi Enikő oldalán színpadra állni. Két és fél évvel azután, hogy kiemelt szerepet játszott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő rendezésében, Kecskeméten a Cirkuszhercegnőben, most egyenrangú partnerként állnak s
Nem csupán a demográfiára és az államháztartásra gyakorol erősödő nyomást az öregedő népesség: az időskori szegénység egyéni szinten is egyre nehezebben kezelhető probléma – állapítja meg hat országra kiterjedő, friss felmérésében az Allianz. A kutatás egyik leginkább aggasztó megfigyelése, hogy a nők jelentős lemaradásban vannak a hosszú életre vo
Három és fél éve tesztel valós üzemben önvezető vontatóegységeket a Dachser az egyik dél-németországi telephelyén. A kutatási projekt arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen lehetőségek rejlenek az önvezető járművek számára a logisztikában. A Dachser langenaui logisztikai központjában a Kamag Precision Tractor felvesz egy üres félpótkocsit
A Globális Desztinációs Fenntarthatósági Index rangsorából kiderül, melyek a Föld leginkább környezetbarát települései. Kiválasztottunk három világvárost, mely még a tízes listán is kiemelkedik.
Jelentősen bővülhet a lakossági készpénzfelvétel elérhetősége, havonta 150 ezer forintot a postákon is lehetséges lesz felvenni. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közleményben emlékeztetnek, hogy 2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekéb
Magyarországon van felhalmozott tőke, amely most már Magyarországon kívül keres befektetési lehetőségeket – mondta a miniszterelnök egy szerbiai üzleti fórum megnyitóján.
norelem, a szabványos gépelemek és normáliák vezető globális szállítója, új, variálható rögzítőhengereket mutatott be. Az alumíniumból készült rögzítőhengerek variálható rendszert kínálnak szabályos és szabálytalan külső kontúrú munkadarabok biztonságos és stabil
"Mégse szorongjuk véresre magunkat, nézhetjük az állásinterjút szórakoztató oldaláról is. Ilyen például az, amikor az embernek egy másik értelmes ember a következő örökzöld kérdést teszi fel, anélkül, hogy elröhögné magát: Mik a rossz tulajdonságai?"
A húsvéti ünnepkörre való készülődés, főzés és alkotómunka közben is rengeteg tojáshéj keletkezik. Szerencsére sokféleképpen hasznosíthatjuk újra ezt a konyhai hulladékot, amely a szemetes helyett így a kertben vagy a háztartásban lehet újra a segítségünkre.
Miért a Blade Runner 2049 a második helyezett nálam? Hogyan lehet jobb a program-program szerelemnél az Alita, amiben ráadásul nem is tisztán szintetikus android, hanem "csak" kiborg szerepel? Mert mindkettő látványban kb. ugyanolyan lenyűgöző számomra, a történet viszont sokkal tisztábban romantikus. Nekem legalábbis egy modernizált Rómeó és Júlia
A német politikusok és a választók egy része most már attól tart, hogy Ukrajna és Oroszország viszálya elhúzódó állóháborúvá, egy "drónokkal vívott Verdunné" alakul át, és ezt a kimerítő háborút Ukrajna nem lesz képes megnyerni.
Te sem szívesen használsz bolti készítményeket a vízforralód vízkőtelenítésére, mert aggódsz a szervezetedbe jutó kemikáliák miatt? Akkor jó helyen jársz, mutatunk egy teljesen ártalmatlan, mégis hatékony módszert!
Egyre aggasztóbb az olaj drágulása, amit az utóbbi időben a finomított termékek jegyzése is elkezdett követni. Ez a hazai kutakon is érződni fog, az Mfor Üzemanyagár-figyelő legfrissebb elemzése szerint a jövő héten további drágulás várható.