Idén nyáron megnyitják a Balmorali kastélyt és a Buckingham-palotát a látogatók előtt, sőt, akár a királyi család rezidezinciájának erkélyére is kiállhatnak a turisták.
Hétmilllió forintos felújítást támogat az állam az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére. Egymillió forintos önrészre lesz szükség, amihez kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a lakók.
Megújítja a mobil tarifacsomagjait a Vodafone Magyarország. A vállalat a fogyasztói igényekkel összhangban döntött a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozásoknak szóló tarifacsomagok megújítása mellett: az ügyfelek saját igényeik és szokásaik mentén választhatnak az elérhető árú korlátlan mobiladatot, korlátlan hívást vagy mindkét szolgáltat
Új otthonfelújítási, energiakorszerűsítési programot indít júniustól a kormány. A legalább 35 éve épült családi házak tulajdonosai legfeljebb 6 millió forintnyi, részben vissza nem térítendő támogatást, részben kamatmentes hitelt kaphatnak, de van egy komoly feltétel.
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára - jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Május 6-ig minden dolgozónak el kell hagynia a MÁV-Volán-csoport fővárosi központi irodaházát, amelyet az állami cég a Raiffeisen Ingatlan Alaptól bérel.
A közép-kelet-európai régió egyre meghatározóbb autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója a tavalyi 366 milliárd forintos rekordárbevétel mellett elért 20 milliárd forintos EBITDA eredménye alapján képződött osztalékalapot az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordíthatja. A 2023-as újabb rekordév után további dinamikus növekedést tervez az
Az egész kontinensen Luxemburgban a legmagasabb az átlagfizetés (47 euró/óra). Az ország egy főre jutó GDP-je is itt a legmagasabb a világon. Dániában és Norvégiában ugyancsak meghaladja a 40 euró/órás szintet az átlagbér.
Sajnos a mai napig nem találták fel a tudósok az örök fiatalság szérumát. Van azonban egy módszer, amellyel sokat tehetünk az öregedés folyamata ellen: a kutatók szerint a pihentető alvás lehet a kulcs.
A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés nem lehet hajléktalanszálló, nem lehet szervezett koldusbandák munkahelye, nem lehet a zaklatók szabad terepe.
Márciusban a DataHouse adatai szerint 8573 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9717) képest csaknem 12 százalékos visszaesést jelent - közölte a JóAutók.hu csütörtökön.
Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat a magyar kiskereskedelmi adó ügyében, miután az osztrák kormány és a Spar panaszt emelt az ellen, amely szerintük diszkriminatív a külföldi vállalatokkal szemben és sérti az uniós jogot, mivel az adó mértéke elérte a bevétel 4,5%-át, ami veszteséges működésre kényszeríti a cégeket.
Bevonja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az érintett piaci szereplőket és képviselőiket a jogalkalmazói gyakorlatának kialakításába azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadja a versenytörvény módosítását.
Az orosz védelmi minisztérium kritizálta a német Marder gyalogsági harcjármű tervezését, miután megjavította és terepen tesztelte az ukrán haderőtől zsákmányolt haditechnikai eszközt - erről beszélt a Háború Ukrajnában című műsorunkban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Az Global Tax-Office Kft. összefoglalója az elmúlt hét fontosabb gazdasági és pénzpiaci eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Az 1990. előtt épült családi házak energiamegtakarítást célzó felújítására hirdetett támogatási programot a kormány. A maximum 7 millió forintos beruházásból 1 millió az elvárt önerő, a 6 millió forint egy része vissza nem térítendő támogatás, másik része pedig kedvezményes hitel lesz.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, húsvétkor Magyarországra szaharai port tört be, ami miatt jelentősen megnőtt az aeroszol részecskék koncentrációja. Németh Lajos szerint további betörések várhatóak idén tavasszal.
Károly király megrendítő szavakkal fejezte ki Katalin hercegné iránti szeretetét. A két uralkodó mindig is nagyon közel állt egymáshoz, de mióta kiderült a betegségük, még inkább összekovácsolódtak.
A közlekedéskultúrát is megváltoztatnák az új KRESZ-ben - Hoffmann Csabát, az Autósiskolák és Iskolavezetők Szakmai Egyesületének alelnökét kérdeztük a háttérmunkákról.
Már elérhető az Rtl+ előfizetői számára A renitens című, népszerű bűnügyi vígjáték sorozat teljes évada. Somos Renáta, azaz Reni (Gáspár Kata), egy háromgyerekes egyedülálló anya, aki 160-as Iq-ja ellenére takarítónőként dolgozik. Egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, így a kissé kényszeres, szabálykövető Dobler