Februárban ismételten csökkent a kiskereskedelmi forgalom havi bázison, amely furcsa, hiszen az infláció alacsonyabb volt a vártnál és a bérek is lendületesen nőnek. Úgy tűnik, hogy a fogyasztók bizalma nem tért vissza.
Habár világszerte egyre több embert érint, mégsem fordítunk elegendő figyelmet a kiégés szindrómára. Pedig a jelenség áthatja a mindennapjainkat: már rég beszüremlett a populáris kultúrába, így a filmművészetbe is.
Célja, hogy az online kiskereskedelmi médiában érdekelt piaci szereplők között egységes, produktív kommunikáció indulhasson a területhez köthető információgyűjtéssel, kutatással, edukációval, sztenderdizálással és ajánlásokkal kapcsolatban. A retail media szerepe Európában 2023-ra már túlnőtt a feltörekvő médiacsatornák szintjén: a szektor hirdet
Az Audi Győrben, a világ legnagyobb motorgyárában gyártja a Premium Platform Electric (PPE) számára készülő elektromos hajtásokat, melyeket Ingolstadtban, az Audi Q6 e-tron modellsorozatba építenek be. Az Audi Hungaria mintegy
Jelentősen, 3,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene februárban az előző hónaphoz képest – jelentette a KSH. Hosszú idő után ez az első igazán érdemi jelzés, hogy van növekedési potenciál az iparban, igaz, az emelkedéshez egyszeri tényezők is hozzájárulhattak.
Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója kettős szerepkörének feladására kényszerülhet az egyik részvényes által előterjesztett módosítási kérelem alapján – írja a Financial Times.
A szegediek ismét borítanák a papírformát szombathelyiek ellen, a szolnokiak és a pécsiek a bajnoki negyeddöntő előtt a kupaelődöntőben is összemérik az erejüket egymással.
Elemzők recessziós aggodalmakat fogalmaztak fel az Egyesült Államok gazdaságát illetően, olyan aggasztó mutatókra hivatkozva, mint az ECRI vezető gazdasági indexének csökkenése, amely történelmileg megbízható előrejelző. Ez a figyelmeztetés egybeesik a lassuló GDP-bővülést mutató idei makroadatokkal és az amerikai Coincidens Index stagnáló mutatóin
A Kulcs-Soft, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) technológiai konzultációjára felkért partnereként az elsők között nyújtott be sikeres áfabevallást közvetlenül saját szoftveréből, a cég óvatos optimizmussal tekint fejlesztése várható piaci hatására – közölte a társaság az MTI-vel.
Egy elemző előrejelzése szerint a geopolitikai feszültségek és egyes rendszerszintű tényezők hatására az arany ára egy éven belül elérheti az unciánkénti 2600 dollárt, miután a nemesfém idén már többször is új rekordmagasságokat ért el - írja a CNBC. A szakember felhívta a lehetőségét egy esetleges eseményre, ami ha bekövetkezik, az komoly ralit in
A KSH előzetes számai szerint februárjában az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az ország legismertebb közéleti szereplői osztják meg tapasztalataikat tehetséges fiatalokkal a Jövőt Építők Generációja (JÉG) Mentorestjén. A szervezet a jövő szakembereit készíti fel a munka világára, a kiválasztott pályázók pedig olyanokkal vállalkozókkal beszélgethetnek négyszemközt, mint Dr. Varga Eszter, Gerendai Károly vagy Tomán Szabina. Az
2024 februárjában az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 januárjához mérten 3,5 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Bizarr történet kezd kibontakozni Botswana és Németország között: a németországi Zöldek párt korlátozná az afrikai országból érkező vadásztrófeák behozatalát, erre válaszul a botswanai elnök azzal fenyegetőzött, hogy húszezer elefántot küldene Németországba, hogy a németek megtudják, milyen együtt élni ennyi állattal. A legújabb fordulat: a Lufthan