Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből, amelynek a további része eredménytartalékba kerül - közölte a hitelintézet a létrejöttét követő első éves rendes közgyűlése után hétfőn az MTI-vel.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:
2023 októberében startolt el a NASA Psyche küldetése, mely már csak azért is figyelemreméltó, mert a program keretében a szakemberek egy teljesen új kommunikációs rendszert is teszteltek.
Ezek azok a csillagjegyek, akikről a környezetük szeretne többet megtudni, mert megfoghatatlan a természetük és egyfajta titokzatosság lengi őket körül.
A Hotelstars Union (HSU), a szállodák harmonizált osztályozásának európai szövetsége új kritériumokat hagyott jóvá a 2025-2030-as évektől a szállodai csillagok odaítélését illetően. Mind a 21 tagország öt-hatévente felülvizsgálja a szállodai…
Egy festői japán város hamarosan kerítést állít majd fel, hogy így takarja el a Fudzsira nyíló kilátást a turisták tömege elől. A város egyik tisztviselője szerint nagyon sajnálják, hogy ilyen intézkedést kell hozniuk, de egyszerűen nem maradt más lehetőségük – írja a CNN.
"Az amerikai központok már a célkeresztben vannak, Franciaországot, mint atomhatalmat azonnal le kell fegyverezni, a brit szigetek pedig egyszerűen víz alá kerülnének."
Egy osztrák adatvédelmi csoport adatvédelmi panaszt nyújtott be az OpenAI ellen. Azzal vádolják a ChatGPT-t, hogy hamis információkat szolgáltatott, és
Az ország több okból is folyamatosan magasan szerepel a boldogságot mérő World Happiness Report rangsorában.A jelentés szerint a Dániában élő hatvan év felettiek érzik magukat a legjobban. Az ország a 60 év felettiek körében az első helyet szerezte meg, és összességében a második helyen áll, Finnország mögött, írja a HuffPost.Bár nyilvánvalóan nem
Kik hajlamosabbak a depresszióra: a nők vagy a férfiak? Van-e genetikai háttere a depressziónak? Mi a kapcsolat a depresszív tünetek és a szaglástréning között? Hatásos-e a szaglásterápia depresszió esetén? Válaszok a cikkben!
Legtöbbünk szörnyülködik, amikor felvételről hallgatja vissza a hangját, mi ugyanis másnak halljuk, mint amilyennek a külvilág. Mivel ritkán halljuk kívülről a saját hangunk, idegenkedünk tőle. Hogy miért?
A hétfő délutáni erősödés óta tesztel a forint egy fontos technikai vonalat, amely ha letörik, akár a ma reggel közzétett várt feletti magyar GDP-adat hatására, akkor további tér nyílik meg a forint számára. Délelőtt sokáig nem talált erőre a forint, de aztán elindult az erősödés.
Áprilisban a kínai feldolgozóipar és szolgáltató szektor növekedése is lassult, ami a gazdasági lendület csökkenésére utal a második negyedév kezdetén.
A Graphisoft Park SE részvényenként 70 eurócent osztalékot fizet 2023-es adózott eredménye terhére a forgalomban lévő "A" sorozatú törzsrészvényei után. Tette közzé a társaság közgyűlésének határozatát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint az osztalékot euróban fizetik ki 30 kereskedési napon belül. A társaság a "B" soroza
Vajon mi elég indok ahhoz, hogy az ember kilépjen a házasságából? Lehet az unalom, a bizsergés hiánya elegendő motiváció? – ezt a kérdést járja körül az Orlai Produkció új darabja Szinetár Dórával és Péterfy Borival.
A szeptemberi budapesti sakkolimpia előtt a hazai szövetség a legjobb játékosokkal a bizalom visszaépítésén dolgozik – mondta az elnök a Telexnek. Lékó Péter is visszakerült a válogatottba.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) jelentése szerint. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe (Economic Sentiment Indicator, ESI) áprilisban 95,6 pontra csökkent az e
Kína jelezte, hogy válaszlépéseket tehet, miután Joe Biden amerikai elnök aláírta a Tajvan védelmi rendszerének megerősítését célzó törvényt. Valamint arra törekszik, hogy a TikTok kínai tulajdonosát rávegye a közösségi médiafelület eladására. Joe Biden nem kegyelmez Biden szerdán írta alá a katonai segélycsomagról szóló jogszabályt, amelynek nagy
A Laborc utcai strand évek óta pusztul, de szerencsére új fejleményekről számolhatunk be, ugyanis már több napja megkezdőtött a strand felújítása. Első lépésként a sok év alatt felgyülemlett salaktól tisztították…
Minden idők egyik legnépszerűbb játékával, Barbie-val találkozhat a nagyközönség a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) épületében a Magyar Menyasszony kiállítás kísérőprogramjaként:
Újabb összetűzésre került sor kedden a Fülöp-szigetek és Kína között a Dél-kínai-tenger egyik vitatott hovatartozású korallzátonyánál. Az incidens során a Fülöp-szigeteki parti őrség egyik hajója a kínai fél vízágyús támadása következtében megrongálódott.
A korábbi igazságügyi miniszter felhívta a figyelmet: óriási szerepe van az államnak abban, hogy számon kérje a vállalkozókat, betartják-e a szabályokat.
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése érdekében, ezzel a felek az egész ország érdekét szolgálják - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a dokumentum aláírásakor kedden Budapesten.