A magyar rendező és felesége, Wéber Kata ismét közösen készít filmet az Egyesült Államokban. Az At the Sea című dráma Amy Adams főszereplésével, júniustól forog majd Bostonban – írja a Deadline.
A terapeuták és a spirituális tanácsadók egyetértenek abban, hogy az álmok hatására érdemes jobban megvizsgálnunk a gondolatainkat és az érzéseinket. Akár ijesztő dolgokról (kígyók és pókok), akár emberekről (például egy exről) álmodunk, ez mind nyomot hagy az életünk ki nem fejezett impulzusaihoz.Ezért kíváncsiak voltunk egy gyakori álom jelentésé
A fővárosig érő számlagyár botrányára hónapok óta egyetlen érdemi választ sem adott a baloldal, de a főpolgármester legújabb meséje az eddigi mélypont.
A Liverpool szombati döntetlenjével gyakorlatilag kiírta magát a bajnoki címért folyó küzdelemből, legalábbis valami csodáára lenne szükség, hogy ne így legyen. Ellenben a két rivális továbbra is hatalmas hajrát mutat be. Vasárnap az Arsenal lépett pályára először, és nagyot küzdött a Tottenham vendégeként. Az első félidőben úgy tűnt, hogy Artet
A Spar Magyarország a 2023-as évben 1023,2 milliárd forint forgalmat ért el, amely 15,79%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat csaknem 10 milliárd forintból öt új üzletet nyitott, négyet pedig modernizált. Emellett folytatódott a perbáli húsüzem korszerűsítése, és a fontos kezdeményezések indultak a fenntarthatóság érdekében. A Sp
Az OTP Bank pénteki közgyűlése után készítettünk villáminterjút Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával. Elmondta, mit gondol az MBH Bankról, a gazdaságról és a kamatok alakulásáról, és mire számít az európai parlamenti választások után.
Ha elérhető árú, automata búvárórát szeretnénk, akkor az Orient Makot keressük. Jó pár éve a magyar órás közösség is régi ismerősként néz a Mako-ra, de a kollekció már két évtizede…
Idén is megtartotta kora tavaszi rendezvényét a Sárgarépa Klub Magyarország: a rendezvény alkalmat teremtett a termelői tapasztalatok megismerésére, megvitatására.
Folytatjuk azt a sorozatunkat, amely igazolja: a baloldalra sodródott Jobbik–Konzervatívok egy sor háttérembere és politikusa kötött ki Magyar Péter oldalán.
Szakdolgozatot ír, megadott információk alapján PR-cikkeket kreál, valamint a személyiségi jogokat veszélyeztető módon képes megteremteni és leutánozni bárki kép- és hangmását: a mesterséges intelligencia rohamtempóban fejlődik, nem véletlen, hogy jó pár szakág dolgozói aggodalommal tekintenek a jövőbe, hiszen a munkájuk is veszélyben lehet. Az ide
Vajon nem több megfontoltsággal húznák be az ikszet a polgárok, ha tudnák, hogy tettük a következmények függvényében visszakereshető? Ungváry Zsolt írása.
A kormányoldal bízik abban, hogy a következő időszakban konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a CPAC Hungary konferencián. A probléma, hogy az Európai Unióban ma is konzervatív többség van, így a fordulat szó értelmezhetetlen.
Elképesztő dologra vette rá kollégáit a Rádió 1 műsorvezetője. Sebestyén Balázs kollégáival csapatépítőn voltak, és együtt élték át a parázson járás élményeit.
A pécsi kesztyűgyártás több mint 160 éves múltra tekint vissza, mi pedig egyik jelenlegi zászlóshajójához látogattunk el, amelyben többek közt Madonna, Rihanna és a Dűne 2. sztárjai számára is gyártottak kesztyűket.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A tervezett pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új előírások és kedvezmények is. A Bank360.hu összefoglalta a támogatás feltételeit.
A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy a társaság tavaly 246 milliárd forint árbevételt ért el, 445 millió levelet kezelt, több mint 29 mill
A vezető bűnügyi tévécsatorna, az Investigation Discovery bejelentette a NICK ÉS AARON CARTER: BUKOTT BÁLVÁNYOK című négyrészes dokumentumsorozatot, amely Nick és Aaron Carter életébe nyújt bepillantást. Premier: május 28. Investigation Discovery csatorna és a Max streaming platformA dokumentumsorozat az 1990-es évek végi és 2000-es évek eleji hihe