Május 9-én, az Akváriumban rendezi a Portfolio Csoport a GEN Z Fest-et: a rendezvényen egyik pontjaként fiatal vállalkozók pitchelhetik ötleteiket a mentoroknak: Fränk Barbarának, Jendrolovics Máténak, és Sárospataki Albertnek. Figyelem! A jelentkezés hamarosan zárul!
Nicolas Cage Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész kedvenc étele az egyik gyorsétterem tempura bundás csirkéje, méghozzá pezsgővel. A Yahoo Entertainmenten megjelent interjúban elmondta, hogy édesapja vitt egyszerszer haza egy vödör csirkefalatot egy üveg pezsgővel, és a kettő együtt felejthetetlen ízkombinációt nyújtott számára. Amikor bef
A 47 éves Omri Mirant, két kislány édesapját a Nahal Óz kibucban található otthonából vitték el a terroristák a Gázai övezetbe, ahonnan azóta, egészen szombatig nem volt róla életjel. Egyik kislánya csak féléves volt elrablásakor.
A Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján Biden kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
Az amerikai előadó 50 felett, a TikTok és az autotune segítségével futott be, életútja pedig annyira kanyargós, amennyire egy konzervatív, fundamentalista keresztény gyülekezetből induló homoszexuális rocksztár életútja csak lehet.
A szlovének népszavazásban fejthetik ki véleményüket a kannabisz orvosi és nem orvosi célú használatáról, valamint a személyes használatra történő termesztésről is.
El tudják képzelni, hogy Liverpool vagy München polgármestere a Liverpoolon vagy a Bayern Münchenen gúnyolódva kampányol, s úgy balkézről az összes bajor lelkébe gázolna?.
A szakemberek azt mondják, idén igazi kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke emellett figyelmeztetett: megjelent Közép-Európában egy ragadozó állat, amely két új, veszélyes kullancsfajt hurcolt a kontinens belsejébe.
Az ecet a legfontosabb közszükségleti és népélelmezési cikkek közé tartozott, amit ételízesítőnek, tartósítószernek, sőt orvosságnak is használtak. Egy 1930-ban megjelent cikk adata szerint Magyarországon akkoriban 123 ecetgyár működött.
Kiss Roland annak is köszönheti, hogy végül bekerült a vasárnap (ma) kezdődő divízió I/A-világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott keretébe, hogy vállsérülése nem volt olyan súlyos, mint amilyennek először tűnt, és így Don MacAdam szövetségi kapitány bizalmat szavazott neki.
Magyar szerint a Fidesz nagy erőssége, hogy "ezek a csávók megbíznak egymásban akkor is, ha ereszen másznak, akkor is, ha drogoznak, akkor is, ha lopnak". Magyar Péter és Puzsér Róbert beszélgetésére szinte azonnal elfogytak a jegyek, szombaton így közel ezer ember hallgatta őket.
Sokan nem szeretik a finomfőzeléket, pedig ha jól van elkészítve, akkor zseniális fogás akár magában is, köret nélkül. Mi most egy olyan verziót készítettünk, ami még csak nem is vádolható azzal, hogy menzás lenne, az íze pedig egyenesen mennyei.
A 15-64 évesek körében a 74,7 százalékos foglalkoztatási arány lényegében megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta a férfiaknál gyakorlatilag változatlan maradt, 78,2 százalék volt, míg a nőknél 1,1 százalékponttal, 71,1 százalékra nőtt. A 2024. január-márciusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezerrel,
A ValMar együttes egyik pillanatról a másikra vált népszerűvé. Marics Peti és Valkusz Milán számára egy új, addig ismeretlen élet kezdődött. Lányok százezrei rajonganak értük, Peti bár hálás a sikerért, de időnként terhet is jelent számára.
Katalin hercegné állapotáról azóta nem beszéltek, hogy bejelentették a betegségét. "A királyi család tagjai tisztában vannak azzal, hogy minden, amit tesznek, így vagy úgy, de üzenetet hordoz."
A sajtóértesüléseket csütörtökön hozták nyilvánosságra, és a Red Bull egyik szóvivőjére hivatkozva azt írták, a 65 éves sztármérnöknek legalább a 2025-ös idény végéig szóló szerződése van, arról pedig nem tudnak a csapatnál, hogy máshova igazolna. A BBC és a német szakújság viszont úgy tudja, Newey tárgyalhat arról, hogy jövőre másik istállónál dol
Novák Katalin február 10-én jelentette be a lemondását a kegyelmi botrány kirobbanása után. Az egykori köztársasági elnök azóta teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és nemcsak eseményeken nem jelenik meg, de a közösségi oldalán sem oszt meg semmilyen tartalmat.