Az Egyesült Királyságban 59 467 autót gyártottak márciusban, 27,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Tavaly augusztus óta először jegyeztek fel éves csökkenést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
A mezőségi községben első alkalommal szervezett búzaszentelést a Pro Agricultura Egyesület, mely 2022-től csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű programhoz.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon, a Közlekedik a család elnevezésű országos közlekedésbiztonsági versenysorozat első állomásán, a Városligetben 2024. április 27-én. MTI/Hegedüs Róbert Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg az országos családi közle
NAPI Kommentár. Donáth Anna, aki Cseh Katalinnal és az egész gyurcsányista baloldallal azt az Orwell által már a 20. század elején látottat képviseli, amelynek középpontjában az áll, hogy fogalmazzák át, mi a normális.
A NASA két új felvételt tett közzé két jól ismert égi jelenség változásait bemutatva. A főszereplők pedig a Cassiopeia A és a Rák-köd, amelyek a galaxisunkban szupernóvává váló hatalmas csillagok maradványai.
A KDNP frakciószóvivője elmondta, ha záros határidőn belül nem következne be az üzemanyagárak csökkentése, akkor a KDNP támogatja a kormányt további intézkedések kidolgozásában.
A Standard and Poor's megerősítette a magyar adósbesorolást, továbbra is befektetésre ajánlja az országot. Nem változott a stabil kilátás sem, azaz közvetlen felminősítésre vagy leminősítésre a közeljövőben nem kell számítani – értékeli a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
Az üzemanyag-kereskedőknek két hetük van arra, hogy a benzin és a gázolaj árát a régiós átlagra csökkentsék Magyarországon – mondta Nacsa Lőrinc, a Kdnp frakciószóvivője.
Két határon összesen több mint 12 000 ember érkezett Ukrajnából egyetlen nap alatt. A Magyarországra belépők közül 70-en kaptak engedélyt az ideiglenes tartózkodásra.
Ezt senki nem mondta! című podcastunk hetedik adásában Halász Rita volt a vendég, a beszélgetéshez pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.
Eger polgármestere a kormányközeli Rádió 1 Eger vezetőjével egyezkedik arról, hogyan tudnának pénzt kilapátolni az önkormányzattól Mirkóczki saját médiumába, amivel aztán megtámogatják az exjobbikos polgármestert a 2024-es önkormányzati választáson.
A katasztrófavédelem közleménye szerint Pécs külterületén, a Bányászlámpa utcában kigyulladt az ágy egy sorházi lakás egyik szobájában. Az esethez kivonultak a város hivatásos tűzoltói, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, amelyek szerencsére nem terjedtek át a tetőszerkezetre. A tűzoltók a munkálatok közben három gázpalackot hoztak ki a
Fernando Alonso nemrégiben jelentette be, hogy egy több évre szóló szerződést írt alá az Aston Martinnal. Lando Norris szerint a jövőben nem nagyon fogunk olyan versenyzőt látni, aki olyan hosszú ideig és eredményesen tudjon versenyezni, mint azt a spanyol pilóta teszi. Alonso az új szerződésének köszönhetően még 2026-ban is versenyezni fog, és ekk
Kína 22 repülőgépe közelítette meg Tajvant, mintegy a fele pedig át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben.
Nyitókép: SITA/AP Szlovákia polgárai, akik elégedetlenek amiatt, hogy Robert Fico kormánya nem támogatja Ukrajnát fegyverekkel, már csaknem 4 millió eurót gyűjtöttek össze tüzérségi lőszerre Ukrajna számára – számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda honlapja. Az eredeti cél 250 ezer euró összegyűjtése volt, miközben a szervezők abban reményke
A tolvajok egyre gyakrabban károsítják meg a holland tejtermelőket és sajtárusokat, a kár évente több tízezer eurót tesz ki - közölte Wim Meure-Buren, a holland tejtermelők szövetsége, a Boerderijzuivelbond elnöke az RTL Nieuws holland műsorszolgáltatónak nyilatkozva pénteken.
A német luxusautó-gyártó Porsche bevétele 9,01 milliárd euró volt az első negyedévben, 11 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 10,1 milliárd eurónál - áll a cég közleményében.
Az angol királyi család tagjainak egy közös vonása biztosan van. Szinte mindegyikük stílusa nagy hatással volt a divatvilágra. Diana hercegné, Erzsébet királynő vagy Katalin hercegné kedvenc darabjai és egyedi stílusjegyei mind a mai napig követendő példaként tündökölnek a trendek között.
Eger polgármestere a kormányközeli Rádió 1 Eger vezetőjével egyezkedik arról, hogyan tudnának pénzt kilapátolni az önkormányzattól Mirkóczki saját médiumába, amivel aztán megtámogatják az exjobbikos polgármestert a 2024-es önkormányzati választáson.
Két határon összesen több, mint 12 000 ember érkezett Ukrajnából egyetlen nap alatt. A Magyarországra belépők közül 70-en kaptam engedélyt az ideiglenes tartózkodásra.
Az ételérzékenység és az ételallergia két különböző állapot, bár mindkettőre jellemző, hogy az adott étel valamilyen formában negatív reakciót vált ki a szervezetben az elfogyasztását követően. Azonban az okok, a tünetek és a kezelés
A kínai többségi tulajdonú Volvo Cars a közös és társult vállalkozásokat nem számítva 6,8 milliárd svéd korona (230,86 milliárd forint) működési bevételre tett szert az idei első negyedévben, ami 8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a cég honlapjára szerdán feltöltött adatokból.
Olegmagasabb összegű (3,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatáshoz, akik magas jövedelmű járásban élnek, de maguk kevesebbet keresnek, mint a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százaléka.
Ezt senki nem mondta! című podcastunk hetedik adásában Halász Rita volt a vendég, a beszélgetéshez pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.
A legtöbb ember nem szereti a rovarokat, pedig léteznek olyan fajok, amelyek akár a legnívósabb művészeti múzeumban is megállnák a helyüket – műalkotásként.