2024. április 27. szombat

ápr. 27
10:54
Nav: postázták a papíralapú bevallási tervezeteket (Nyíregyháza)
2024. március 18-áig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen Kaü-azonosítójuk (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás). A telefonos, az Sms-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 124 ezren éltek. A tervezeteket a Nav folyamatosan postázza a
ápr. 27
10:57
Furcsán nyilatkozott a Gyurcsányékkal való együttműködésről Karácsony Gergely (vg.hu)
A főpolgármester szerint ő javasolta a DK-nak az előrehozott választások követelését, ám mindjárt helyesbített is.
ápr. 27
11:00
No migration, no war (Demokrata)
Olyan választás lesz a mostani, ahol minden mindennel összefügg, ahol ugyanaz lesz a kérdés nagyban és kicsiben.
ápr. 27
11:00
Oroszország gyaníthatóan zavarja a GPS-jelet Európa felett (Magyar Nemzet)
Az elmúlt nyolc hónapban több ezer járatnál jelentkeztek problémák a műholdas navigációval a Balti-tengeren.
ápr. 27
11:00
Több amerikai sztár is támogatja az Izrael-ellenes diáktüntetéseket (Mandiner)
Bár a tüntetéseket antiszemita incidensek kísérték, több sztár szerint a média ferdít a megmozdulásokról.
ápr. 27
11:00
Három meccsre eltiltották Kerkez Milost az angol bajnokságban (Telex)
A Bournemouth szerdai meccsén állították ki a magyar válogatott hátvédet. Csak az utolsó fordulóban térhet vissza a pályára.
ápr. 27
11:03
Megint ukrán energetikai létesítményeket támadtak az oroszok (Infostart)
Ukrajna hőtermelésének mintegy 80 százalékát és vízenergia-kapacitásának 35 százalékát veszítette el az orosz invázió kezdete óta.
ápr. 27
11:03
"Nagyon sajnálom" – szomorú bejelentést tett közzé terhes pocakkal Lékai-Kiss Ramóna (Metropol)
A színésznő fotóját elárasztották a hozzászólások.
ápr. 27
11:06
Ezért nem tudhatjuk meg, K. Endre miért kapott elnöki kegyelmet (ATV)
K. Endre személyiségi jogai miatt nem tudhatja meg az ország, hogy miért kapott elnöki kegyelmet
ápr. 27
11:06
Szívszorító vallomást tett a németek szövetségi kapitánya (Magyar Hírlap)
Kiöntötte a lelkét apja öngyilkosságáról.
ápr. 27
11:06
Szentkirályi Alexanda: Milyen nyelven folyt a tárgyalás főpolgármester úr? (Demokrata)
A politikus Karácsony Gergely egyik új bejegyzése alá kommentelt, több mindenre is kíváncsi volt.
ápr. 27
11:06
Medgyessy megfejtette, s leszögezte: ekkor fog megbukni Orbán Viktor (Mandiner)
Egy közeli évet jelölt meg a volt miniszterelnök, aki Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
ápr. 27
11:06
NAV: kézben a papíralapú tervezetek (Hungarianpress)
Március 18-áig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen KAÜ-azonosítójuk (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás). A telefonos, az SMS-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 124 ezren éltek. A tervezeteket a NAV folyamatosan postázza az igény
ápr. 27
11:09
Janicsák Veca élvezi, hogy egyetemista lett (Blikk)
Janicsák Veca hisz az életen át tartó tanulásban, így 34 évesen örömmel ült vissza szeptemberben az iskolapadba, miután tavaly felvették a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott pszichológia szakára. Az énekesnőnek régi vágya vált valóra ezzel, és a mindennapokba is könnyen be tudja illeszteni a vaskos kötetek tanulmányozását.
ápr. 27
11:09
Bekerülhet-e a hétköznapi életünkbe a robotika? (Piac és Profit)
Kiderült, hogyan állnak a magyarok a robotokhoz.
ápr. 27
11:09
Oroszország négy ukrán hőerőművet is támadott hajnalban (vg.hu)
A támadásokban legalább egy ember megsérült.
ápr. 27
11:12
Magyar Péter tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát a DK alelnöke szerint (444.hu)
Arra utal, hogy Magyar a pénteki tüntetésen azt mondta, kiáll vitázni Dobrevvel, "bár galambokkal nem szeret sakkozni".
ápr. 27
11:12
Karácsonynak nincs mivel kampányolni, mert öt év alatt szinte semmit sem csinált (Magyar Nemzet)
Csaknem megduplázódott a fővárosi adóbevétel, mégsem indult új nagy fejlesztés ebben a ciklusban.
ápr. 27
11:12
Indul a Kuponözön a SPAR üzleteiben (Telex)
A 2024. április 25-e csütörtöktől induló Kuponözön promócióban minden 5000 forint feletti vásárlásod után egy 300 forintos kupont kapsz.
ápr. 27
11:12
Három meccsre eltiltották a Premier League magyar sztárját, őrjöng a klubja (naphire.hu)
Három mérkőzésre tiltották el Kerkez Milost, a Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját.
ápr. 27
11:12
A 75 éves Károly király egy különleges családi képpel jelentette be, hogy amíg lehet, dolgozni fog (Sassy)
A palota azt nem közölte, hogy a király kezelése mikor fejeződhet be.
ápr. 27
11:14
Orbán Viktor Baba a házban címmel tett fel új TikTok-videót (Magyar Nemzet)
A fociról is érdeklődött ifjú vendégétől a magyar miniszterelnök.
ápr. 27
11:15
Császárpingvin-fiókák ezrei pusztultak el (Infostart)
Az antarktiszi tengerjég rekordtempójú olvadása miatt a fiókáknak kevés az esélyük az életben maradásra.
ápr. 27
11:15
Ballisztikus rakétákkal támadtak a Vörös-tengeren: egy brit olajszállítót találtak el (Blikk)
Két brit hajót támadtak meg ma reggel a húszik a Vörös-tengeren. A hírek szerint az egyik járműben, amely egy olajszállító volt, kisebb károk keletkeztek, de tovább folytathatta az útját.
ápr. 27
11:15
Szakács Gergő elhunyt nagymamája velük van (Metropol)
Az énekes hisz a lélekben és a spirtualitásban is. Szakács Gergő elmondta, hogy hiszi nagymamája lélekben velük van, és dédunokájával szokott "bandázni".
ápr. 27
11:15
Adománycsomaggal segíti a családokat az Egyszülős Központ (ProfitLine)
Az Egyszülős Központ áprilisban és májusban összesen 10 millió forint értékű tisztítószer-, tisztálkodószer- és élelmiszer-adománnyal támogat egyszülős családokat - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
ápr. 27
11:15
Életet mentett a Gondosóra Hajdú-Biharban (hirado.hu)
A gondosóra diszpécserközpontjába érkezett segélykérés egy 70 év körüli Hajdú-Bihar vármegyei férfitől, aki otthonában lett rosszul.
ápr. 27
11:15
Közleményt adott ki a palota Károly király állapotáról egy szívszorító fotóval együtt (Glamour)
A Buckingham-palota péntek este kiadott közleménye előrevetíti a következő hónapokat, ami Károly király nyilvános szerepléseit és a monarchia reprezentációját illeti, beleértve a közelgő Trooping the Colour nevű ikonikus eseményt is.
ápr. 27
11:15
Magyar Péter: csak a múlt héten két munkatársamat rúgták ki, akik ingyen segítenek a Tisza-pártban (SzMo)
Magyar szerint Orbán éppen a héten szónokolt Brüsszelben arról, hogy nálunk senkit sem érhet ilyen retorzió.
ápr. 27
11:15
Eddig rosszul használtad az olajos flakon letépett kupakját (BorsOnline)
Innentől biztos használni fogod őket a konyhában.
ápr. 27
11:18
"Ha fizetek, akkor ne b*sztass!" - Eger polgármesteréről szivárgott ki hangfelvétel (ATV)
Az egri polgármester, Mirkóczki Ádám tárgyalt a helyi sajtó képviselőivel.
ápr. 27
11:18
A mesterséges intelligencia már szinkronok felújításában is segít (hirado.hu)
A magyar film napja alkalmából a hazai alkotások mellett híres klasszikusok szinkronfelújított alkotásait is láthatják április 29-től egy héten át a közmédia csatornáin.
ápr. 27
11:18
Komolyan kell venni az allergiát: asztma is kialakulhat belőle! (Life)
Tanácsos a szénanáthát kivizsgáltatni!
ápr. 27
11:18
Elek Ferenc elárulta, mi lenne a legfontosabb a jelenlegi háborús helyzetben (Magyar Nemzet)
A Semmelweis és a Buék színésze nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet.
ápr. 27
11:18
Két napra Szeged lett a Mercedes fővárosa (Autószektor)
"A több mint 140 Mercedes-Benz autócsoda látványa örökre beleégett az emlékezetünkbe. Hálásan köszönjük, hogy részesei voltatok ennek a rendkívüli rendezvénynek." Így köszöntek el közösségi oldalukon a  Pappas Auto Classic Car Show & Expo szervezői, az április utolsó előtti hétvégéjén jelentkező autókiállítás külső szemmel valóban sikeresnek minősí
ápr. 27
11:18
Először nyert 60 éves nő szépségversenyt Argentínában (Telex)
Alejandra Rodríguez, aki ügyvéd és újságíró, a verseny után azt mondta, paradigmaváltást képvisel.
ápr. 27
11:18
Az megvan, hogy Szinetár Dóra a színházban titkokat árul majd el? (Nyíregyháza)
Önéletrajzi stand up esttel érkezik Szinetár Dóra a Móricz Zsigmond Színházba május 11-én.
ápr. 27
11:20
A Barcelona a Liverpool egyik alapemberére vadászik (Magyar Nemzet)
Valószínűleg Arne Slot is átalakítja majd a Liverpool csapatát, néhány játékos távozhat.
ápr. 27
11:21
Alighogy elutazott Kínából az amerikai külügyminiszter, újra vadászgépek jelentek meg Tajvan körül (vg.hu)
Tizenkét kínai repülőgép kelt át a Tajvani-szoros középvonalán.
ápr. 27
11:24
Milyen egynyári dísznövényeket ültethetünk napos helyre? (Agrofórum)
Kertembe szeretnék szép virágokat telepíteni, de rendkívül napos az egész terület. Milyen egynyári dísznövényeket ültethetek ilyen helyre?
ápr. 27
11:24
Döbbenetes valóság Király Viktor válása mögött, nem várt helyről szabotálták a házasságát, menthetetlen a kapcsolat? (Promotions)
Tehetetlen a szerelmespár, nem csoda, hogy megingott a házasságuk.
ápr. 27
11:24
Tizenkét kínai repülőgép lépte át Tajvan demarkációs vonalát (Magyar Hírlap)
Kína nem ismeri el a vonal létezését.
ápr. 27
11:24
K&H; kkv bizalmi index: lassú emelkedés kezdődhet (Üzletem)
Szerény, de már a várható inflációt meghaladó pénzügyi eredményekre számítanak idén a vállalkozások. A K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményei alapján átlagosan 7,7 százalékos árbevétel-növekedést és 3,9 százalékos profitbővülést valószínűsítenek a következő egy évben; beruházási dömping azonban továbbra sem várható.
ápr. 27
11:24
Haragudott rá, ezért halálra akarta gázolni (Nyíregyháza)
Emberölés bűntett kísérlete miatt indult eljárásban rendelt el letartóztatást a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. április 26-án.
ápr. 27
11:27
Titkos marad a K. Endrének adott elnöki kegyelem (Márkamonitor)
Elutasította a bíróság azt a keresetet, amiben egy magánszemély azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre, a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgató-helyettese, a szexuális bűncselekményekért elítélt pedofil igazgató segítője, derül ki a Fővárosi Törvényszék pénteken kiadott közleményéből, ame
ápr. 27
11:30
Üzemanyagárak: reagált a Magyar Ásványolaj Szövetség (Agroinform)
Szerintük a magyarországi üzemanyagárak a környező országok között a középmezőnyben vannak.
ápr. 27
11:30
Tizenkét új produkció lesz a Pécsi Nemzeti Színház ősszel induló évadában (hirado.hu)
A kamaraszínházban két új gyermekeknek és családoknak szóló bemutató várható.
ápr. 27
11:30
Luxusnyugdíjasoknak ad szociális segélyt Óbudán a DK-s önkormányzat (Magyar Hírlap)
Tízezer forintos vásárlási utalvánnyal próbálnak szavazatot vásárolni a Fidesz szerint.
ápr. 27
11:30
Teljesen új kameraállás jön az F1-es közvetítésekbe – elképesztően látványos lesz (Racing)
Más sorozatokban láthatunk hasonlót, de a Forma–1-ben most először fogják használni az elképesztően látványos kameraállást.
ápr. 27
11:30
Villanyautókkal is szmogos a város? (Villanyautósok)
A Villanyóra 226. adásában Balázs Szöcske és Tibor beszélgettek a

Keresés