Az elmúlt években újra emelkedett a Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) aránya a magyar adósságfinanszírozáson belül, azt követően, hogy 2015-2021 között jelentősen visszaesett az állományuk. A Diszkont Kincstárjegy fontos likviditáskezelési eszköz, ezzel tudja ugyanis a finanszírozási igény rövidtávú ingadozását simítani az állam. 2024-ben fontos változ
A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg. A vállalat kiemelt hangsúlyt fektet a női tehetségek felkarolására és támogat
Xavi Hernández, az FC Barcelona 44 éves vezetőedzője csütörtökön hivatalos sajtótájékoztató keretében is megerősítette a hírt, miszerint mégis marad a klubnál és kitölti 2025 nyaráig szóló szerződését.
A két, családi tulajdonban lévő vállalat 2023-ban összesen mintegy 128 millió eurós bevételt ért el, és ezzel együttesen Közép-Európa vezető élelmiszer-logisztikai szolgáltatói közé tartoznak. A Brummer-csoport két tulajdonosa és egyben ügyvezető igazgatója, Hans Brummer és Simone Brummer-Leebmann úgy döntött, hogy üzleti tevékenységüket a továbbia
Magyar Péter az elmúlt napokban bebizonyította, hogy vidéken is lehet aktivizálni az embereket. A Political Capital alapítója szerint Magyar furcsa keveréke a celebnek és a politikusnak, aki átveszi a Fidesz szimbólumrendszerét és retorikáját.
Halász Anna története olyan, akár egy népmese. Csupán annyi csavarral, hogy az esetek többségében nem a magyarországi ember telepedik át Erdélybe, ez általában fordítva történik. Őt mégis hajtotta a vágy, hogy valami újat és izgalmasat tapasztaljon.
A nyári szünet kezdetéig csaknem 194 ezer notebookot juttatnak el az ötödik, a hatodik és a kilencedik évfolyamos diákoknak, valamint a köznevelési intézményeknek. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára beszámolt arról, hogy a 2022-ben elindult országos notebookosztás első két fázisában 260 ezer hordozható számító
A Spanyolországba, Görögországba vagy Portugáliába irányuló szervezett nyaralások idén nyáron mintegy húsz-harminc százalékkal drágábbak, mint 2019-ben.
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A Péntek Esti Foci keretein belül a Puskás Akadémia FC a Zalaegerszeg vendége lesz az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Hornyák Zsolt csapatának nehéz feladatot kell megoldania, hogyha tovább üldözné a dobogósokat.
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Egy autós abroncs nélküli kerékkel ment keresztül a budapesti Rákóczi úton szerdán. Az esetet egy taxis vette fel, aki szerint az utasok láthatóan élvezték az extrém kalandot, és mint látszik, mindenki megfordult a kocsi után - írja felvételt kiszúró bpiautosok.hu portál. A videó második felétől hangerőt felére vegyétek le, én szóltam! - figyelmezt
Az elmúlt időszakban több kémkedéssel gyanúsított embert vettek őrizetbe Németországban, de most egy AfD-s európai parlamenti képviselő ellen indult nyomozás. A gyanú szerint Oroszországtól és Kínától kapott pénzügyi kifizetéseket.
Nemrég hivatalosan is megerősítették a negyedik Bridget Jones-filmet, amely nyolc év szünet után lesz látható.Mi is megírtuk, hogy a Helen Fielding 2013-as, azonos című regényén alapuló Bridget Jones: Mad About the Boy című filmben Bridget Jones megözvegyült, egyedülálló édesanyaként éli mindennapjait.Jó hír azonban, hogy Hugh Grant és Emma Thompso
A védelmi és biztonsági kiadások Európa-szerte 16%-kal nőttek 2022 és 2023 között, Lengyelország pedig 2014 óta több mint kétszeresére növelte fegyverkezési költségvetését.
Az EP felidézi a VSquare oknyomozását, ami szerint 2020-ban Peter Pellegrini, Szlovákia akkori miniszterelnöke Orbán közbenjárását kérte ahhoz, hogy az abban az évben tartott szlovákiai parlamenti választások előtt megkapja a Kreml támogatását. Majd három nappal a választások előtt Oroszországba utazott.
A walesi hercegné mostanában nem szerepel a nyilvánosságban, de - ahogy azt egy testbeszéd-szakértő kifejtette - néhány nappal ezelőtt diszkrét üzenetet intézett a nagyvilághoz.
Alejandra Rodríguez a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.
Az esküvői cipők kiválasztása kritikus lépés a menyasszony számára, hiszen nemcsak kényelmesnek és praktikusnak kell lenniük, hanem stílusosnak és a ruhához illőnek is.