A magyar gazdaság versenyképességének egyik kulcsa az energiahatékonyság növelése - erről Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke beszélt egy konferencián az MTI-nek küldött közlemény szerint.
Megszavazta a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökre összehívott éves közgyűlése az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett közgyűlési határozatokban.
Lengyelország nem egyezik bele a vétójog teljes eltörlésébe az Európai Unió döntéshozatalában – jelentette ki Andrzej Szejna lengyel külügyminiszter-helyettes.
Fontos, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzunk, és létrejöjjön egy közös tudás, amely segíthet abban, hogy élhetővé tudjuk tenni a világot a jövőben is, és a gyermekeink és unokáink is élvezhessék a bolygó adottságait - hangsúlyozta ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Szabadkán, ahol előadást tartott a Fenntarthatósági Témahét ker
A magántőke-befektetők azok, akik leginkább a gyors megtérülést és hasznot keresik. Belépnek egy összeggel egy vállalkozásba és amint ott sikeresen megforgatták a pénzüket, azonnal kilépnek és keresik az új lehetőségeket. Ezért fordított módon mérik e piacon a sikert. Minél több a kilépés, annál jobban megy az üzlet.
Júniustól indul az a 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási Program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja. A kormány célja világos: meg kell védeni és támogatni kell a családokat, a lakhatás és az energiaellátás biztonságát - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Fábián Gergely, a Nemzetga
"A 4 évszak hercegnője" workshop olyan különleges online vagy személyes lehetőség, ahol anya és kiskamasz lánya együtt beszélgethet, gondolkodhat a menstruációról, a női ciklusról, a kamaszkori testi és lelki változásokról. Megálmodója dr. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakember, cikluskövetési oktató, aki az anya-lanya.hu honlapon is sok hasznos
Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
Régi harcostársának nevezte Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnököt Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke, amikor pénteken fogadta őt a karmelita kolostorban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A háborúban meghalt elítéltek között is vannak gyilkosok, bandavezérek, nemi erőszakot elkövetők, és előfordul az is, hogy a féléves szolgálat letelte után veszélyes gyilkosok térnek haza és tartják rettegésben a szülővárosukat, immár szabad emberként.
Elvárjuk a baloldaltól, hogy megszavazza a gyermekvédelmi törvénycsomagot – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője pénteki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A vállalat maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg.
A nyitott kertkapun jött be, leült és nézte az én hiábavaló próbálkozásomat, hogy a gyepemet a taracktól megszabadítsam. Felálltam közelítettem feléje, de elfutott.
A történelem már bebizonyította, hogy Magyarország az egyik első európai ország, amely felismerte a nyitott határok veszélyét és a tömeges bevándorlás veszélyét – jelentette ki Andy Harris, Maryland állam kongresszusi képviselője a Cpac Hungaryn.
Mészáros Lőrinc cégcsoportja megmondaná a független sajtónak, pontosan mit írhat meg. Az arrogancia, a stílus, az attitűd ugyanolyan, mint ahonnan a siker alapja származik.
Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre - tájékoztatta az adóhatóság pénteken az MTI-t.
Egy közvéleménykutatás szerint az Európai Unió (EU) polgárainak 63-64 százaléka elégedetlen az Európai Bizottság munkájával és változást akar, "azt gondolom, az erdélyi, Kárpát-medencei magyaroknak is az az érzése hogy változásra van szükség" – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pe
A török Ferit Egdü mellett Bartis Attila A vége és Tóth Krisztina Vonalkód című kötete került az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Irodalmi díjának döntőjébe.
Újabb bankokat venne az OTP, Ukrajnában és az unióban is terjeszkedne. A tervezett bankvásárlásokhoz szükséges pénz miatt a bődületes tavalyi profitjának csak kis részét kapják meg a részvényesek osztalékként.