2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
17:24
A szovjet hadsereghez hasonlította a kormány különadóit Hernádi (444.hu)
A vártnál is jobban sikerült a tavalyi év a Mol-csoportnak: 568 milliárd forintos nyereség, 198 milliárd forint osztalék.
ápr. 25
17:24
Valami nem stimmel a Harley-Davidsonnál (vg.hu)
A Harley-Davidson eladásai a hazai piac kivételével jelentősen visszaestek világszerte. A részvényárfolyam mélyrepülésbe kezdett.
ápr. 25
17:24
Innovatív dróntechnológia a növénytermesztés szolgálatában (Öko-drive)
A hathatós talajvédelem és kondicionálás érdekében fogott össze a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a MikroVital termékeket gyártó Bio-Nat Kft. A sikeres együttműködés eredményességét a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. területén demonstrálták a napokban.
ápr. 25
17:27
Nem hiszi el, melyik világsztárral forgat majd Mundruczó Kornél (Blikk)
Újabb világsztárt állít kamera elé Mundruczó Kornél. A neves magyar filmrendező, akinek olyan mozikat köszönhetünk, mint a Fehér isten, a Jupiter holdja vagy a három évvel ezelőtt hatalmas nemzetközi elismerést szerzett Pieces of a Woman, az Oscar-jelölt Amy Adams főszereplésével kezdi el új munkáját júniusban Bostonban, adta hírül a Deadline nevű
ápr. 25
17:27
Mundruczó Kornél és Wéber Kata új filmjében főszereplőként fog feltűnni a Golden Globe-díjas amerikai színésznő (SzMo)
Amy Adams lesz a főszereplője a híres alkotópáros At the Sea (magyarul "A tengernél") című filmjének.
ápr. 25
17:27
Megkezdik a száztonnányi rákkeltő méreg elszállítását a Budapesti Vegyiművek telephelyéről (SzMo)
Az Illatos úti telephely méregtelenítéséért 2015 óta küzd a Greenpeace és Baranyi Krisztina, Budapest IX. kerületének polgármestere.
ápr. 25
17:27
Így tesztelik a honvédség új szállítógépét (Magyar Nemzet)
A KC-390-es szállító még csak rövid teszten van itt, hamarosan repül vissza Brazíliába.
ápr. 25
17:27
Ez aztán a nosztalgia: Prost ismét vezethette első F1-es autóját (Racing)
Alain Prost lehetőséget kapott hogy a Paul Ricardon ismét vezesse első F1-es gépét, az 1980-as McLaren M29-est.
ápr. 25
17:27
Gulyás szerint jó vicc volt, mikor Orbán elmondta a Telexnek, hogy ő ajánlotta Magyar Pétert a Fideszbe (Telex)
"Magyar Péter SZDSZ-es volt, én 12 évesen Torgyán-gyűlésekre jártam" – videós összefoglaló a kormányinfóról, ahol az is elhangzott, hogy Polt Péternél nincs szükség pártatlanabb főügyészre.
ápr. 25
17:27
Tirpa: Engem se zavar, ha azt mondják rám, hogy te rohadt trágár köcsög (Telex)
Tirpa a magyar hiphop meghatározó alakja, mégis kevés interjú készült eddig vele. Az Afterben nem csak Dopemannel és Krúbival való viszonyáról, de a vele szembeni homofób vádakról is beszélt.
ápr. 25
17:29
Mosolygott a Liverpool első számú edzőjelöltje, ma először szólalt meg (Magyar Nemzet)
A Feyenoord jelenlegi szakvezetője, Arne Slot megfelelő személy lenne Virgil van Dijk szerint.
ápr. 25
17:30
Kocsis Máté szerint a szuverenitás ellensége elsősorban a nyílt társadalom (hirado.hu)
Kocsis Máté azt mondta, bár a nyílt társadalom szépen hangzik, de ideológiája egy gyarmatosítási program.
ápr. 25
17:30
Nem csak a férfiaknak van helye az autóiparban (Portfolio)
Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepil
ápr. 25
17:30
Új logisztikai komplexumot épített a Gebrüder Weiss (autopro)
Tízmilliárd forintos beruházással.
ápr. 25
17:30
Debreceninek lenni kiváltság – nagyinterjú a legendás mesteredzővel, Köstner Vilmossal (m4sport.hu)
Debrecen városának Pro Urbe díjas mesteredzője, Köstner Vilmos már hat évtizedben edzősködött és karrierje során négy időszakban is irányította a Debreceni VSC női kézilabdacsapatát.
ápr. 25
17:30
Wizz Air: homokszem került a gépezetbe és lecsiszolt a nyereségből (vg.hu)
A Wizz Air nyereségét hajtóműproblémák és geopolitikai konfliktusok erodálták.
ápr. 25
17:30
Világszerte alacsony a pénzügyi műveltség (Fintech)
A pénzügyi műveltség stagnálására hívja fel a figyelmet a TIAA legújabb kutatása, miszerint az amerikai és európai lakosok egyaránt aluledukáltak a pénzügyek területén. A pénzügyek mélyen befolyásolják mindennapjainkat. Hatással vannak arra, hol élünk, milyen az oktatásunk, az egészségünk, a karrierünk, a kapcsolataink, a családunk és a nyugdíjunk.
ápr. 25
17:33
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program pályázatai (Demokrata)
2030-ra Magyarország Európa 10 legjobb innovátorának egyikévé válhat – mondta Hankó Balázs.
ápr. 25
17:33
Még szigorúbb fellépést ígér a kormány a pedofilokkal szemben (Magyar Nemzet)
A részletekről a mai kormányinfón beszélt Gulyás Gergely.
ápr. 25
17:35
Schiffer András: Nem lehet következmények nélkül szórakozni az uniós pénzekkel (Demokrata)
Schiffer András a szokásához híven nem rejtette véka alá a véleményét.
ápr. 25
17:35
Orbán Viktor Szlovénia korábbi miniszterelnökét fogadta (Magyar Nemzet)
Janez Jansa a Cpac Hungary konferenciára érkezett Budapestre.
ápr. 25
17:36
Renée Zellweger 55 évesen Bridget Jones szerepében tér vissza (Metropol)
Megváltozott kinézete miatt aggódnak rajongói.
ápr. 25
17:36
A woke ideológia elleni küzdelemről beszéltek külföldi felszólalók CPAC Hungary budapesti rendezvényén (hirado.hu)
Gila Gamliel arra emlékeztetett, hogy Izrael történelme a 19. század végén Magyarországon kezdődött, hiszen ott született meg Herzl Tivadar, Izrael állam megálmodója.
ápr. 25
17:36
Megúszta a nagy esést a magyar tőzsde (Portfolio)
A nemzetközi hangulatromlás közepette esett a magyar tőzsde is csütörtökön, a BUX azonban kisebb eséssel megúszta a napot. A nagypapírok közül a Mol teljesített a legjobban.
ápr. 25
17:36
CPAC: Kubatov Gábor szerint Magyarország csak annyit kér, hogy eldönthessük, hogyan akarunk élni (vg.hu)
Cikkünk frissül.
ápr. 25
17:36
Sokkoló bejelentés: Dobrev Klára szerint fizikai támadás érte a DK aktivistáit (naphire.hu)
Három helyszínen támadták meg az ellenzéki összefogás aktivistáit.
ápr. 25
17:38
Bezárt több fontos benzinkút az M7-sen (Portfolio)
Az M7-es autópályán zajló felújítások miatt több benzinkút is zárva tart, vagyis érdemes áttervezni a tankolást - írja a Sonline.
ápr. 25
17:38
A ferihegyi repülőtér visszavásárlása csak a kezdet: még százmilliárdokat költenek rá – ezek a tervek (vg.hu)
Amint megtörténik a ferihegyi repülőtér adásvétele, a kormány napirendre veszi a fejlesztését. Gulyás Gergely azt is elárulta, hogy ehhez piaci finanszírozást is becsatornáznak.
ápr. 25
17:39
Kora nyárias idővel búcsúzik a bolondos április: hajnali hidegek után 25 fok körüli csúcsok jönnek (SzMo)
Azért még lesz szél, meg zápor-zivatar is előfordulhat, de már tervezhetjük a kerti munkákat vagy a szabadtéri sütögetést, kirándulást.
ápr. 25
17:39
Az Európai Unió nincs felkészülve arra, ami közeledik felé (Magyar Nemzet)
2024-ben akár egymillió új bevándorló is elérheti Európa határait illegális módon.
ápr. 25
17:41
Budapestre érkezik a kínai elnök (Magyar Nemzet)
Hszi Csin-ping a tervek szerint három napot lesz Magyarországon.
ápr. 25
17:42
Oroszország feltette nukleáris célpontjai közé Lengyelországot (Blikk)
Oroszország a NATO lengyelországi atomfegyvereit az egyik elsődleges célpontjává teszi, ha azokat Lengyelországba telepítik.
ápr. 25
17:42
Nagy Márton személyesen is átadta a kormány ultimátumát (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a Magyar Ásványolaj Szövetség illetékeseit - jelezte csütörtök esti közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
ápr. 25
17:42
Óriási összeg, 147 milliárd forint jut az innovációs programstratégiára idén (ATV)
Hankó Balázs elmondta, hogy az összegből 93 milliárd forintot használhatnak fel a vállalatok, 30 milliárd forint jut a kutatói életpálya, 24 milliárd pedig a nemzetközi kutatási ökoszisztéma támogatására.
ápr. 25
17:42
"Pihenésre van szüksége" – Épségben találtak rá az eltűnt marcali családapára (Ripost)
A marcali férfit 4 napon keresztül keresték.
ápr. 25
17:45
Egyszerű gyom, ami méregtelenít és fogyaszt: így diétázz pitypanggal! (Mindmegette)
A pitypang vagy más néven a gyermekláncfű gyomként számon tartott vadvirág, holott nem csak, hogy ehető, de ajánlott is fogyasztani belőle - különösen annak, aki fogyókúrázik, hiszen rendkívül erős méregtelenítő és vízhajtó hatású növény. Mutatjuk, hogyan érdemes diétába építeni!
ápr. 25
17:45
Az Artportal nem egyszerűen megszűnt, hanem már el sem érhető az interneten (Könyves Magazin)
Újabb kulturális médium szűnt meg Magyarországon: az Artportal húsz év működés után húzta le a rolót, és már nem elérhetők a tartalmaik sem. Mindeközben Vincze Bence a magyar kulturális közeg problémáira keresett megoldási lehetőségeket az f21 művészeti portál búcsúestjén.
ápr. 25
17:45
Kellemetlen a helyzet: Harry megint hazudott (BorsOnline)
A herceg valakinek nem állított igazat egy királyi szakértő szerint.
ápr. 25
17:45
Meghalt András Ferenc filmrendező (Magyar Nemzet)
A Veri az ördög a feleségét rendezője 81 évet élt.
ápr. 25
17:45
Tizennégy évet kaphat az ápoló, aki káliummal mérgezett meg egy magatehetetlen, covidos beteget (Telex)
A férfi ápolóként káliummal mérgezett meg egy idős, magatehetetlen nőt, aki covid miatt feküdt a kórházban.
ápr. 25
17:47
Megdöbbentő ítéletet hozott a bíróság Harvey Weinstein, a hollywoodi csúcsragadozó ügyében (Könyves Magazin)
Harvey Weinsteint 2020-ban ítélték el szexuális bűncselekmények miatt. A hír mellé mutatunk két könyvet, amik segítenek megérteni az ügy hátterét és a #MeToo-mozgalom kirobbanását.
ápr. 25
17:48
Ford: Erős autógyártó gyenge elektromos üzletággal (ProfitLine)
Tegnap este tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Ford.
ápr. 25
17:48
Reagáltak a független kutasok a kormány ultimátumára (Portfolio)
A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait fogja alapul venni - írja az rtl.hu.
ápr. 25
17:48
Elfogták a rendőrök a férfit, aki ellenzéki aktivistákra támadt a Deák téren (444.hu)
De annyira részeg, hogy nem lehetett kihallgatni. Dobrev Klára szerint három budapesti helyszínen is aláírásgyűjtőkre támadtak, a rendőrség csak egy esetről tud.
ápr. 25
17:48
A Semmelweis Egyetem felvételijén kellemetlen személyes kérdésekkel bombázták a diákokat (Femcafe)
Egy gimnazista úgy érezte, hogy volt egy idős férfi, aki mindenbe bele akart kötni. Később neki a súlyát is elkezdte erősen kritizálni.
ápr. 25
17:48
Odavágott a magyar részvényeknek Amerika, óriásüzlet köttetett a hazai parketten (vg.hu)
A BUX 0,4 százalékos csökkenéssel zárt csütörtökön, a forint erősödött az euróval és a dollárral szemben.
ápr. 25
17:48
"Egy bugyit hagyjál már itt nekem" – mondta János, amikor Nelli kiköltözött tőle (Sassy)
Kapcsolatuk elején Nelli elég távolságtartó volt, és mindig azt mondta, a férfi állandóan az intim szférájában van.
ápr. 25
17:48
Már idén milliárdos üzletté nőheti ki magát a női élsport (Helló Sajtó!)
A TMT Predictions 2024 kutatása szerint a piac teljes bevétele 1,28 milliárd dollár lehet, amely 300 százalékkal haladhatja meg a 2021-es prognózis értéket. A Deloitte szakértői szerint a sportszponzorációs kiadások eltolódhatnak a női sportok irányába.
ápr. 25
17:51
Kövér László: A filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni (Demokrata)
Kövér László a huszonegyedik századot a vizualitás, a látvány évszázadának nevezte.
ápr. 25
17:51
Ausztrália egykori miniszterelnöke járt Orbán Viktornál (Magyar Nemzet)
Tony Abbott volt az első nyugati miniszterelnök, aki kimondta, a migrációt meg kell állítani.

Keresés