A lakáshitelállomány az állami támogatású hitelezés hatására bővült - írja friss elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2023 végén a magyarországi lakáshitel-állomány 5003 milliárd forint volt, 1,5%-kal magasabb a 2022. év végi állománynál. A lakáshitel-állomány bővülési üteme lassult a 2022. évi 7,5, illetve az azt megelőző négy év 915
Az Iránytű Intézet április második és harmadik hetében is felmérte a választói preferenciákat. Az április 9-12 és 17-19 közötti mérések jelentős eltérést mutatnak.
A szépítkezést sokan tartják felszínesnek, gyakran degradálják a nőket, ha túl sok, vagy éppen túl kevés időt fordítanak a természetes szépségük kihangsúlyozására. Ugyanakkor számos kezdeményezés bizonyította már, hogy egy gondoskodással töltött nap mekkora hatással lehet egy ember életére.
Sikeres évtizedek állnak a gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar mögött, amit a napokban hangversennyel és fotókiállítással ünnepelnek. A 3 Témában Kiss Edit kórustaggal és az énekkart húsz éve vezető karnaggyal, Perlaki Attilával az első sikerekről, az új műfaj felé történő nyitásról és a kórus jövőjéről beszélgettünk. Gyulán a kóruséneklés hagyományai e
Várhatóan 2024 júniusában indul az új otthonfelújítási program. A támogatásból az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítése finanszírozható. A részletszabályok még nem ismertek, de a Bankmonitor szakértőinek becslése szerint egy újonnan bejelentett könnyítésnek köszönhetően közel duplájára emelkedhet a jogosultak száma. Ez azonban e
Létezik-e univerzális igazság, vagy bizonyos szempontból minden relatív? És ha egy kettős gyilkosság megoldása a tét? Az évszázad tárgyalásaként hivatkoztak Pierre Goldman perére, ami sok más mellett ezeket a kérdéseket is felveti.
Elindította a Mentő Márton gyermekekkel kapcsolatos vészhelyzetekre felkészítő mobilalkalmazást az Mfb és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány. A hasonló témájú videósorozatot, könyvet és képzést követően immár új platformon kaphatnak segítséget a szülők a vészhelyzetek megoldásához. Az Mfb és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány együttműködése
A hathatós talajvédelem és kondicionálás érdekében fogott össze a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a MikroVital termékeket gyártó Bio-Nat Kft. A sikeres együttműködés eredményességét a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. területén demonstrálták a napokban.
Csütörtökön délelőtt ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő, ahol ismertetik a kabinet legfrissebb döntéseit.
A mai kormányülést követően Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megfenyegette az üzemanyag-forgalmazókat, hogy vagy a régiós átlaghoz igazítják önként az áraikat, vagy a kormány beavatkozik. Péntekre árcsökkenés várható a kutakon.
A francia színész idén novemberben tölti a 89-et, friss fotót pedig már rég láthattunk róla, most azonban lánya, Anouchka a minap reggelizés közben örökítette meg legendás édesapját, a felvételt pedig meg is osztotta követőivel.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
Áprilisban új időszámítás kezdődött a Tiborcz-féle BDPST Group életében: elstartolt a Botaniq Collection névre hallgató luxushotel-márka és annak hűségprogramja a Botaniq Benefit. A mesébe illően szép Turai Kastélynál jártunk.
Az energiaszektor átalakulása hajtja a fellendülést az európai kockázati tőkebefektetésben 2024 első negyedévében. A Dealroom jelentése szerint a legnépszerűbb célpiac továbbra is az Egyesült Királyság. Az európai startupok 13,7 milliárd dollár kockázati tőkét gyűjtöttek 2024 első negyedévben. Ez 5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakáho
Az irányelv arra kötelezi az uniós országokat, hogy nemzeti szinten vezessék be a munkaviszonyra vonatkozó tényleges megdönthető jogi vélelmet, amelynek célja a digitális munkaplatform és a platformalapú munkát végző személy közötti hatalmi egyensúlyhiány megszüntetése.
A platform alapú munkavégzés az elmúlt években egyre jelentősebbé vált, legyen szó akár az ételkiszállítást vagy a taxis szolgáltatást nyújtó applikációkról. Ugyanakkor annak megítélésében, hogy az ilyen formában történő munkavégzés munkaviszonynak minősülhet-e, Európa-szerte nagy a bizonytalanság. A felmerülő kérdések tisztázása érdekében nemrégib
A nemzetközi átlaghoz képest felülteljesített ma a BUX, a hazai blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a legjobban és csak az OTP zárt mínuszban.
2030. január 1-jétől tilos lesz egyes egyszer használatos műanyag csomagolástípusokat alkalmazni. Ilyen például a feldolgozatlan friss gyümölcsök és zöldségek csomagolása.
Fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte - hangsúlyozta Szijjártó Péter Pekingben. A külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával találkozott.
Újabb magyarországi vasúti fejlesztések valósulhatnak meg a jövőben az Egy övezet, egy út nevű kínai kezdeményezés keretében, ezáltal külső finanszírozással, gyorsan és hatékonyan kerülhet sor a hálózat modernizálására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
A lakáshitel-állomány tavaly az állami támogatású hitelezés hatására bővült. 2023 év végén az államilag támogatott lakáshitelek állománya 7,1, a támogatás nélkülieké 0,3 százalékkal haladta meg az előző év végit - állapította meg legfrissebb elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az orosz ortodox egyház felfüggesztette és lefokozta azt a papot, aki a Putyin legnagyobb ellenségeként számon tartott ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij temetését celebrálta.