2024. április 24. szerda

ápr. 24
9:38
Felpattant a Mol, esik az OTP (Portfolio)
A BUX minimális emelkedéssel kezdi a napot, a blue chipek közül a Mol vezeti az emelkedést, egyedüliként pedig az OTP van mínuszban a hazai nagypapírok közül a nyitást követően.
ápr. 24
9:39
A boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek – fesztivállal ünnepelt a Csányi Alapítvány (SzMo)
A Csányi Alapítvány immár 19 éve támogatja a nehéz anyagi helyzetben lévő családok tehetséges gyermekeinek oktatását. Prioritásuk az idegennyelv-tudás és az informatikai ismeretek fejlesztése.
ápr. 24
9:39
Pentagon-tanácsadó: Kijev veresége után ez igenis jár Magyarországnak (Mandiner)
Douglas McGregor szerint elkerülhetetlen az ukránok veresége, ezután pedig a szomszédokhoz csatolhatnak területeket a történelmi szálakat figyelembe véve. A románokat viszont kifelejtette az egyébként teljesen képtelen forgatókönyvéből.
ápr. 24
9:39
Mi folyik itt? Néhány tollvonással átrendezte a bírói kart Sulyok Tamás (Nyugati Fény)
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára döntött kinevezésekről és egy felmentésről.
ápr. 24
9:39
Karácsony: Júniusban 50-100 lakással indulhat a Fővárosi Lakásügynökség (Telex)
A főpolgármester szerint az Airbnb szabályozáshoz is hozzá kell nyúlni.
ápr. 24
9:42
Meghalt a legendás tévésorozat sztárja, rengetegen gyászolják (Metropol)
Jelentős tévé- és filmsorozatokban játszott.
ápr. 24
9:42
Pozitív nyitás várható a BÉT-en az elemző szerint (ProfitLine)
A kedvező nemzetközi hangulat miatt pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
ápr. 24
9:42
Riogat az EKB döntéshozója: nem biztos, hogy kamatcsökkentések lesznek (Portfolio)
Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szerint az eurózóna inflációjának kitartása miatt az Európai Központi Bank júniusi kamatcsökkentése nem feltétlenül vezet további monetáris lazításokhoz, különös tekintettel a szolgáltatási ágazat erős bérnövekedését látva – írja a Reuters.
ápr. 24
9:42
Nettó 417 100 forint volt az átlagos fizetés februárban (444.hu)
A medián ennél jóval kevesebb, 340 700 forint. Ez az, aminél többet és kevesebbet is ugyanannyian visznek haza.
ápr. 24
9:42
"Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl" – Agydaganattal operálták Marcit, most iskolába mehet a hős kisfiú (Ripost)
A családnak egyre több nehézséggel kellett szembe néznie.
ápr. 24
9:42
Brutálisan megdrágul idén a balatoni nyaralás, csillagászati összegeket kérnek a szállásokért (Femcafe)
Egy letaglózó adat: Balatonalmádiban idén csaknem 29 százalékkal fizetnek többet egy főre éjszakánként az előfoglalók, mint 2023-ban - hívja fel rá a figyelmet a Pénzcentrum.
ápr. 24
9:42
Korrupció miatt letartóztatták az egyik orosz hadügyminiszter-helyettest (vg.hu)
A hatóságok csak annyit árultak el, hogy a politikus különösen nagy összegű kenőpénzt fogadott el.
ápr. 24
9:42
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő (Sassy)
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.
ápr. 24
9:42
Magyarországnak fontos az energiaszuverenitás (Zöldjárműipar)
Magyarország energiafüggősége 64 százalékos, ezért fogalmazta meg a kormány az energiaszuverenitás központi gondolatát, ami szerint a lehető legtöbb energiát itthon kell megtermelnünk - mondta az energiaügyi miniszter Százhalombattán, a Mol 22 millió eurós beruházással létesített százhalombattai zöld hidrogén üzemének átadó ünnepségén.
ápr. 24
9:44
Saját utódját segíti majd győzelemhez a királynő (Metropol)
Blága Tünde komoly megbízatást kapott az idei versennyel kapcsolatban.
ápr. 24
9:45
Magyarországon a legnagyobb az állami beavatkozás mértéke a gazdaságba (Piac és Profit)
Láthatóan Magyarország szakad el a legnehezebben a kommunizmusból örökölt paternalista állam ideájától. Az újraelosztási ráta nálunk a legmagasabb Európában.
ápr. 24
9:45
Áll a bál a fővárosi futárok körül (Infostart)
Sok a panasz a Wolt vendégmunkásaira, az ételfutár-szolgálat hiába próbálja cáfolni a kifogásokat.
ápr. 24
9:45
Djokovic elárulta, hogyan készül a történelmi győzelemre (Igényesférfi.hu)
Djokovic jelenleg 24 Grand Slam egyéni címnél tart. A férfi játékosok között ugyan vezeti a rangsort, az örökranglista élén viszont Margaret Court-tal osztozik.
ápr. 24
9:45
Nem bírta nélküle: 1 napos babája után halt a 32 éves anyuka (BorsOnline)
A családot összetörte a kettős tragédia. Soha semmi nem pótolhatja anyát és babáját.
ápr. 24
9:45
Sem meghalni, sem születni nem lehet ebben a városkában: helyi törvények tiltják (Life)
A Spitzbergák (norvég nevén Svalbard) legnagyobb települése és központja, Longyearbyen, az egyik legkülönlegesebb hely a világon. Furcsa és bizarr helyi törvények uralkodnak itt, ugyanis tilos meghalni, de születni, szülni sem lehet.
ápr. 24
9:45
Különleges helyen járt Szentkirályi Alexandra (Magyar Nemzet)
A főpolgármester-jelölt Tarlós Istvánnal is találkozott.
ápr. 24
9:48
A családtagjaival közösen szállnak ringbe: indul a polgármesteri címért a 271 milliós csalással vádolt világbajnok sportoló (Blikk)
Joób Márton, aki korábban a jelenlegi szegedi polgármester, Botka László frakciójában ült, most maga is elindul a város polgármesteri posztjáért. A többszörös világbajnok kenus felesége és lánya is a jelöltek között van.
ápr. 24
9:48
Szakemberhiány miatt szünetel több vizsgálat az Oroszlányi Szakrendelőben (HR Portál)
A rendelőben több osztályon is szünetelni fog az ellátás az átmeneti szakemberhiány miatt.
ápr. 24
9:48
Jócskán belenyúl a rezsivédelmi alapba a kormány (Portfolio)
Egy új kormányhatározat értelmében közel 63 milliárd forinttal meg kell csapolni a rezsivédelmi alapot és két részletben május közepéig ki kell fizetni az állami MVM-nek a rezsivédelmi szolgáltatások ellentételezéseként.
ápr. 24
9:48
Mi történt Brad Pitt arcával? Eldobták az agyukat a rajongók (Femcafe)
Egyre inkább úgy néz ki, hogy a Hetedik és a Blöff sztárja, mint aki rátalált a fiatalság forrására.
ápr. 24
9:48
Minden eddiginél több turista érkezhet Rómába, már most hatalmas a készültség (Roadster)
Szállodákban és más szálláshelyeken már megkezdődött a foglalási roham a következő évre.
ápr. 24
9:51
A kézírás visszaszorulása az intelligenciára is hatással van (Könyves Magazin)
Amerika harcol a kézírás megmentéséért, úgy tűnik ugyanis, hogy az átlagos Iq most először kezdett csökkenni, és a tanárok arra figyelmeztetnek, van olyan húszéves, aki már nem tud egy csekket sem aláírni.
ápr. 24
9:51
A Duna-kanyartól Mongóliáig megtalálható ez a misztikus geológiai forma, a hunok a szakrális földrajz mesterei voltak (Promotions)
Több ezer kilométer, más földrész, mégis ugyanaz a hely.
ápr. 24
9:51
Házkutatásokat tartott az ausztrál terrorelhárítás a templomi késelés miatt (Magyar Hírlap)
Két nappal a templomi támadás előtt egy férfi szintén késsel megölt hat embert.
ápr. 24
9:51
Gyurcsány rendesen nekikeseredett: "magyaros egyenességgel" verné meg Orbánt (Mandiner)
Kicsit szomorkás a hangulata a DK elnökének.
ápr. 24
9:51
Tényleg hatszázezer feletti lenne a magyarok átlagkeresete? (Forbes)
A magyarok fele 340 ezer forintot sem visz haza havonta, ráadásul a KSH adatai több kérdésre sem adnak magyarázatot.
ápr. 24
9:51
Vészhelyzet: utasszállító repülők tömegeit sodorják végveszélybe az oroszok? (Helló Magyar)
Már az utasszállító gépek sincsenek biztonságban az oroszok őrült akciói miatt, kitörhet a pánik a turistaszezon közeledtével.
ápr. 24
9:53
A titkos kampány olyan, mint Orbán becsülete (Mandiner)
Hazugság.
ápr. 24
9:54
Átment az amerikai szenátuson a 95 milliárd dolláros háborús segély (Infostart)
Az amerikai szenátus kedd este 95 milliárd dolláros háborús segélyt fogadott el Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak, egyben megküldte a jogszabályt Joe Biden elnöknek, miután hónapokig tartó késedelmek és viták folytak arról, hogy az Egyesült Államoknak mennyire kell részt vennie külföldi háborúkban.
ápr. 24
9:54
KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt (HR Portál)
A nettó kereset mediánértéke 340 700 forint volt.
ápr. 24
9:54
Így alakul péntektől a benzin ára (Portfolio)
Mindkét finomított olajterméknél csökken a nagykereskedelmi ár - írja a holtankoljak.
ápr. 24
9:54
Érkeznek az újabb fizetős parkolózónák májustól? Mutatjuk, hol kell többet fizetni (Pénzcentrum)
Így változnak a kizárólagos lakossági parkolóhelyek és a fizetős parkolózónák területei a fővárosban- írta meg az ÉnBudapestem. Újbudán a Sashegyen, Zuglóban pedig az Örs vezér terénél kell fizetni tavasztól.
ápr. 24
9:54
Brutális inváziót indítottak a gyümölcsmolyok. Védekezni kell! (Agroinform)
Ideje permetezni!
ápr. 24
9:54
Már 605 ezer forint a bruttó átlagkereset (Azenpenzem)
2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 417100 forint volt. Persze a bruttó medián bér jóval lemaradva, 491 ezerre nőtt – derül ki a legfrissebb KSH adatokból.
ápr. 24
9:54
Mészáros Lőrinc exe után ez az ismert nő Joshi Bharat új párja (naphire.hu)
"Valóban van valaki az életemben, aki boldoggá tesz" - árulta el Joshi Bharat.
ápr. 24
9:57
Trump második ciklusával és Orbán-veszéllyel riogat a Politico (Magyar Hírlap)
Mi lehet Európával egy újabb Trump-elnökség esetén? – firtatja a lap.
ápr. 24
9:57
Mennyibe fog kerülni a tankolás? Tényleg újra lesz benzinárstop? – itt vannak a részletek (Mandiner)
A 2021-es tapasztalatok birtokában a kormány szerdán dönt arról, újra beavatkozik-e az árképzésbe a magyar fogyasztók érdekében. Elemzés született arról, mi lehet a döntés következménye.
ápr. 24
9:57
Befutott a lesújtó hír: Most ebben a városban kerültek hatalmas bajba a betegek (Nyugati Fény)
Szerdától az oroszlányiaknak lett nehezebb az élete.
ápr. 24
9:59
Elérhető a gyermekek életmentését segítő applikáció (Mandiner)
.
ápr. 24
10:00
Lecsaptak Matolcsy Györgyék (Menedzsment Fórum)
Ezúttal az Erste Befektetési Zrt. kapott 15 millió forintos bírságot.
ápr. 24
10:00
Félrevezethette a fogyasztókat egy taxitársaság (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi sz
ápr. 24
10:00
Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni (HR Portál)
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a technológia, a matematika vagy éppen mérnöki területen tanuljanak tovább, aztán pedig ezekben a munkakörökben építsenek karriert. Ezen szemléletváltás érdekében szervezi meg a Nők a Tudományban Egyesület már
ápr. 24
10:00
Vámos Erika eltűnt, most elárulta, mi történt vele (Ripost)
Már nemcsak a rajongók, de a barátai is nagyon aggódtak.
ápr. 24
10:00
Hitelminősítés: ítéletet mond a három óriás egyike – meglepetés lenne, ha lefokoznák Magyarországot (vg.hu)
Pénteken dönt a Standard & Poor’s a magyar adósbesorolásról. A várakozások szerint nem változtatnak az érvényben lévő hitelminősítésen.
ápr. 24
10:00
Leleplezték az első II. Erzsébet királynő emlékszobrot (in.hu)
Az Angliában leleplezett első emlékszobor kedvenc kutyái társaságában emlékezik a több mint hetven évig uralkodó királynőre.Az Oakham városában felállított, Hywel Pratley által készített kétméteres bronzszobor II. Erzsébet királynőt elegáns köntösben, három kedvenc corgijával a lábai előtt ábrázolja."Amire a legtöbben emlékszünk Erzsébet királynőrő

Keresés