Csak az adott nemzetiség névjegyzékében szereplő, magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok lehetnek jelöltek a június 9-ei nemzetiségi választáson.
Az üzemanyagkártyák használata széles körben elterjedt a vállalkozások körében, mert jelentős adminisztrációs könnyítést eredményezhet az elszámolás tekintetében. A piacon jelenleg széles körben alkalmazott konstrukció azonban adókockázatot jelenthez, amely kiküszöbölhető lehet egy új konstrukció kialakításával, állapították meg a Deloitte szakértő
A Tesla ismét csökkentette árait számos jelentős piacon – köztük az Egyesült Államokban, Kínában és Németországban –, mivel a multimilliárdos Elon Musk által vezetett elektromosautó-óriás csökkenő eladásokkal néz szembe.
A Fradi négy fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A Kisvárda elleni hazai meccsen a lefújást követően a pályára rohanva ünnepelték a csapat 35. bajnoki címét, és sorozatban a hatodikat, amivel a Fradi klubrekordot döntött. Mint kiderült, a csapat nemcsak a pályán elért sikereinek örülhet, hanem annak is, hogy küszöbön
A mindössze 5 éves George Stafford fiatal kora ellenére sikeresen vezeti saját kertészetét. A kisfiú olyan profi, hogy már az üzleti vállalkozása is beindult, ugyanis sikeresen értékesíti a megmaradt palántáit, így azok nem vesznek kárba.
Bertrand Piccard, a Solar Impulse Alapítvány környezetvédelmi nonprofit szervezet alapítója és elnöke egy panelbeszélgetés keretén belül fejtette ki véleményét a megújuló energiaforrások nem megfelelő felhasználásáról.
Április 22-én, a Föld napján indította útjára a 10 millió Fa országos közössége a Nemzeti Faültetés Napját, amelyre maguk mellé hívják az egész országot, mert mint írják: "Nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem." Nem vacakolunk tovább, alaposan felborzoljuk az állóvizet. Lépünk egy igazán nagyot. És ehhez magu
Hosszú menetelésre kell felkészülni a szuverenista erőknek, amelynek során létre kell hozni a saját információs hálózatot (médiát) és tudományos hátteret.
A Frank Abignale életrajzi könyvét feldolgozó film egy magával ragadó, sodró lendületű alkotás, nagyszerű alakításokkal, azonban a valóságban a történet korántsem volt olyan színes és izgalmas, mint ahogy a vásznon bemutatták.
A varroa atka kétszeresen károsítja a házi méheket: nemcsak magának a parazitának van terhelő hatása rájuk, hanem a varroával fertőzött méhcsaládoknak jóval nagyobb a vírusokkal való fertőzöttségük is.
Steven Spielberg minden idők egyik legbefolyásosabb és legünnepeltebb rendezője, hiszen segített meghatározni a blockbustert, megalapozta a 80-as évek filmjeinek megjelenését és hangulatát. Ám annak ellenére, hogy Spielberg a sci-fi világából indult ki, az elmúlt évtizedben többnyire eltávolodott a műfajtól, egészen mostanáig.
A fogyatékossággal élő sportolók kategóriájában Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta révén 18 év után először szerepelt magyar sportoló a jelöltek között, ebben a kategóriában végül a holland kerekesszékes teniszező, Diede de Groot kapta meg a díjat.
Látszólag minden adat okot ad a pesszimizmusra a Startup Hungary legfrissebb riportjában. Látszólag. Sok trend fordult meg, de nem mind jelent hátrányt a jövőre nézve. Íme, a legfrissebb iparági elemzés.
Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.Aznapi csoma
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon megbeszélést folytatott hétfőn amerikai hivatali kollégájával, Joe Bidennel, miután az Egyesült Államok képviselőháza elfogadta a Kijevnek nyújtandó újabb katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot. Erről az ukrán államfő tájékoztatott az X-en.