Korábbi vitájuk miatt verekedett össze két nő egy nyergesújfalui bolt előtt tavaly júniusban. A történteket biztonsági kamera is rögzítette – a felvételeket most hozta nyilvánosságra az ügyészség. Garázdaság miatt emeltek vádat a verekedők ellen.
Különleges helyszínen folytatódik a küzdelem Az álommelóért, a hárommilliós fizetést ígérő elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente a spanyol üdülővárost, Benidormot választotta, ahol a forgatás idején napközben 20-25 fok közötti hőmérséklet volt. Az egykori halászfalu az 1950-es években indult rohamos fejlődésnek. Ma már szállodák és apartma
Az LMP társelnöke szerint Vitézy Dávidot nem Karácsony ellen indították, hanem egyszerűen egy nagyon jó jelölt. A céljuk, hogy a pártpolitikusok eltűnjenek a fővárosi cégekből.
A kormánypártok főpolgármester-jelöltje közösségi oldalán hívta fel a hivatalban lévő városvezető figyelmét arra, hogy a folyamatosan álló kocsisorok nem parkolók, hanem araszoló budapestiek, akik szeretnének hazajutni.
Nagyon sok a probléma az Európai Unióban a közlekedési ágazatban. Kevés akkumulátort gyártanak itt, kevés a biomassza és az elektromos autók gyártása is elmarad a várttól.
"Igen, igaz a hír, szakítottunk Csengével" – írta ki az Instára egy fekete-fehér kép kíséretében Joe. Sok boldogságot kívánt menyasszonyának, akivel nyárra tervezték az esküvőjüket.
A férfiaknál Novak Djokovics szerb világelső teniszező, a nőknél pedig Aitana Bonmatí spanyol világbajnok labdarúgó kapta a sportolói Oscar-díjnak is nevezett Laureus-díjat, amelyre a fogyatékossággal élő sportolók kategóriájában Ekler Luca magyar paralimpiai bajnok atlétát is jelölték.
Lakner Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter pártja az EP-választás után megragadhat markáns ellenzéki erőként, a DK dominanciakísérlete nem sikerült, a Fidesz pedig elaltathatta saját veszélyérzetét.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelyik a postákon is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt havi 150 ezer forintig. A jogszabály hatályba léptető rendelkezéseiből azonban kiderül, hogy erre csak 2025-től nyílik lehetőség - vette észre a Bank360.hu.
A Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank konzorciuma működtetheti az uniós lakossági hitelprogramokat közvetítő MFB Pont Plusz lakossági hálózatot - közölte az MBH Bank hétfőn az MTI-vel.
Rebel Wilson amerikai színésznő új memoárjában azt állítja, a brit királyi család egyik tagja meghívta őt egy középkori témájú, drogos orgiára egy amerikai techmilliárdos házába.
Április 22-e, a Föld napja alkalmából Nemzeti Faültetési Napot hirdet a 10 millió Fa civil szervezet országos közössége. Az akciót minden évben március első szombatján tartanák meg azzal a céllal, hogy a közösségi összefogással a lehető legtöbb fát ültessék el.
A cseh versenyhatóság engedélyezte, hogy az AutoWallis felvásárolja a Stratos Auto BMW üzletágát, a zárási feltételek teljesítése után a magyar cégcsoport várhatóan az idei első félévben beléphet Csehország autókiskereskedelmi piacára - közölte az AutoWallis hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Idővel minden térkő veszít a szépségéből, megkopik, elkoszolódik. Ha nem szeretnénk a költséges burkolatcsere mellett dönteni, mégis megújítanánk, felfrissítenénk a burkolatot, azt festéssel is megtehetjük. Cikkünkben utánajártunk, hogyan érdemes hozzáfognunk ehhez a munkálathoz.
A legfrissebb adatok szerint immár 21 dollármilliárdos él a távoli földrészen, a milliomosok száma pedig 65 százalékkal emelkedhet az előttünk álló évtizedben.
A nitrogénműtrágyák ára meredeken csökken a világpiacon. Németországban ugyan még nem érzékelhető az árváltozás, de talán csak idő kérdése, hogy a tendencia oda is megérkezzen.
Napok óta több mint 110 civilt tartanak fogva feltételezett dzsihadisták Maliban - adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség helyi hatóságokra hivatkozva.
Ki ne szeretne mennyei török teát kortyolgatni Isztambul Nagy Bazárjában, miközben nyélbe üt egy ígéretes üzletet? Vízum digitális nomádoknak Törökországban:
Tegnap volt a Föld napja. Persze jó lenne, ha nem csupán ezen az egyetlenegy napon figyelnénk oda a környezeti problémákra, hiszen a légszennyezés, az erdőirtás és a vizeinkkel való bánásmód egyaránt komoly fenyegetést jelentenek a Föld ökoszisztémájára és az emberi egészségre. Az 54 évvel ezelőtt az Egyesült Államokból indul mozgalom eredeti célja
A független, integrált távközlési infrastruktúra-szolgáltató Cetin Hungary Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara a jövőben három kiemelt területen működik együtt: a kiberbiztonsági szolgáltatások fejlesztésében, a kutatás-fejlesztési tevékenység színvonalának további emelésében, illetve az építőiparban egyre elterjedtebb és i
A héten éjszakánként, 23 óra 30 perc és 4 óra 30 perc között folytatódik Budapest tavaszi nagytakarítása a Váralagút, a Lánchíd, a városligeti Zielinski híd és a Szabadság híd megtisztításával - tudatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az MTI-vel közleményben hétfőn.
A gáztűzhely használata során keletkező nitrogén-dioxid-szennyezés jelentős mértékben hozzájárulhat a gyermekkori asztma előfordulásához. Dr. Somogyi Éva, a Tüdőközpont gyermektüdőgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosa a rossz beltéri levegőminőség egészségkárosító hatásaira hívja fel a figyelmet.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek - egy minden eddiginél átfogóbb kutatás szerint - a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri problémák, a cukorbetegség, sőt a korai halálozás kockázatát is jelentősen megnövelhetik.
A szervezetünk anyagcsere-folyamataiban az egyik legfontosabb szerepet a veséink töltik be. A párban elhelyezkedő, bab alakú kiválasztószervünk számos feladatot lát el, ezért működését védenünk, egészségét pedig megfelelő étrenddel támogatnunk kell.