2024. április 23. kedd

ápr. 23
17:06
Kitálalt Majkáról a zenésztárs, nem fogta vissza magát (naphire.hu)
Kiderült, hogy az X-Faktor egyik űj mentora néhány évvel ezelőtt majdnem jelentkezett a műsorba, majd Majkáról is elmondta a véleményét.
ápr. 23
17:08
Tornádó csapott le az esküvőre, az ifjú párt ez sem tántorította el (hirado.hu)
"Semmi sem állíthatott meg minket" – mondta a vőlegény a kár sújtotta esküvői helyszínről.
ápr. 23
17:09
Schadl–Völner-ügy: a volt igazságügyi miniszterről is beszélt egy titokzatos tanú a bíróságon (SzMo)
Még a tanú nevének kezdőbetűi sem hangozhattak el a Fővárosi Törvényszéken. A férfi korábban dolgozott az Országgyűlés Hivatalában is és a külügynél is.
ápr. 23
17:09
Lázadnak a magyarok: országszerte pánikhelyzet alakult ki egy filmelőzetes miatt, óriási botrányt okozott a jól ismert szinkronszínész leváltása (Promotions)
Komoly felháborodást okozott az új Deadpool-film szinkronos előzetese, vehemens panaszcunami árasztotta el az internetet.
ápr. 23
17:12
Kevesebb pénzt kap Szlovákia az Ukrajnának nyújtott korábbi katonai segítségért (Infostart)
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter az Európai Unió Külügyi Tanácsának hétfői luxembourgi ülése után közölte, hogy Szlovákia 2022-től kevesebb pénzt kap az EU-tól a korábbi kormányok által Ukrajnának nyújtott katonai támogatásért.
ápr. 23
17:12
Dömötör Csaba: Júniusban eldől, hogy az európai politika a béke vagy a háború útját választja (hirado.hu)
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: vannak, akik elvitatják, hogy a választásnak ez lenne a tétje, de komoly megerősítést jelent az Eurobarométer elmúlt hetekben végzett felmérése.
ápr. 23
17:12
Szijjártó Péter: az elektromos autóipari forradalom határozza meg a világgazdaság következő éveit (ATV)
Az alternatív hajtásláncok jelentik a jövőt az autóiparban, s enélkül nem teljesíthetők a környezetvédelmi célok sem.
ápr. 23
17:12
Valamire készül az Apple: hamarosan termékbemutató jön (Portfolio)
Új termékeket mutathat be az Apple május 7-én – írja a CNBC a cég által kiküldött meghívóra hivatkozva.
ápr. 23
17:12
Meghalt Sziebig Andrea újságíró, az IT Business volt főszerkesztője (Media1)
Hosszan tartó súlyos betegség után érte őt a halál.
ápr. 23
17:15
Ugrásra készen állnak kockázati tőkebefektetők, pozitív jeleket látnak (Piac és Profit)
Az európai magántőke-szektorban a tavalyinál optimistább a hangulat – derül ki a Roland Berger „European Private Equity Outlook 2024” című tanulmányából, amelyhez 2200 kockázati tőke-szakértőt kérdeztek meg Európa-szerte. Míg 2023-ban az iparági szakértők 60 százaléka stagnálást jósolt, addig idén 65 százalék a magántőke bevonásával megvalósuló M
ápr. 23
17:15
"Félünk" – Aggasztó jeleket vettek észre Lajos hercegen, egyre jobban hasonlít Harryre? (BorsOnline)
A kis herceg sosem fogja vissza magát, sőt még egy bizonyos sportért is ugyanúgy rajong, mint nagybátyja.
ápr. 23
17:15
Szergej Sojgu: Közel félmilliós az ukrán hadsereg vesztesége (Demokrata)
Az orosz hadsereg idén megkapja az első Sz-500-as légvédelmi rendszereket.
ápr. 23
17:15
Venezuela megkerüli a szankciókat, kriptót használ a nyersolajexportban (BitcoinBázis)
A Venezuelát sújtó olajszankciók miatt az ország olajcége növelni fogja a kriptovaluták használatát a nyersolaj- és üzemanyaexportban. A hír a
ápr. 23
17:18
Mit lehet kiolvasni a legújabb kamatdöntésből? (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte.
ápr. 23
17:18
Magyarország készíti az Európai Unió 2025. évi költségvetését (Adózóna)
Idén második alkalommal tölti be Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a magyar elnökség egyik fontos feladatára, a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Thomas Westphalt, az Európai Unió Tanácsának főigazgatóját.
ápr. 23
17:18
Szijjártó Péter: az elektromos autóipari forradalom határozza meg a világgazdaság következő éveit (ATV)
Az alternatív hajtásláncok jelentik a jövőt az autóiparban, s enélkül nem teljesíthetők a környezetvédelmi célok sem.
ápr. 23
17:18
Túlterhelte a Foxpostot a Vinted ingyenes szállítási akciója (444.hu)
"Szökőárszerű terhelést" okozott a piactér ötnapos akciója.
ápr. 23
17:18
Egyre nő az állampapírok átlaghozama: ide teszik most a pénzüket az élelmes magyarok? (Pénzcentrum)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
ápr. 23
17:18
Szoboszlai megint kimarad? Ezért kaphatott perceket a magyar focista (Ripost)
Szerda este városi rangadó vár a Liverpool focicsapatára.
ápr. 23
17:18
Majka felesége lehúzta a férje leghíresebb dalát, még Pápai Jocinak is reagálnia kellett a dologra (Femcafe)
Majka felesége inkább Pápai Jocira adta le a szavazatát. Igazából a Belehalok már amúgy sem első YouTube-on.
ápr. 23
17:18
A régiót érdemes lenne Közép-Ázsiával is összekötni (vg.hu)
Ebben pedig Magyarországnak is fontos szerep juthat, sőt hazánk a folyamat természetes vezetője is lehet.
ápr. 23
17:18
Az upcycling menő: a kávézaccból is készülhet designer cipő! (Glamour)
Újrahasznosított kávézaccból készített utcai cipőt a Nespresso és a Zèta nevű francia divat-startup, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kávékapszulák szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára.
ápr. 23
17:18
Kiderült, mikor nyit a főváros legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelye (Roadster)
Minden eddiginél látványosabb koncertekre készül a Budapest Park.
ápr. 23
17:21
Nagyon ugrik a közönség bizonyos közszereplők és hírességek nevére - felmérés (Infostart)
Politikusok, sportolók, hazai és külföldi hírességek szerepelnek a leggyakrabban említett nevek között, amelyek megjelentek az online médiatérben 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 93 népszerű médiafelület - televíziós csatornák, újságok, rádiók honlapjai, valamint hírportálok, közösségimédia-felületek, fórumok és blogok - elem
ápr. 23
17:21
Hétországra szóló lakodalmat csaptak, majd jól el is váltak (Life)
Aki megteheti, hogy rengeteg pénzt áldozzon az esküvőjére, tegye, ha úgy érzi, arra van szüksége, ám akinek szerényebbek a lehetőségei se aggódjon, nem kell nagy esküvő a boldogsághoz.
ápr. 23
17:21
Még harminc perc a hepiendig (Olvasói történet) (WMN)
Kéne valami közös program, amivel visszacsempészhető a romantika a kapcsolatba. (Olvasói történet)
ápr. 23
17:21
Dömötör Csaba: Az EP-választás tétje, hogy az európai politika milyen utat választ (Demokrata)
"Júniusban eldől, hogy az európai politika a béke vagy a háború útját választja."
ápr. 23
17:21
"Kis" Volvo nagy sikere (Autószektor)
A Volvo EX30 kis SUV-t a rangos Red Dot-díjjal tüntették ki: a Best of the Best Product Design 2024 címet kapta. A világ minden tájáról érkező 39 szakértőből álló zsűri az EX30-at választotta győztesnek a versengő mezőnyben, 93/100-as összpontszámmal. "A Volvo EX30 kisebb méretben testesíti meg a Volvo Cars formatervezési értékeit, és a prémium ska
ápr. 23
17:24
Óriási a baj: az iskolából még elindult, de nem ért haza a 12 éves magyar kisfiú (Metropol)
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.
ápr. 23
17:24
Zivatarokra és 30 mm esőre figyelmeztet a HungaroMet (Agroinform)
A Kőszegi- és a Soproni-hegység magasabb részein havas eső, havazás is előfordulhat.
ápr. 23
17:24
Külföld helyett Miskolcon lesz vezetőedző Kemény Kristóf a következő szezontól (m4sport.hu)
A következő szezontól az elmúlt három évben a BVSC-t irányító Kemény Kristóf lesz a Miskolci Vízilabda Klub férfi csapatának vezetőedzője.
ápr. 23
17:24
Harry fontos csatát nyert Meghannal szemben: a hercegné kiakadt, mivel férje akarata teljesült a gyerekekkel kapcsolatban (Femcafe)
Harry és Meghan, mint sok más pár, természetesen nem mindenben ért egyet a másikkal - véleményük olykor eltérő, például a gyerekekkel, Archie-val és Lilibettel kapcsolatban is. Nemrégiben azonban Harry győzött a herceget és a hercegnőt érintő, egy igencsak fontos kérdésben, így nem Meghan akarata teljesült.
ápr. 23
17:24
Magyarországi bankot "zsákolt" a BYD (vg.hu)
Kínai e-autókkal bővült a pénzintézet folyamatosan megújuló, több mint 600 járművet számláló gépparkja.
ápr. 23
17:24
A környezet jobban reagál az apróbb fejlesztésekre (Öko-drive)
Apró lépésekkel, tájazonos módon érdemes a tájba illő fejlesztéseket végrehajtani, figyelve arra, hogyan reagál erre a környezet - hangsúlyozta a Szent György-hegyi bornapok megnyitóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Hegymagas községben kedden.
ápr. 23
17:27
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte.
ápr. 23
17:27
Hálót, nem halat! – modellértékű fejlődés Vizsolyban (Demokrata)
Elkezdődött a templomfelújítás, megújul a könyvesház, egyre több eredményt hoz a cigánymisszió Vizsolyon.
ápr. 23
17:27
Kirándulás Budapest kevésbé ismert csodahelyén – mik a Hárs-hegy titkai? (egy.hu)
A Normafa és a Margit-sziget a korlátozások idején nem jó sétaterep – de tudunk egy jó alternatívát!
ápr. 23
17:27
Luxusautó áráért kelhet el Niki Lauda megolvadt sisakja, amit a hírhedt balesete során viselt (Racing)
Niki Lauda pályafutásának jelentős darabjára tehet szert az, aki hajlandó egy autó árát adni egy összeégett sisakért.
ápr. 23
17:27
Meglepő pénzügyi ellentétek a fiatalok és az idősebbek között (Üzletem)
Az idén is elindult a Pénzmesterek verseny a középiskolások számára.
ápr. 23
17:30
Gál Kinga: Egy teljes hipokrita kettős mércével mérő politikai közösséggel van dolgunk (HírTV)
A képviselő hozzátette: "Azért, hogy az EP-ben nem emelnek fel a kettős mérce miatt szót, az mutatja az EP mai állapotát."
ápr. 23
17:30
Atomjaira szedte az Európai Bizottság a kormány gazdaságpolitikáját, borulási kockázatokra figyelmeztetnek (Portfolio)
Számos sebezhetőséget azonosított az Európai Bizottság a magyar makrogazdasági kilátásairól szóló részletes elemzésében. Kockázatosnak látják a még mindig meglévő árnyomást, a jelentős külső és kormányzati finanszírozási igényeket, valamint a kínai beszállítói láncok miatti geopolitikai helyzet esetleges kedvezőtlen változását. Az új egyensúlytalan
ápr. 23
17:30
Elkészült a Bosch mérnöki központjának új épülete Kolozsváron (ATV)
A mérnöki központ 21 millió euró beruházással, két év alatt készült el.
ápr. 23
17:30
A Renault szerint az új modelljeik megdobják majd az eladásaikat (autopro)
A Renault idei eladásainak a növekedésére számít.
ápr. 23
17:30
Új sisak a bajnoktól: Verstappen is a kékre esküszik Amerikában (m4sport.hu)
Nemcsak a Ferrari, Max Verstappen is valami rendhagyóval készül a Miami Nagydíjra. És a másik két amerikai hétvégére.
ápr. 23
17:30
Tóth Andi mindenkit lesokkolt döntésével (naphire.hu)
Kiderült, hogy ki lesz az X-Faktor negyedik mentora Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán mellett.
ápr. 23
17:30
"Valóban van valaki az életemben, aki boldoggá tesz" - Joshi Bharat újra szerelmes (Sassy)
Új párja hangjára egészen biztosan egy fél ország emlékszik, ugyanis egy népszerű szappanopera főszereplőjét szinkronizálta.
ápr. 23
17:30
Médiabevételekre hajt a Revolut (Fintech)
A Revolut megosztaná ügyféladatait reklám partnereivel, amely révén új bevételi forrásokhoz jutna. Egy volt TikTok felsővezetőt is felvett a cég és jelentős befektetéseket tervez az új üzletágba. A fintech brit banki engedélye továbbra is függőben van, ami szerepet játszhat abban, hogy új bevételi lehetőségek után néz a neobank. A Revolut ismét új
ápr. 23
17:32
Minden érintett megkapta az NB I-es licencet az MLSZ-től a következő szezonra (m4sport.hu)
Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2024. április 23-i, keddi ülésén elbírálta a 2024–2025. szezonra szóló nemzetközi (UEFA), nemzeti első osztályú (OTP Bank Liga), nemzeti másodosztályú (Merkantil Bank Liga) és nemzetközi (UEFA) női licenckérelmeket – tudatta hivatalos honlapján a szervezet.
ápr. 23
17:33
Nem bírnak leállni: napok óta Victoria Beckham a legforróbb téma (BorsOnline)
Múlt héten ünnepelte 50. születésnapját az egykori Spice Girl. Victoria Beckham és férje azóta elárasztották közösségi oldalaikat a jeles alkalomból rendezett party fotóival.
ápr. 23
17:33
Hibrid kiszállítást indít a Wolt (MMonline)
A Wolt bemutatja a Wolt Hibrid Kiszállítást, amellyel a kereskedők zökkenőmentesen válthatnak a Wolt kiszállítási szolgáltatásának igénybevétele és a saját kiszállítás között. Az éttermek változó igényeinek jobb kiszolgálása érdekében a Wolt örömmel mutatja be a Wolt Hybrid Delivery opciót a saját kiszállítói (Self-delivery) szolgáltatáson belül. E

Keresés