Újrahasznosított kávézaccból készített utcai cipőt a Nespresso és a Zèta nevű francia divat-startup, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kávékapszulák szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára.
Politikusok, sportolók, hazai és külföldi hírességek szerepelnek a leggyakrabban említett nevek között, amelyek megjelentek az online médiatérben 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 93 népszerű médiafelület - televíziós csatornák, újságok, rádiók honlapjai, valamint hírportálok, közösségimédia-felületek, fórumok és blogok - elem
A Volvo EX30 kis SUV-t a rangos Red Dot-díjjal tüntették ki: a Best of the Best Product Design 2024 címet kapta. A világ minden tájáról érkező 39 szakértőből álló zsűri az EX30-at választotta győztesnek a versengő mezőnyben, 93/100-as összpontszámmal. "A Volvo EX30 kisebb méretben testesíti meg a Volvo Cars formatervezési értékeit, és a prémium ska
Harry és Meghan, mint sok más pár, természetesen nem mindenben ért egyet a másikkal - véleményük olykor eltérő, például a gyerekekkel, Archie-val és Lilibettel kapcsolatban is. Nemrégiben azonban Harry győzött a herceget és a hercegnőt érintő, egy igencsak fontos kérdésben, így nem Meghan akarata teljesült.
Apró lépésekkel, tájazonos módon érdemes a tájba illő fejlesztéseket végrehajtani, figyelve arra, hogyan reagál erre a környezet - hangsúlyozta a Szent György-hegyi bornapok megnyitóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Hegymagas községben kedden.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte.
Számos sebezhetőséget azonosított az Európai Bizottság a magyar makrogazdasági kilátásairól szóló részletes elemzésében. Kockázatosnak látják a még mindig meglévő árnyomást, a jelentős külső és kormányzati finanszírozási igényeket, valamint a kínai beszállítói láncok miatti geopolitikai helyzet esetleges kedvezőtlen változását. Az új egyensúlytalan
A Revolut megosztaná ügyféladatait reklám partnereivel, amely révén új bevételi forrásokhoz jutna. Egy volt TikTok felsővezetőt is felvett a cég és jelentős befektetéseket tervez az új üzletágba. A fintech brit banki engedélye továbbra is függőben van, ami szerepet játszhat abban, hogy új bevételi lehetőségek után néz a neobank. A Revolut ismét új
A Wolt bemutatja a Wolt Hibrid Kiszállítást, amellyel a kereskedők zökkenőmentesen válthatnak a Wolt kiszállítási szolgáltatásának igénybevétele és a saját kiszállítás között. Az éttermek változó igényeinek jobb kiszolgálása érdekében a Wolt örömmel mutatja be a Wolt Hybrid Delivery opciót a saját kiszállítói (Self-delivery) szolgáltatáson belül. E
A jó nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét sem kerülte el, a hazai részvénypiacon a Richter 3,6 százalékot ralizott a tegnapi zuhanás után, míg az OTP árfolyama több mint 2 százalékot emelkedett.
Két év börtönt is kaphat a büntető törvénykönyv módosításával aki elhagyja, kiteszi, elzavarja megunt kutyáját, macskáját. Horvátországban lépett életbe nemrég a szigorú jogszabály. Közben Magyarországon többnyire a kegyetlenkedők megússzák pénzbüntetéssel vagy akár komoly felelősségre vonás nélkül.
A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ked
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal volt magasabb a 2023 hasonló időszakában tapasztalt 195 300 forintnál. A szerződők több mint harmada kiegészítő biztosítással is növeli gépjárműve kárfedezetét: közülük messze az üvegkár-önré
A nemzetgazdasági miniszter nem zárta ki a benzinárstopot a múlt héten, ma pedig Nagy Márton egy sajtótájékoztatón azt mondta: a beavatkozást fogja javasolni a szerdai kormányülésen, a régiós átlagár jelentös szerepet fog kapni a javaslatban.
A hírek szerint a Lidl ismert és népszerű séfjét, a Michelin-csillagos Széll Tamást 10 év után a Michelin Young Chef díjas Mizsei Jani, a MÁK Restaurant séfje váltja. Azt közölték, most lezárult egy meghatározó korszak, de ezzel egyidejűleg új vizekre eveznek. A váltás apropóján felkutattuk, melyek voltak Széll Tamás, a leköszönő séf legikonikusabb
A most 52 éves ember 2018-ban Győrben viselkedett agresszíven mindenkivel, aki a közelébe ment, majd miután jogerősen elítélték, az elrejtőzést választotta.
A Tesla 2688 dolgozóját bocsátja el a texasi Austinban lévő gyárában, ami a vállalat történetének eddigi legnagyobb leépítési hullámát jelenti - írja a Bloomberg.
Április közepétől a Kárpát-medencében jelentősen visszaesett a nappali és éjszakai hőmérséklet. A napi maximumok nem haladták meg a 15 °C körüli értéket, éjszakára pedig fagypont közelébe süllyedt a hőmérséklet.
Az Európai Parlament jóváhagyta azt az új rendeletet, amely lehetővé teszi az Eu számára, hogy betiltsa a kényszermunkával előállított termékek értékesítését, behozatalát és kivitelét.
Az elmúlt években robbanásszerű erővel tört be a köztudatba a buboréktea, ami Kínában máris hat cégtulajdonosnak termelt több mint egymilliárd dolláros bevételt. A piac legnagyobb szereplői jelentős tőzsdei bevezetéseket és további értéknövekedést terveznek - számolt be a Business Insider.