Katonai vízijárművek, csapásmérő és légvédelmi rakéták, nagy hatótávolságú irányított precíziós rakéták, szárazföldi katonai járművek és kézifegyverekhez való lőszer szerepel a listán.
A vállalati fenntarthatóság, az érkező EU-s jogszabályok, valamint az ezek nyomán megjelenő piaci elvárások új kihívások elé állítják a hazai vállalkozókat. A nagyvállalatok megkövetelhetik beszállítóiktól az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) átláthatóságot, melyek közül a karbonlábnyom kiszámítása az egyik legösszetettebb feladat.
Az Európai Bizottság már csütörtökön felfüggesztheti a TikTok Lite jutalmazási programot, amely a felhasználónak fizet azért, hogy időt töltsenek az alkalmazáson. Thierry Breton biztos szerint a funkció "mérgező és függőséget okoz", különösen a gyerekek számára. A TikToknak szerdáig van esélye megvédeni a jutalmazási programot.
A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ked
"Jelentős költségvetési forrásokat fordítottak arra, hogy Józsefvárosnak ez a korábban "finoman szólva is barnamezősnek minősíthető területe" megújuljon.
Annyi tartás még a mocskosschalkéban is volt, hogy az Ukrajna elleni nyílt offenzíva után felbontsa a mezszponzori szerződést az orosz maffiaállam kirakatcégével.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azzal számol, hogy idén erőteljesen nő az elektromos autók eladása világszerte, de a bővülés igen eltérő országonként is, miközben a távolabbi kilátásokat jelentősen befolyásolja például, hogy mennyire épül ki a töltési infrastruktúra.
A legtöbb korosztályban tízből négyen értettek egyet azzal, hogy a fiatalok túl sokat költenek szórakozásra, divatra, valamint tízből hárman gondolták úgy, hogy a harminc alattiak csak a mának élnek - derül ki abból a friss országos kutatásból, amelynek eredményeit az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége hozta nyilvánosságra. A kutatás egyik érde
Elértéktelenedett a magyarországi média reklámárazása, kevesebbet költenek a cégek reklámra a Mindshare, Magyarország egyik vezető médiatervező- és vásárló ügynökségének legfrissebb elemzése szerint, amely közel száz, a legnagyobb hirdető reklámköltési- és pénzügyi adatait vizsgálta, kiegészítve a Kantar Media Adex és a Nielsen közönségméréseinek
A vártnál jóval kedvezőbben alakult az euróövezeti szolgáltatóipar teljesítménye áprilisban, aminek a hatására a kompozit beszerzésimenedzser-index is a becsültnél jobb lett annak ellenére, hogy a feldolgozóipar teljesítmény tovább romlott.
Időről időre előfordul, hogy gazdasági vagy egyéb okokból idő előtt véget ér egy-egy sorozat. Egy ilyen döntés mindig fáj a rajongóknak. Mutatjuk, hogy mely sorozatokat kaszálták el 2024-ben a streamingszolgáltatók.
A novemberi elnökválasztás kimenetelét várhatóan gazdasági kérdések fogják meghatározni. Ám a kétségtelenül látványos makrogazdasági sikerekért Biden elnök eddig nem kapta meg a nagyon várt választói elismerést, sőt politikailag a gazdaság lett az egyik legsebezhetőbb pontja. Mivel magyarázható ez a szokatlan ellentmondás? Nyerhet-e így Biden Trump
Magától jelentkezett tanúnak a korábban a külügyben, majd végrehajtó-helyettesként dolgozó férfi a Schadl-Völner-ügyben. Belőle sosem lett végrehajtó, pedig szerinte megérdemelte volna, de állítja, nem sértődöttségből akart tanúvallomást tenni. Aztán a bíróságon már olyan nevekre, információkra sem emlékezett, amikre a pár évvel korábbi kihallgatás
A jövő év márciusára szervezett 97. Oscar-gálán új szabályok lépnek majd érvénybe. Mutatjuk, hogy milyen változásokat várhatóak a következő évben a legnépszerűbb díjkiosztó.
A már félezernél is több aukciót rendezett vegyes profilú Darabanth Aukciósház idén húsz esztendős; a műtárgy.com ebből az alkalomból az utóbbi évek tapasztalatairól és a jubileumi év terveiről kérdezte a ház vezetőjét.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi sz
Idén nyáron, a Christie's aukciósházban kerül rá sor.A londoni Christie's aukciósház nemrég jelentette be, hogy idén nyáron több mint 200 darabot bocsát eladásra Vivienne Westwood ruhatárából, és a tételek között a legkorábbi és legritkább Westwood-kollekciók darabjai is szerepelnek. Ilyen például az 1983-as őszi-téli Witches című kollekció, az 199
A veszélyeztetett brazilfenyőket bemutató kiállítás nyílik hétfőn, a Föld napján a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Könyvtárában a brazil nagykövetséggel együttműködésben.
Idén az a cél, hogy a turizmus tartós bővülési pályán maradjon, hogy az ágazat ezzel még inkább hozzájáruljon a gazdasági növekedéshez. Hogy a szektort megerősítse a kormány egy három pillérből álló 15 milliárd forintos programcsomagot indít – jelentette be Nagy Márton.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 15 milliárd forint volumenben kínált fel 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyet a szokásos aukciós rendszerében, de a benyújtott vételi ajánlatok láttán 32 milliárdra emelte az elfogadott ajánlatok összegét.
Politikusok, sportolók, hazai és külföldi hírességek szerepelnek a leggyakrabban említett nevek között, amelyek megjelentek az online médiatérben 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 93 népszerű médiafelület – televíziós csatornák, újságok, rádiók honlapjai, valamint hírportálok, közösségimédia-felületek, fórumok és blogok – elem
A minden évben megrendezésre kerülő Év Agrárembere verseny idei nyertesével, Dr. Füzi Istvánnal készítettem interjút arról, hogy milyen út vezetett a szakmai sikerek felé, és hogy mi terelte annak idején az agrárium irányába az egyébként mezőgazdaság iránt érdektelen fiatalembert.
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.