Több ezren tiltakoztak a Kanári-szigeteken az idegenforgalom átalakításáért és a turisták számának átmeneti korlátozásáért. Szerintük megfizethetetlenné vált a mindennapi életük és a nyaralók súlyosan terhelik a környezetet. A szigetcsoport regionális elnöke lépéseket ígért az ügyben.
Kortárs képzőművészek alkotásaira lehet licitálni az Utcáról Lakásba Egyesület honlapján. Az online árverésből befolyó összeget lakásfelújításra és a szociális munkások bérére költik. Az egyesületnél azt mondják, Magyarországon ma 3 millió embert érint a lakhatási szegénység.
Betörte az ablakot, hogy kihúzza a házigazdát, de akkora volt a tűz, hogy már nem tudott bemenni érte – mondta Híradónknak egy férfi, aki abban a házban éjszakázott, ami porig égett éjszaka a XI. kerületben. Egy 71 éves férfi meghalt, a tűzoltók találtak rá a holttestére a romok alatt. Egy másik férfi is megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A há
A holokauszt idején elhurcolt művészek műveit mutatják be a Magyar Nemzeti Galériában. A rajzok a gettókban, a munkaszolgálat alatt, a koncentrációs táborokban készültek. A művek jelentős részét soha nem állították ki így egyben.
Megszavazta Ukrajna további támogatását az amerikai képviselőház. A hónapokig visszatartott 95 milliárd dolláros csomagból 61 milliárd jut Kijevnek. Az ukránok üdvözölték a döntést, amellyel szerintük eséllyel folytathatják a védekezést Oroszországgal szemben. Az oroszok szerint viszont az amerikai támogatás csak még több ukrán halálához vezet majd
Idén már több mint 800 millió forintot költöttek politikai hirdetésekre Magyarországon a közösségi médiában a Lakmusz tényellenőrző portál összesítése szerint. Csak a kormány és a Fidesz üzeneteit terjesztő, az ellenzéket lejárató tartalmakat gyártó Megafon többet költött Facebook-hirdetésekre, mint Szlovákiában az összes politikai erő, összesen, p
Hajmeresztő jelenetet produkált egy járművezető az M0-son. A Magyar Közút hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amin az látható, hogy a sofőr a belső sávban kezd el tolatni, hogy visszamenjen egy kihajtóhoz. Csak a szerencsén és a többi közlekedőn múlt, hogy nem történt hatalmas baleset. Az elmúlt napokban egyébként több bizarr szituációt megörökít
Szilágyi Viviennek, azaz VV Vivinek önfejlesztés volt a ValóVilág, és úgy érzi, a villában töltött idő alatt elkezdett felnőni. A beköltözés előtt tűkön ülve várta, hogy kikkel fog egy fedél alatt élni, amikor viszont megpillantotta VV Robit, azonnal tudta, hogy barátok lesznek. Bár a VV10 Fináléja után a két villalakó kapcsolatában "voltak hullámv
A díjnyertes bordeaux-i borokat készítő Chateau de Clotte szőlőbirtokot Mészáros Lőrinc embere vette meg pár éve, mostanra fejeződött be a turisztikai átalakítás.
Azzal vádolja egymást a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt, hogy a Fidesz érdekeit szolgálják. A DK Budapest XII. kerületében nem hajlandó beállni a Kutyapárt mögé, és saját jelöltet indíthat a polgármesteri posztért, amit azzal magyaráznak, hogy más kerületekben viszont a Kétfarkú Kutya Párt indul rá ellenzéki jelöltekre. A Híradónknak
"Nyakon vágta" – mondta Herczeg Zoltán Híradónknak, miután kiderült, 2 év 8 hónapra börtönbe küldené az ügyészség. A divattervezőnél másfél éve, egy rajtaütésen találtak marihuánát és kokaint, ami után fél évet volt letartóztatásban, majd négy hónapot házi őrizetben. Az ügyészség azt is kezdeményezte, hogy a letöltendő börtön mellett 3 millió forin
Ezt hallgatja Európa című új sorozatunkban végigvesszük, hogy éppen mik a legnépszerűbb zeneszámok az EU tagállamaiban. Görögországban a Spotify Charts toplistáját Sidarta és Light közös száma, az MBAPPE vezeti egy hete. A görög rapper új slágere április 4-én debütált a népszerű zene-streamelő platformon, de hamar a nemzeti toplista első helyére ke
Tóth Edu idősebbik fia hatalmas Harry Potter-rajongó. A humorista gyermeke mellett érdeklődve figyelte a főgonosz, Voldemort beszédstílusát, majd elhatározta, hogy ezentúl így fog kommunikálni a feleségével.
A magyarok és az észtek fogyasztása zuhant a legnagyobbat az Unióban 2023-ban, nagyjából 8 százalékkal, miközben a románok és a bolgárok majdnem 2 százalékkal többet vásároltak. A KSH szerint főleg az infláció okozott kiugró visszaesést Magyarországon. Bod Péter Ákos korábbi jegybank elnök úgy számol, hogy már a románokat kell utolérniük a magyarok
Minden egyetemi dolgozó kapjon azonnal 50 százalékos béremelést – ezt szeretné elérni a felsőoktatási dolgozók szakszervezete az államtitkársággal folytatott tárgyalások következő fordulóján, május elején. Szerdán is megbeszélést tartottak, akkor azt kérték, hogy a kormány vizsgálja meg, mennyit keresnek valójában az egyetemi alkalmazottak. Az álla
Tényleges életfogytiglant kér az ügyészség arra az izraeli férfira, aki brutális kegyetlenséggel végezhetett barátnőjével és annak anyjával 5 éve Kaposváron. Álmukban fojtotta meg áldozatait, majd – hogy eltüntesse a nyomokat – rájuk gyújtotta a lakást. A támadót, aki féltékenység miatt ölhetett, első fokon életfogytiglanra ítélték azzal, hogy 40 é
Az általában csupa mosoly úszónő befejezi a pályafutását, amire tudatosan készül. Kijutott az ötödik olimpiájára, s lapunknak adott interjújában elárulta: mennyi áldozattal járt az élsport, mitől van "herótja", miről álmodnak a férjével Párizs előtt.
Nagy Kitti éppen busszal tartott Bécsbe, amikor megpillantott egy telefonját nyomkodó férfit. Az idegen éppen egy társkeresőn vadászott nőkre, a humoristának pedig felkeltette a kíváncsiságát. Kitti belemerült a férfi telefonjába és megdöbbentő Orbán Viktor hasonlat jutott az eszébe…
Helyben szerezhetnek gimnáziumi érettségit az alig 1500 lelkes Kübekházán azok, akiknek csak nyolc általánosuk van, vagy valamiért abbahagyták a középiskolát. Az önkormányzat a kiskunfélegyházi gimnáziummal együttműködve levelező képzést indít ősszel. Az órák péntek délutánonként lesznek, a tanulók három év múlva kaphatnak bizonyítványt – teljesen