Ahogy decemberben már beszámoltunk róla, áprilistól már csak három pénztár működik az eddig négyszereplős magyar magán-nyugdíjpénztári piacon. Új fejlemény, hogy július 1-jével tovább szűkül a szektor: már csak két szereplő marad.
Az énekesnő nevével már korábban is többször visszaéltek. De Tóth Gabi mostmár úgy érezte, hogy reagálnia kell arra a hirdetésre, amiben jogtalanul használták fel a képeit.
A vállalkozások részéről óriási az igény arra, hogy bevonják aktuális projektjeikbe a hallgatókat, akik örömmel csatlakoznak, ha valós ipari feladatokból szerezhetnek tapasztalatokat – ebből a felismerésből jött létre évekkel ezelőtt a Széchenyi István Egyetemen a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája, melynek keretében a részt
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát és pénzt, valamint drogot rabolt.
A 60 éves Brad Pitt remek kapcsolatot ápol a fiatalabb testvéreivel. Miközben Julie Neal egész életében azon volt, hogy megőrizze normális, hétköznapi életét, miután testvére hírnévre tett szert, Doug kimondottan élvezte, hogy egy világsztár öccse lehet.
Ha a feldolgozott élelmiszerekre gondolsz, valószínűleg a gyorsételek jutnak először eszedbe. De az igazság az, hogy szinte minden általunk fogyasztott élelmiszer valamilyen formában beletartozik ebbe a kategóriába.A feldolgozott élelmiszerek közé tartozik minden olyan élelmiszer vagy alapanyag, amelyet megváltoztattak. Feldolgozásnak számít minden
Az év során eddig csökkent az infláció, és a piacok is jól tartják magukat. Ezek olyan kedvező jelek, amelyek hatására a Fidelity International a 2024-es legoptimistább forgatókönyvét lágy landolásra módosította, és arra számít, hogy a növekedés megállapodik a trend körüli szinten – ez derül ki a cég 2024. második negyedévi befektetési kitekintőjéb
Jennifer Lopez, világhírű énekesnő szárnyaló karrierjének köszönhetően állandó reflektorfénynek örvend, emellett pedig szerelmével, Ben Affleckel is szívesen mutatkozik a nagy nyilvánosság előtt. Ennek ellenére a családi kötelékeket sokkal óvatosabban kezeli, rokonait általában igyekszik távol tartani a rivaldafénytől.
Árverésre bocsátják Michael Schumacher óragyűjteményének legkülönlegesebb darabjait. A luxus- és személyre szabott karórák leütési árának összértéke elérheti a 4,8 millió dollárt.
Állítólag Hernádi a képek készültekor végig Lévaival beszélgetett. Hadházy szerint mindez alátámasztja Magyar korábbi állítását Lévainak a rendszerben betöltött szerepéről.
Miért fontos dolgoznunk a nehéz érzésekkel is? Miként növeljük az önbecsülésünket, és melyik gyakorlatok segítenek felszabadítani a bennünk szunnyadó kreativitást? 5 frissen megjelent kötetet ajánlunk az önismeretről.
David Beckham hatalmas bulit rendezett szombaton a feleségének, Victoriának, aki az 50. születésnapját ünnepelte. Az egykori Spice Girl mankóval érkezett a parti helyszínére, majd a férje hátán távozott hajnalban.
A Bitcoin piaci likviditását jelentősen befolyásolja a negyedik Bitcoin felezési esemény, amely csökkentette az újonnan bányászott Bitcoinok mennyiségét. Bitcoin felezés
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hétfőn hét órakor 394,36 forintra erősödött a péntek esti 394,28 forintról, a dolláré 369,84 forintról 369,75 forintra csökkent, a svájci franké pedig 406,87 forintról 405,69 forintra sülly
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően történelmi mélyponton, 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével, és ugyancsak rekordalacsony, 3,95 százalék maradt az ötéves lejáratú hitelek kamata. Az ötéves kamat tavaly június óta februárban változott először, az addigi 4,20
Bár a használtautó-piac az elmúlt évek során jóval átláthatóbbá vált, a kilométer-számlálók manipulálása továbbra is világszerte elterjedt gyakorlat. A vásárlók eurómilliókat veszítenek az becstelen eladók miatt, és úgy tűnik, hogy e téren egyhamar nem is várható jelentős javulás.
A SkyShowtime és a Paramount Advertising International bejelentette, hogy a Paramount kizárólagos megállapodást kötött a SkyShowtime hirdetési értékesítéseinek kezelésére valamennyi piacán. Az együttműködés révén a SkyShowtime és a Paramount globális hirdetésértékesítési üzletága egységes hozzáférést kínál a világ vezető hirdetőinek a prémium hirde
A Hang nélkül: Első nap, a franchise harmadik része, jelentősen eltér az előző két filmtől, ahogy azt Lupita Nyong'o, a női főszereplő elmondta a CinemaConon Las Vegasban.
A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért. A Sunmoney Solar Group több mint egy évtizede működő, dubaji székhelyű globális startup. Két évvel ezelőtt indította útjára a világ első tokenizált naperőmű projektjét, a Smart Digital
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, hőmérséklete a globális átlagnál csaknem kétszer gyorsabban emelkedik - állapította meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentésében, egyúttal felhívva a figyelmet a felmelegedés súlyos egészségügyi és gazdas
Tüke László korábbi fideszes alpolgármester idén már a polgármesteri címért indul. Ő az, aki néhány éve elismerte, hogy fejbe vágott egy ötödikes diákot a naplóval egy iskolai konfliktusban.
Százhetvenöt esztendeje született, s egy évszázada hunyt el gróf Wenckheim Krisztina, „a leggazdagabb árva”, a szabadkígyósi Wenckheim kastély építtetője. A kettős évforduló apropóján, az utókor tisztelete és hálája jeléül rendezett emlékünnepséget Szabadkígyós önkormányzata vasárnap, a Wenckheim kriptánál. Gróf Wenckheim Krisztina kivételes szem