A francia L'Oréal SA csoport, a világ egyik legnagyobb kozmetikai gyártójának árbevétele 11,24 milliárd euró volt az idei első negyedévben, 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összehasonlítható alapon az árbevétel 9,4 százalékkal nőtt.
A 26 éves holland pilóta mögött Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres vb-győztes brit versenyzője zárt másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A rajtot a pole pozícióból startoló Lando Norris (McLaren) nem kapta el jól, aztán az első kanyarban megcsúszott és egészen a hetedik helyig esett vissza. A vezetést a j
Postán küldték el az egyházi bíróságnak a keresetet, amit a Református Egyház tíz tagja írt alá és Balog Zoltán pozíciójából való elmozdítását kérik benne.
A gépi tanuláson (machine learningen) alapuló alkalmazások és szolgáltatások már átszövik mindennapjainkat, elég csak a különböző streaming szolgáltatók ajánlórendszereire vagy az okostelefonunk arcfelismerésére gondolni. Ennek adott extra löketet a ChatGPT-t is meghajtó GPT-3 és hozzá hasonló transformer alapú modellek megjelenése, ami széles körb
Egy évtizeddel ezelőtt a gyártók vért izzadva próbálták beszuszakolni a villanymotort és az akkumulátorokat a hagyományos platformra építkező autók gyomrába,
Az utazás egyik veszélye, hogy a bőröndöd nem ér célba. Előfordul, hogy soha nem derül ki, hova került, és ruhák, személyes tárgyak, sminkeszközök, gyógyszerek és használati cikkek teljes repertoárját nyeli el valamelyik repülőtér a világ valamelyik pontján.
A halfogyasztás számos jótékony hatással bír a szervezetünkre, húsa könnyen emészthető, laza szerkezetű, rendszeres fogyasztása csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Tehát, ha tehetjük, rendszeresen együnk halat az egészségünk érdekében – javasolja Fásy Ádám.
Nemcsak rengeteg színésszel és rendezővel dolgozott együtt, de akár videójátékos legendákat is teremtett a hangjával, avagy egy filmes veteránnal interjúztunk a prágai Comic-Conon.
Egymás legnagyobb támogatói, szurkolói vagyunk; jóban, rosszban kitartunk a másik mellett - legalábbis azt gondoljuk, egy jól működő kapcsolatban mindez alapvetés. De hogyan támogassuk a partnerünket, ha nem értünk egyet némely döntésével, vagy az éppen elérni vágyott céljával?
Az észak-kínai Pingxiang a világ gyerekkerékpárjainak és gyerekjátékainak 40 százalékát állítja elő, a kisváros a közelmúltban egy vásárnak adott otthont, amely 1500 kiállítót és vásárlót hozott össze. (A Xinhua Global Service riportja)
Ezt a német konyhából hozott, barna sörös marharagut minden pörköltrajongónak csak ajánlani tudjuk, mert bár a fűszerezés eltér a mi a hagyományos pörköltünktől, de a főzési metodikája, és a végeredmény egészen hasonló lesz. Mutatjuk a receptet videón!