2024. április 20. szombat

ápr. 20
8:03
Nem ürügy többé, ha az alakját féltette eddig, sőt! Kiderült, mit tesz a hassal a dohányzás (EgészségKalauz)
A dohányosok gyakori érve, hogy azért nem szoknak le káros szenvedélyükről, mert úgy gondolják, hogy akkor búcsút inthetnek karcsúbb alakjuknak.
ápr. 20
8:06
"A szívem szakad meg érte" - Csepelen kizuhant egy kisfiú az ötödikről (BorsOnline)
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a kisfiút, aki kizuhant egy csepeli lakótelepi lakásból.
ápr. 20
8:06
Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot (HírTV)
Egyelőre nem tudni, hogy ki követte el az akciót, az Egyesült Államok közölte, hogy nem az amerikai hadsereg áll a támadás mögött.
ápr. 20
8:09
Hűvös, hideg lesz a hétvége - mutatjuk hol fog esni! (Blikk)
A hétvégén marad velünk a hűvös idő: egy gyengülő front, majd egy ciklon okoz az ország nagyobb részén felhős időt, de azért szinte mindenütt lesznek napos periódusok is a hétvége folyamán.
ápr. 20
8:09
Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója (Könyves Magazin)
Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.
ápr. 20
8:09
A választási kampány öt legfontosabb kérdése (Telex)
Ötven nap múlva EP- és önkormányzati választás lesz, hivatalosan is elkezdődött a kampányidőszak. A következő hetekben kiderül, hogy kitart-e június 9-ig Magyar Péter lendülete, előkerülnek-e újabb szexvideók, és visszalép-e valamelyik főpolgármester-jelölt.
ápr. 20
8:12
Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek (Metropol)
Mutatjuk, mit tartogatnak mára a csillagok!
ápr. 20
8:12
Meghan Markle apja nem mehet az unokái közelébe (ATV)
Meghan Markle végleg megszakította a kapcsolatot a családjával: az édesapja egyáltalán nem láthatja az unokáit.
ápr. 20
8:12
Gátlástalan bűnözők nők sokaságát teszik tönkre ezekkel a deepfake-videókkal (naphire.hu)
A szexuális tartalmú hamisított tartalmak létrehozása valószínűleg bűncselekmény lesz Angliában és Walesben, mivel egyre nagyobb aggodalomra ad okot a mesterséges intelligencia nők kizsákmányolására és zaklatására való felhasználása.
ápr. 20
8:15
Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett (BorsOnline)
A műsor egyébként valóban meghozta a szerelmet az abban szereplő férfiaknak, csak nem azzal a nővel lettek boldogok, akikkel összeházasodtak.
ápr. 20
8:15
Megdőlhet az olvasás magyarországi rekordja (Magyar Nemzet)
Érdekes rekordkísérletre készül a Libri.
ápr. 20
8:15
Musk szembemegy a saját platformjával, bevédte a TikTokot (Mandiner)
A techguru a saját üzleti érdekeivel ellentétes álláspontot fogalmazott meg.
ápr. 20
8:15
Betiltaná a hétvégi kocsikázást a német közlekedési miniszter (Autószektor)
Volker Wissing, Németország közlekedésügyi minisztere kijelentette: ha nem lazítanak az ország kílmaszabályain, kénytelen lesz betiltani a hétvégi autózást Németországban. Wissing a Szabad Demokrata párt tagjaként többször is ellenezte a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében bevezetett új szabályokat, amilyen például az Autobahn sebességkorlá
ápr. 20
8:17
Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt alelnöke elismerte, mások adatvédelmi tájékoztatóját használták, mert nem akartak érte fizetni.
ápr. 20
8:18
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani (Infostart)
A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából.
ápr. 20
8:18
Ethereum és a Layer 3 (Kripto Akadémia)
A rétegelt architektúrában a blokklánc-hálózatok különálló rétegekre vannak osztva, amelyek mindegyike bizonyos funkciókért felelős. A blokklánc-hálózatokban a leggyakoribb rétegek az 1. réteg (L1) és a 2. réteg (L2). Ezek párhuzamosan működnek, hogy lehetővé tegyék a blokklánc ökoszisztéma zökkenőmentes működését. A Layer 3 (L3) hálózatok azonban
ápr. 20
8:18
ORFK: Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 37 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
ápr. 20
8:18
Glifozát: sok az ellensége, de egyelőre nélkülözheteten (Agroinform)
Habár 10 évig még biztosan velünk marad a rákkeltőnek kikiáltott glifozát, az indulatok valamiért nem csitulnak körülötte.
ápr. 20
8:18
A McLaren Norrisnak: Nem tartozol bocsánatkéréssel, nem okoztál csalódást! (m4sport.hu)
Sajnálkozva kért bocsánatot és önkritikus volt Lando Norris, miután a pole-ból rajtolva kicsúszott az első kanyarban. Főnöke szerint nem tartozik bocsánatkéréssel, a csapatnak kell kisegítenie őt.
ápr. 20
8:18
Zac Efron mindenkit megdöbbentett: Olyan döntés mellett határozta el magát, amit korábban senki sem gondolt volna (Femcafe)
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit meglepett, amikor úgy döntött, hogy több időt tölt külföldön, ezzel egy ütemben pedig életmódot váltott, hogy megtalálhassa, mi is jelenti számára a valódi bol
ápr. 20
8:18
Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 20
8:21
Bettany Hughes filmezhette le először a nemrégiben felfedezett 11 400 éves kőtáblát (Márkamonitor)
A rajzot Közel-Kelet egyik legjelentősebb zarándokhelye, Şanlıurfa mellett, egy falusi pincében találták meg, és olyan férfit ábrázol meztelenül, akit egy ideges bika és nagymacskák támadnak meg.   Şanlıurfa tartomány Göbeklitep ásatási területét hat évvel ezelőtt vették fel az Unesco Világörökség-listára: itt található a világ legrégebbi megalitik
ápr. 20
8:21
Egy magyar tudós az űrbe kifeszített napernyővel mentené meg a Földet, mások az űrbe telepítenének naperőművet (SzMo)
Egy hatalmas napernyő, ami a Nap sugarainak kitakarásával megakadályozná a globális felmelegedést? Naperőmű, ami az űrből sugározná le a napenergiát? Két meghökkentő terv, de egyik sem lehetetlen.
ápr. 20
8:21
Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia (Life)
Valóban sok mindenre képes a mesterséges intelligencia, sőt, úgy tűnik, hogy még humora is van. Szenzációs képeken hazánk városai.
ápr. 20
8:21
Sebezhető oldalát mutatták meg Kim Dzsongunnak, volt osztálytársa fedte fel a diktátor titkát (Promotions)
A rettegett vezér ennek nem fog örülni, lecsaphat a haragja a róla pletykálókra?
ápr. 20
8:21
A kárpátaljai magyarok jogaiért állt ki Trump szövetségese az USA-ban (Magyar Hírlap)
Úgy látja, Kijev nem kaphat támogatást a magyarság jogainak helyreállítása nélkül.
ápr. 20
8:21
Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot (Magyar Nemzet)
Biztonsági források szerint légicsapás történt.
ápr. 20
8:21
Megdöntheti-e bármi a lítium-akkumulátorok egyeduralmát? (Villanyautósok)
A lítium-akkumulátorok áresése nehéz helyzetbe hozta a konkurens technológiákat.
ápr. 20
8:21
A Református Egyház tíz tagja elküldte a zsinati bíróságnak a Balog Zoltán eltávolítását kérő keresetet (Telex)
Az egyik aláíró presbiter elképzelhetőnek tartja, hogy szőnyeg alá söprik majd a dolgot, vagy elhúzzák az eljárást.
ápr. 20
8:21
Cukorbetegség is magyarázhatja ezeket a ritka tüneteket a bőrön! (EgészségKalauz)
A cukorbetegség legtöbbször lappangva, alattomosan alakul ki, miközben súlyos szövődményeket generál.
ápr. 20
8:23
Nem rajtelsőként is megy – a címvédő nyerte a kínai sprintfutamot! (Magyar Nemzet)
Újabb győzelem a Red Bull háromszoros világbajnokától.
ápr. 20
8:24
Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely (Menedzsment Fórum)
A pénzelvonások és a nehézségek ellenére is kezelhető a helyzet.
ápr. 20
8:24
Forgalmi változtatások lesznek szombaton Budapesten: ezeket az utakat kerülje el (Blikk)
Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek ma délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
ápr. 20
8:24
Szenes Iván életfilozófiájáról mesélt lánya (hirado.hu)
A dalba öntött költészet megtestesítőjének is nevezett Szenes Iván saját sorait megfogadva úgy élt, mintha sohase hagyná abba.
ápr. 20
8:24
BMW-hatás: 215 üléses Airbus A321neót reptet a Lufthansa Debrecenbe (vg.hu)
Heti két alkalommal a légitársaság legnagyobb, rövid és közép távú vonalakon szolgálatot teljesítő repülőgépe szállítja az utasokat.
ápr. 20
8:27
Háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, nemrég még három is kijött ennyiből (Piac és Profit)
Tovább lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta a 40 ezer forintot ‒ közölte a K&H.
ápr. 20
8:27
Így készítsünk csalódásmentes eperlekvárt, tartósítószer nélkül (Agrofórum)
Kevés finomabb lekvár van a házi eperlekvárnál, pláne, ha tartósítószer-mentesen készítjük el.
ápr. 20
8:27
Momentum: Donáth Anna vezeti a párt önálló fővárosi listáját (Demokrata)
A párt szerint a fővárosban arányos választási rendszer van, ezért nincs összefogáskényszer.
ápr. 20
8:27
Méz, lekvár: tovább szigorítanak a kijózanító jelentés után (Agrárágazat)
A mézek és lekvárok minőségének és az ezekkel foglalkozó termelők védelmében az Eu tovább szigorítja az előírásokat.
ápr. 20
8:27
5 szempont, amiért szükség van a takarmánygabonára (Mezőhír)
Lesz igény a takarmánybúzára, árpára, kukoricára is. Elmondjuk, miért.
ápr. 20
8:27
Továbbra sem tér vissza a nyár – esős, szeles hétvégére számíthatunk (Magyar Nemzet)
Éjszaka enyhe fagy is előfordulhat.
ápr. 20
8:27
Újabb Verstappen-parádé, Hamilton Red Bull-szendvicsbe került (Mandiner)
A címvédő és háromszoros világbajnok holland versenyző nyerte a Formula–1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
ápr. 20
8:27
Újrahasznosítható csomagolásra vált az e-kereskedelmi cég (Transpack)
Az európai vásárlásokhoz az Amazon immár kizárólag újrahasznosítható csomagolással szállítja ki a termékeket.
ápr. 20
8:27
A Yanmar rakodók új vörös színe nem csak kozmetika (GépMax)
A sárgáról a prémium vörös színre váltás mélyebb és szélesebb átalakulás, mint pusztán a színséma megváltoztatása.
ápr. 20
8:30
Nevéhez hűen szeret a dolgok sűrűjében lenni Szabó P. Szilveszter (hirado.hu)
Második keresztnevét gimnazista kora óta használja csak a Jászai Mari-díjas színművész.
ápr. 20
8:33
Semjén Zsolt: szükséges és fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben (Demokrata)
Fontos, hogy a magyar kisebbségi szempontokat érvényesíteni lehessen – mondta.
ápr. 20
8:33
Kiderült Donáth Anna szörnyű titka, így tört a saját hazájára (Mandiner)
A Momentum elnökéről kiderült ismét, hogy a saját hazája ellen dolgozik Brüsszelben.
ápr. 20
8:33
Fourmaux kezdett leggyorsabban szombaton, ismét Neuville vezet a Horvát Rallyn (Racing)
Adrien Fourmaux első szakaszát nyerte az idei Horvát Rallyn, miután a leggyorsabb tudott lenni az első szombati szakaszon, mely után Thierry Neuville ismét egyedül vezeti a versenyt.
ápr. 20
8:35
Kőkemény vád: a Nyugat ölbe tett kézzel nézi az orosz gyilkolászást, és inkább Izraelt segíti (Mandiner)
Zelenszkijék szerint a Nyugat döntéshozói kettős mércét alkalmaznak.
ápr. 20
8:36
Szokatlan hiba miatt hívják vissza a Tesla új gyöngyszemét (Infostart)
Ingyenesen javítják a hibát, amely tudomásuk szerint egyelőre nem vezetett balesethez.

Keresés