Joshua Kimmich góljával legyőzte az Arsenalt a bajor együttes a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Lőw Zsolték a Real Madriddal játszanak a döntőbe jutásért.
Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.
Csillagászok megerősítették egy új trójai aszteroida létezését a Mars pályáján. A vörös bolygó új kísérője megelőzi a Marsot a pályáján, de a többi trójai aszteroidától eltérően ez instabil pályán lehet, ami érdekes lehetőségeket sejtet a múltjával kapcsolatban.
Mint ismert, a Bayern München az idegenben játszott döntetlen után hazai pályán legyőzte az Arsenalt, így a bajorok jutottak a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Mikel Arteta csalódott volt, de büszkén értékelt, mivel csapata hét év után szerepelt a legrangosabb európai sorozatban.
Érdemi ellenőrzés híján továbbra sem kötnek kötelezőt a robogók többségére. Havi 600-800 forint ellenében elkerülhető a baleseti kártérítés és a mulasztási bírság is.
A Philadelphia 76ers a keleti főcsoport negyeddöntőjébe jutott, az Atlanta Hawks számára viszont befejeződött a szezon az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), amelynek kedden rajtolt a kieséses szakasza.
Az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve – röviden: FED – előzetesen három kamatvágást prognosztizált 2024-re, amennyiben sikerül az inflációt
Sokak meglepetésére a Boston Dynamics kedden egy videóban jelentette be, hogy elbúcsúztatják az egyik leghíresebb robotjukat, az Atlast, ám néhány órával később az is kiderült, hogy csak azért, hogy átadja a helyét egy új, modernebb verziónak.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjára (FIT) június 30-ig lehet jelentkezni Kárpát-medence-szerte huszonhét helyszínen a most negyedikes diákoknak - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A magasabb státuszú, középosztálybeli, 18-45 éves brit nők körében 25 százalékkal nőtt a dohányosok aránya az elmúlt tíz évben, míg az azonos korcsoportba tartozó munkásosztálybeli nők esetében csökkenést tapasztaltak. Az Egyesült Királyságban a dohányzást évente 76 000 halálesettel hozzák összefüggésbe - írta a The Guardian a University College Lo
Az Építechture a legnívósabb magyar épületeket bemutató minőségi videóiról lett ismert, ám ma már szakmai közösséget is épít, és most újabb mérföldkőhöz érkezett a frissen alapított Építechture Art of Building-díjjal.
53 éves korában elhunyt Samantha Davis színésznő, aki a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2-ben is szerepet kapott. Az ismert törpe színésztől a férje, Warwick Davis búcsúzott megható szavakkal.
2025. január 1-jén lép hatályba az az éjjel a Magyar Közlönyben megjelent rendelkezés, amely szerint a havonta két alkalom során összesen legfeljebb 150 ezer forint készpénzt vehetünk fel ingyenesen a postákon.
Eddig Carlos Sainz árnyékába szorult Charles Leclerc a Ferrarinál 2024-ben. A monacói elismerően beszélt csapattársa teljesítményéről, de jelezte, Sanghajban visszavágóra készül.