Sikerült megmozdítani a lakosságot a márciusi lakásbiztosítási kampányban: csaknem 100 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, 188 ezren váltottak biztosítót, és 176 ezren dolgoztatták át a szerződésüket a saját biztosítójuknál. A díjak két számjegyű mértékben csökkentek, 10-20-30 százalékkal olcsóbban is tudtak egyes ügyfelek új szerződést k
Még a polgármestert sem értesítették a változásról. Bár nem önkormányzati hatáskörről van szó, felajánlották a segítséget, amit az állam válaszra sem méltatott.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt másfél év börtönt kapott a Rust című film fegyvermestere. A 27 éves nő mulasztása miatt 2021-ben éles lőszer került Alec Baldwin revolverébe a forgatáson. A színész kezében elsült a fegyver, a golyó pedig megölte az operatőrt, és megsebesítette a rendezőt. Baldwin ellen szintén vádat emeltek, az ő tárgyalá
Lil Frakk rapper szerint régen a sikerhez még az kellett, hogy a zenészek bekerüljenek a tévébe és a rádióba, mert akkor volt esélyük arra, hogy eljussanak a legnagyobb színpadokig. Ma viszont már inkább arra van szükség, hogy a közönség felkarolja a művészeket, legyenek követői, legyen bázisa, ami olyan emberekből áll, akik biztosan elmennek a kon
Erdély Csanád csapata, az Esbjerg kétgólos előnyből 3-2-es vereséget szenvedett a Sonderjyske együttesétől a dán jégkorong-bajnokság döntőjében kedden, ezzel 2-1-es hátrányba került a párharcban.
Amikor Serena Williams visszatért a 2018-as francia nyílt teniszbajnokságra, alig néhány hónappal azután, hogy életet adott első gyermekének, nagyon kevés szó esett a Kristýna Plíšková elleni sima győzelméről.
Pumped Gabo szerint a FaceApp-pal feljavított képek olyanok "mintha kinéznél neten egy fullos BMW M3-at, és mikor odaérsz, látod, hogy ez csak egy fapados 318d."
Levélben reagált az RTL Híradónak egy cég: közölték, nem tőlük származik az a szennyezés, ami a Salgó-patakban kötött ki, és nem foglalkoznak akkumulátorfeldolgozással.
Ökölcsapás, tömegverekedés és tüntetés – így zajlott az ügynöktörvény vitája a grúz parlamenten belül és kívül. A tbiliszi kormány orosz mintára alkotná meg a törvényt: külföldi ügynöknek nyilvánítanának minden szervezetet, amely külföldről kap támogatást.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntötték hétfőn este Bodrogi Gyulát a Nemzeti Színházban. Az est programja meglepetés volt a Nemzet Színészének, a színpadon sorra érkeztek hozzá barátok, más színházak művészei, de persze feltűnt Süsü életnagyságú bábuja is.
A nyugdíjazás mindenki életében jelentős esemény, mivel jelzi az aktív életszakasz befejezését. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (Nyufig) a nyugdíjban részesülő személyeket egy kilenc számjegyből álló, ún. nyugdíj folyósítási törzsszámon keresztül kezeli. Sok nyugdíjas azonban nem vagy csak alig van tisztában azzal, hogy kinek j
Több mint kétszáz éve annak, hogy napvilágot látott Mary Shelley időközben világhírűvé lett regénye, amelyben Viktor Frankenstein életre kelt egy hulladarabokból összevarrt szörnyeteget.
Elkezdte működését Románia első, kizárólag közadakozásból épült gyermekkórháza Bukarestben - közölte kedden a gyűjtést elindító és a több mint 50 millió eurós zöldmezős beruházást lebonyolító Ajándékozz életet! Egyesület.
Az MVM Next 2024 áprilisától ügyfelei érdekében automatikusan módosítja az egyenletes részszámlázás esetében a rezsicsökkentett árú kedvezményes földgázmennyiség kiosztását.
Az Oroszlán legyen tapintatos, a Mérleg legyen megfontolt, a Nyilas legyen megfontoltabb! Karrier horoszkóp: 2024.04.17. Kos Nehéz lesz álmodozás nélkül gondolkodnod. A munkával kapcsolatos gondolatok gyorsan romantikus fantáziákhoz vezetnek majd. Nehéz lesz a lábad a földön tartani. Próbálkozz, és légy óvatos, nehogy a főnök rajtakapjon, miközben
Mindenkinek mást és mást jelent az izgalmas film fogalma, és úgy tűnik, hogy sokaknál ezek az alkotások kicsit sem súrolják az a bizonyos érdekfeszítő határt.
Néhányan valami igazán egzotikus "cukisággal" szeretnék megosztani életüket. Például egy szurikátával. Rögtön az elején le kell szögeznem: nem jó ötlet!
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen cikk témája a külkereskedelem.
A világban napjainkban is rengeteg a fájdalom és a kegyetlenség; közvetlen szomszédunkban háború dúl, terrormerényletekről hallunk, a közel-keleti konfliktus áldozatai