Magyarország szövetségre lép a világ újbóli blokkosodásában ellenérdekelt közép-amerikai államokkal, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Panamavárosban.
Elhárultak az akadályok az Uber magyarországi piacra lépése elől, megkapták a diszpécserszolgálati engedélyt - írja a Telex. A lap információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ után 2024. április 16-án a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól is zöld utat kaptak a budapesti indulásához, ezzel lezárva a hivatalos jóváhagyási folyamatot.
Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinte
Az F1-es versenyzésen kívül számos alkotói tevékenységbe is belefolyó Lewis Hamilton a Japán és a Kínai Nagydíj között New Yorkba tett egy kitérőt, ahol éppen kreativitásáért tüntették ki egy díjjal.
"Az EU-val való feszültség ellenére való feszültség ellenére sincs veszélyben a kínai-német együttműködés" – mondta kínai elnök Pekingben az oda látogató német kancellárnak. Olaf Scholz előzőleg jobb piaci hozzáférést és fair playt kért a német cégeknek.
Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte ma a hivatal.
V. Naszályi Mártát, a kerület jelenlegi polgármesterét indítja négy ellenzéki párt – a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – valamint a Várunk Közéleti Egyesület polgármesterjelöltként a június 9-ei választásokon az I. kerületben – közölte az MSZP.
Az EasyJet légitársaság bejelentette, hogy az elkövetkező hónapokban nem indít járatokat Tel-Avivba. Ez a döntés azután született, hogy Irán rakéta- és dróntámadásokat intézett Izrael ellen a hétvégén.
Már a magyar ügyészség is megjelentette a honlapján, hogy határozottan fognak fellépni azok ellen, akik valamilyen étrend-kiegészítővel akarják átverni az embereket. Van belőlük bőven az interneten.
A Google bejelentette, hogy hamarosan megszünteti a 2020-ban debütált VPN-szolgáltatását, miután a felhasználók körében nem volt túl népszerű ez a funkció - írja a hvg.
Orbán Viktor Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnökkel és Fabrice Leggerivel, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex korábbi vezetőjével, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt listavezetőjével az Európai Parlamentben tartott nyilvános beszélgetést.
A precíziós gazdálkodás a 2000-es évek elején robbant be a köztudatba, amikor műholdas helymeghatározást, digitális adatfelvételezést és speciális szoftvereket kezdtünk el egyre szélesebb körben használni a mezőgazdaságban.
Nem sokkal a felszállás után villámcsapás érte az Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársaság Bécsből Brüsszelbe tartó Boeing 737-es utasszállító gépét kedd délelőtt. Hétfő kora este az AUA nápolyi járata került viharba, és csapott bele villám Sopron légterében.
Nem engedték be a 444 az újságíróját a Békemeneteket szervező kormányközeli álcivil szervezet, a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójára, mert azt zártkörűvé minősítették.
A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyaro
Úgy tűnik elmúlt az az időszak, amikor csak úgy kapkodtak a felvehető emberek iránt a cégek. Az USA-ban és szerte Nyugat-Európában enyhült a munkaerőpiac feszessége, így a cégek egyre válogatósabbak lettek a toborzás során, ami az elhúzódó állásinterjúkon is meglátszik. A korábban megszokotthoz képest általában több fordulón is bizonyítani kell a j
A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok vég