Nagy feltűnést keltett a „Croisette” híres lépcsőjén a cannes-i sorozatfesztivál ideje alatt az a csapat, aki megvalósította a „Becoming Karl Lagerfeld” című, eredeti francia sorozatot, amely kizárólag a Disney+-on lesz elérhető június 7-től. A 7. Canneseries-en, vagyis a Cannes-i Nemzetközi Sorozatfesztiválon versenyen kívül bemutatott sorozatnak
A szerelmi háromszög mindig önmagukról szeretne tanítani valamit a benne lévőknek, függetlenül attól, hogy hűtlen, megcsalt vagy szerető aktuálisan. Ezt vallja Gelsei Bernadett döntésmentor, megoldásközpontú pár- és családterápiás konzultáns.
A Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján arra szólította Pikó András józsefvárosi polgármestert, hogy ne állítson valótlanságokat az NKE fejlesztéséről.
A Zilda tejüzem nyerte a 2024-es Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig az Agrova Kft. kapta.
Courtney Love szerint Taylor Swift nem egy tényező sőt, szakmailag már-már jelentéktelen. Több sztár körül is nagyobbnak tartja a felhajtást, mint amennyit valóban letettek volna az asztalra, bár azt elismeri, hogy a rajongó lányoknak mentsvárak lehetnek.
Egészen pazar nyereményt ért el múlt hétvégén egy Tippmix-játékos, aki 12 fogadási esemény kapcsán állt elő hibátlan megérzésekkel. Tippsorát kombinációban és összesen tízszer kötésben is játékba küldte, össznyereménye így meghaladta az 51 millió forintot.
Melyik balkonláda-tulajdonos nem szembesül az őszi helykereséssel és a tavaszi piszkos beültetéssel? Az, aki örökzöldet telepít. Elég az élőhalott tavaszi muskátliból!
A Móricz Zsigmond Színház évadzárás előtti, majd azt követő programját tárja a közönség elé. A májusi utolsó bérletes és bérletszünetes előadásait, majd a Rózsakert Szabadtéri Színpad saját és vendégprodukcióit fogta csokorba. Mások mellett lesz majd Életrevalók, Családi játszmák, Macskajáték, bérletszünetes Legénybúcsú és Dun Juan. A gyerekeknek j
A Clinique La Prairie svájci wellness és longevity márka megnyitotta várva várt wellness központját a kínai Anjiban. A nyitás a márka globális terjeszkedési tervének része, és kínai debütálása is egyben,…
Nemrég újraindította járatait Izraelbe az easyJet, azonban most újra megszüntette őket és ez október végéig így is marad. A már megvásárolt jegyek birtokosai több lehetőség közül választhatnak.
Nagymamája tanulni szeretett volna, de ezt a családja nem engedte, kiházasították. Édesanyja viszont már diplomát szerzett. Túri Miklós Levente Sülysápon született, anyai ágon roma származású. Villamosmérnöknek készül, évek óta az MCC Roma Tehetségprogramjának ösztöndíjasa. A 19 éves egyetemi hallgatóval a felmenőiről, Nikola Teslá ról és arról is
A növekedés tavaly elmaradt, a hiány pedig jóval magasabb lett az eredetileg tervezett és a módosított számoknál is, az államadósság azonban ha a vártnál kisebb mértékben is, de csökkent.
Vilmos herceget kocsmázáson kapták rajta, ráadásul nem is akárkivel.A 41 éves walesi herceget múlt héten egy kocsmában szúrták ki, míg felesége, Katalin hercegné otthon lábadozik betegségéből. Az is hamar kiderült, hogy kivel mulatott Vilmos.Ez is érdekelhet: Vilmos lesz a második a családban ebben a dologban, ha király leszVilmos herceget múlt hét
Diána hercegné maga volt az erő, elegancia és kecsesség: nemcsak megjelenésével és tartásával, hanem azzal is, ahogyan másokkal bánt. Eleganciáját a mindig makulátlan frizurái ékesítették, melyek évtizedek óta meghatározzák a hajviseleti trendeket.A néhai walesi hercegné frizurái finoman ugyan, de változtak a nyilvánosság előtt töltött évei alatt.
A hétvégi iráni agresszió Izraellel szemben egy figyelemre méltó mellékjelenséget hozott: az Elon Musk tulajdonában lévő mesterséges intelligenciás chatrobotja, az X, az incidens előtti héten egy olyan hamis videóhírt hozott létre, amiben iráni rakéták csapódnak be az izraeli területekre. Felvetődik a kérdés: vajon a gépi intelligencia képes lehet-
Bár tavaly körülbelül 9 százalékkal bővült a luxusdivatcikkek globális piaca, idén visszaesésre számítanak a szakértők.Az LVMH, a Kering, a Prada, a Hermes, a Burberry és a Richemont luxusdivatmárkák is a napokban teszik közzé előző negyedéves jelentéseiket, de az előzetes jóslatok nem túl fényesek. Ennek legfőbb oka a kínai kereslet csökkenése, va
A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
Hétfő délután Magyarország északnyugati felét már elérte a hidegfront, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye térségében felhőszakadásszerű eső és jégeső zúdult le.