Fotó: MTI/Máthé Zoltán A közleményben emlékeztettek arra, hogy a két muzeális jármű az elmúlt két évben került a múzeum gyűjteményébe a kormány által támogatott, kiemelt gyűjteményfejlesztési programnak köszönhetően, így biztosítva az ikonikus villamosok megőrzését az utókor számára. A két villamos motorkocsi restaurálása hasonlóképpen és egy időbe
A szájüregi mikrobiom-átültetés hatékonyságát vizsgáló kísérlet korai eredményei arra utalnak, hogy az eljárás sikeresen megakadályozza a fogszuvasodást, és nem jár káros hatásokkal.
Az európai uniós országok több támogatást adnak majd napelemgyártóiknak, de nem lépnek fel keményebben az olcsóbb kínai importtal szemben – ez derült ki egy hétfői döntésből. Egyes gyártóknak a segítség túl későn jön, ők már Amerikába települnek.
Úgy tűnik, hogy tényleg megbolondult az időjárás. A nagy nyári meleg után megjött a lehűlés, sőt van olyan hely Magyarországon, ahol már a hó is leesett. Bizony, Írott-kőnél a hótaposónkra is szükség lehet.
Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.
A NATCON X-re kitett posztjai alapján a rendőrök nem engednek be senkit, de több beszédet is megtartottak azután, hogy a hatóságok elrendelték a rendezvény befejezését. Orbán Viktor eredetileg holnap szólalna fel.
Továbbra sem javul a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX index már 1,6 százalékos mínuszban áll. A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az esést a maga 2,3 százalékos mínuszával.
Mindkét palesztin területen, a Gázai övezetben és Ciszjordániában is folytatódtak az izraeli katonai műveletek kedden - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője.
A neves brit sportlap szerint még reménykedhetnek a Liverpool és az Arsenal szurkolói, mert közel sem biztos, hogy Pep Guardiola labdarúgócsapata lesz az idén az angol bajnok.
Egyre nagyobb bajban van a Liverpool, és a brit sajtó sem sokat segít a helyzeten: páros lábbal szállnak bele a csapatba és a játékosokba, köztük Szoboszlai Dominikba is, akiről idáig ódákat zengtek a magyar válogatott csapatkapitányáról.
Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján mondott beszédet az Országházban. Ebben hangsúlyozta a remény fontosságát, valamint kiemelte, hisz abban, hogy az emberiség feladata a békés egymás mellett élés.
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a somogyi Iharoson.
Egy olasz étterem egy üveg bort ajándékoz azoknak a vendégeknek, akik leadják a telefonjukat a bejáratnál, és inkább az egymással való beszélgetés mellett döntenek – írja a brit The Guardian.
Szilágyi Gábor, a Media Markt főnöke a Forbes-nak adott interjújában őszintén elmondta, mit gondol a Temu térnyeréséről illetve hogy emiatt veszélyben van-e a cég.
Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Végül innen is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólalt volna.
A Bessenyei Társaság 2024. április 25-én tartja hagyományos György-napi emlékülését a Megyeháza Bessenyei Termében, melynek apropója a Bessenyei-szobor felállításának 125, a városi zeneiskola létrehozásának 85 éves évfordulója.
A miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Reiner Haseloffot, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnökét, akivel az illegális migrációról valamint a gazdasági és az oktatási együttműködésről is tárgyaltak.
Megszületett a Volánbusz nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázatának eredménye! A zsűri több mint 90 kreatív és fantáziadús alkotásból választotta ki a győztes pályaművet, Bordács Anna grafikáját, amely a 2024. június 8-i hatvani retrónap fő attrakcióját, az Ikarus EAG 397.05-ös autóbuszt díszíti majd.
A Microsoft 1,5 milliárd dolláros befektetéssel erősíti meg jelenlétét az Egyesült Arab Emírségekben, a G42 mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatban szerzett kisebbségi részesedés révén, ami a két cég közötti már meglévő partnerség bővítését jelenti, miközben Brad Smith, a Microsoft elnöke csatlakozik a G42 igazgatótanácsához - számolt b
A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több