Nem indul rózsásan a hét, feszült pillanatokból nem lesz hiány, így nem árt óvatosan kommunikálni, hogy elkerüljük a felesleges félreértéseket. Napi horoszkóp következik.
A „mesterséges fotoszintézis” vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket a Nature Catalysis folyóiratában a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, Janáky Csaba és munkatársai. A cikk szerint számos kémiai anyag költséghatékonyabban állítható elő elektrokémiai úton, különösen, ha napenergia felhasználásával, és ipari szempontból kevésbé hasznos,
A K&H pályázatot indít a kkv-k számára olyan kreatív, cégek közötti együttműködések kialakítására, amelyekkel a részt vevő vállalkozások egyszerre bővíthetik szolgáltatásukat és ügyfélkörüket. A K&H üzletet ide! az év kollaborációs ötlete pályázat fődíja egy 5 millió forint értékű marketing és üzletfejlesztési támogatás, amellyel sikeresen megvalós
A bitcoin 10%-os, az altcoinok ennek többszörösét elérő visszaesést szenvedtek el a hétvége során. A történtek hátterében egy napok óta húzódó konfliktus állt: Izrael a múlt héten lebombázott egy Sziriában található iráni konzulátust. Jogi értelemben ez olyan volt, mintha magát Irán területét támadta volna meg. Irán bosszút ígért és a hétvégén végr
A ValMar zenekar tagja ezzel csatlakozott Gárpár Lacihoz és Majkához. Az is kiderült, hogy a népszerű együttes két tagja két konkurens csatornán fog szerepelni.
Burkolatjel festés miatt kedden 9 és 15 óra között sávzárás lesz az M1-M7-es autópálya közös szakaszán Budaörsnél és szerdán az M0-s autóúton Törökbálintnál - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt..
Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg április második hetében a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően; elindult az új zöld támogatás, az Agro-ökológiai Program kifizetése is.
Kovács Gergely lesz Fonti Krisztina kihívója az előválasztáson indult ellenzéki jelöltek közül, de korántsem az egyetlen, mert voltak, akik nem mérették meg magunkat az ellenséki jelöltek közül.
A Bitcoin egy digitális valuta, amely 2009-ben jelent meg. Ma már fiatpénzre, valamint különböző árukra és szolgáltatásokra cserélhető. Egy másik terület, amely lehetővé teszi a bitcoin használatát, a virtuális kaszinók. Ezekben kriptovalutában fizethetsz be, és élvezheted a nyereséges, és ami a legfontosabb, biztonságos szerencsejátékot. Képzeld c
Legkevesebb harminchárom ember életét követelték Afganisztánban a heves esőzések kiváltotta árvizek - közölte vasárnap Dzsanán Szajik, az afgán katasztrófavédelmi minisztérium szóvivője.
A Heute cikke. Képernyőfotó. A sofőr nekiütközött autójával egy kerékpárút betonalapjának, amitől a jármű a levegőbe repült. A jármű ezt követően több parkoló autónak ütközött, és azonnal kigyulladt. A nő a balesetben a helyszínen életét vesztette, a szerencsétlen nő halálra égett. A parkoló járművek is kigyulladtak. Más személy nem sérült meg. A k
Antonio Felix da Costa egy olyan szúrópróbaszerű vizsgálaton bukott meg győzelme után, amelyben valószínűleg másokat is vétségen értek volna, de a Porsche másnap Pascal Wehrlein révén már egy legális győzelmet is ünnepelhetett a Formula E Misano ePrix-jén.
Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról - mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette.
Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról - mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette.
A színésznő minden bizodalmát a lányába, vagyis a mostani kiskamaszokba fektette. Köllő Babett úgy érzi, Milla generációja teheti majd jóvá azt a sok hibát, amit mi, vagyis az idősebbek elkövettünk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lakásfelújításra 3 millió forintos kölcsönt 8 éves futamidővel most 40-57 ezres törlesztővel vehetünk fel. Ehhez képest az új támogatás kamatmentes hitelére havi 31 ezret fizethetünk. Az egymilliós önerőhöz felvehetünk piaci hitelt. Kiszámoltuk a variációkat.
A magyar női kézilabda-válogatott magabiztos játékkal, az első perctől vezetve lehengerelte Japánt az olimpiai kvalifikációs torna utolsó meccsén, 37-28-ra nyert, és száz százalékos mérleggel jutott ki a párizsi olimpiára. A kvalifikációs torna után Klujber Katrin és Vámos Petra nyilatkozott.
Az autó garanciája még érvényes, a típust viszont már nem gyártják, az ügyfélszolgálat semmi konkrétat nem ígért, de a sokadik levélben azzal nyugtatta a tulajdonost, hogy az eset gyorsított eljárásban van, ami a legmagasabb eszkalációs fokozat.
A tojás az egyik legmegosztóbb élelmiszer, amelynek folyamatosan változik a megítélése, mégis, majdnem minden nap találkozhatunk vele az étkezéseink során valamilyen formában. Sokan pedig egyenesen vele kezdik a napot, lágytojás, vagy rántotta formájában.
Napjaink egyik legnagyobb hatású amerikai filmkészítője május végén ünnepli majd 94. születésnapját, és egyelőre nem kacérkodik a visszavonulás gondolatával.
Ha arról van szó, hogy melyek minden idők legnépszerűbb és legelismertebb alkotásai a fantasy műfajában, sokunknak egyből be is ugranak a Harry Potter-filmek és a Trónok harca. Na de mit válaszolnál akkor, ha azt kérdeznék, mely színészek játszottak mindkét alkotásban? Nos, az igazság az, hogy jó néhányan vannak olyan szerencsések, hogy ezt elmondh