Ahhoz, hogy beteljesítsd a sorsod, ambíció és nagyfokú tudatosság szükséges. Az igazság viszont az, hogy nem érdemes abban általánosítani, hogy ki mekkorát lép előre élete folyamán, ugyanis mindenki más típusú inkarnációt választott magának. Ez függ a választott csillagjegytől, a Hold fázistól, és a születési nap házától. Az asztrológiát minden ese
Ilja Barabanov BBC-tudósító és Aszja Kazanceva tudományos újságíró ügynökké minősítése azért történt, mert a putyini rezsimnek nem tetsző módon számoltak be Oroszország ukrajnai inváziójáról.
"Koraszülők vagyunk, extrém koraszülött ikrek anyukája, apukája, de itt nem számított a rutin és az évek, ismeretlen vizekre tévedtünk." Két gyerekük után Ildikó ikrekkel lett várandós, ám a két kisbaba három hónappal korábban jött világra a kelleténél.
Mielőtt Lashana Lynch rövid időre magára öltötte volna a 007-es címet a 2021-es Nincs idő meghalni című filmben, a filmesek már a Dr. No filmadaptációjában, 1962-ben is tárgyaltak egy női címpszereplőről.
A Jókai bablevesről talán már mindannyian hallottunk. És a Jókai palacsintáról? Jómagam nemrég ismerkedtem meg vele komáromi látogatásom során. Olyannyira meglepődtem azon, hogy késsel-villával faltam a jó bablevesből ismert ízeket, olvadtak a textúrák a nyelvemen, hallgattam a palacsinta születéstörténetét, és közben egyre az járt a fejemben, hogy
Kína exportnövekedése márciusban visszaesett a tavalyi évhez képest, ami kérdéseket vetett fel a jüan esetleges leértékelésével kapcsolatban. Főleg abban az
A dél-ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett vezetője szombaton közölte, hogy ukrán tüzérségi támadásban Tokmak városban meghalt tíz civil, közöttük három gyermek.
Az önkormányzati választásra készülve Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt kampányindító rendezvényt tart április 17-én szerdán 17 órától a Bálna rendezvényközpontban - közölte a Fidesz szombaton fővárosi Facebook-oldalán.
"Készüljetek fel valami nagyon furcsa dologra" − így kezdődik a 3-test-probléma trailere, ami megadja az alaphangot ehhez az őrült és politikailag terhelt sci-fi drámához.A nyolc epizódból álló sorozat március végén debütált, és hamar a Netflix legnézettebb műsorainak top 10-es listájára került. Nem meglepő, hogy nagy figyelmet kapott, tekintve, ho
A Veszprémi Rendőrkapitányságon tiltott adatszerzés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 57 éves helyi férfit, számolt be róla a Rendőrség. A gyanú szerint a férfi 2024 februárjától az…
A címvédő Manchester City hazai pályán fölényes, 5-1-es győzelmet aratott az újonc Luton felett a labdarúgó Premier League 33. fordulójának szombati játéknapján.
A Baranyai Idegenforgalmi Díjat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kapta, az elismerést Závoczky Szabolcs igazgató vette át a március elsején megtartott díjátadó gálán. – tudatta a Duna-Dráva Nemzeti Park a közleményében. A…
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az idei szezonban ismét FIA sorozatként indul Vallelungában a Kumho FIA TCR World Tour. A Hyundai márkával triplázásra készülő Michelisz Norbert mellett egy másik magyar is indul a világsorozatban: a Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző, a húsz éves Losonczy Levente bekerült a Honda versenyzőfejlesztő programjába, így rajthoz áll
A tb-kifizetőhelyek számára új időszámítás kezdődött 2024. április 1-jétől, ami jelentősen hozzájárul a társadalombiztosítási kifizetőhelyek adminisztratív terheinek csökkentéséhez – hívja fel a figyelmet az Rsm Hungary.
Csárdi Antal LMP-s képviselő levélben kereste fel Szijjártó Pétert, akitől azt akarta megtudni, hogy a kegyelmi botrányban érintett Balog Zoltán meddig lesz még rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Magyarországnak. A válasz rövid volt, de világos.
Kétségtelen, hogy az egyik legjelentősebb idén rendezendő hazai eseményre került sor Kecskeméten. Mintegy ötven országból érkezett, közel 390 nemzetközi szakértő részvételével tartotta a Neumann János Egyetemen négynapos, 14. Világkongresszusát a Nemzetközi Regionális Tudományi Társaság, az RSAI.
Martins Sesks és Mikko Heikkila komoly csatát vívott a V-Híd Rally Hungary első napi első helyéért, és végül a két totos között csak néhány másodperc döntött. Mathieu Franceschi elképesztő tempót mutatott szombaton, azonban a délelőtti borulás miatt csak a hetedik helyen áll. Csomós Mixi délután már kevésbé tudta tartani a tempót közvetlen riválisa
Új valóságra helyezi a kormány az idei költségvetést - tudtak meg a napokban az illetékes miniszterektől. Ez azt jelenti, hogy a 2024-re vállalt 4,5%-os GDP-arányos hiánycélt 2,5%-os gazdasági növekedésre építi. Ez már messze van a 4%-os eredeti növekedési tervektől, és a nyugdíjprémium kifizetésének teljesítésétől.
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt 60 évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, melyben a magyaroknak is nagy szerepük volt. Nélkülük ma telj
2023 legnagyobb durranása a cipőtrendekben a Mary Jane volt. De ha 2024-re szeretnénk kinevezni a kategória győztesét, kétségtelenül a hálós balerina nyeri el a méltó díjat. Hidd el, ha Jennifer Lawrence-t megkérdeznéd, ő is ezt mondaná! Úgy tűnik, a meztelen ruha forradalma lecsapott a cipőtrendekre is.
Nem szereti, ha hétköznapi hősnek nevezik, pedig pontosan megtestesíti azt, amit ez a fogalom jelent. Boncz Edit az életét tette fel az állatvédelemre, aminek ugyanúgy része a bántalmazott kutyák kimentése, mint a társadalom edukációja.
Szépek, fiatalok, és süt belőlük a lelkesedés. Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tehetséges színészpárosa nem véletlenül a város kedvencei.
Izabella dán királyi hercegnő, X. Frigyes dán király és Mária dán királyi hercegné legidősebb lánya még csak kamasz éveiben jár, de már most olyan figyelemfelkeltő, valamint erőt sugárzó jelenség, mint elbűvölő édesanyja.