2024. április 12. péntek

ápr. 12
16:24
Idén rekordszámú, 1353 mintát bírál az érzékszervi zsűri (Gyulatelevízió)
Pénteken megkezdődött a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka-és Párlatverseny érzékszervi zsűrizése. A versenyre idén is három kategóriában lehetett nevezni. Bérfőzetők, magánfőzők párlatait, illetve több kereskedelmi főzde pálinkáit, párlatait is várták a szervezők. A tavalyi 1178 mintát túlszárnyalva 2024-ben összesen 1353 minta érkezett a megmé
ápr. 12
16:27
Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ez minden magyar autóst érint (BorsOnline)
Mutatjuk a részleteket!
ápr. 12
16:27
Villámsebesen virágzik a cseresznye, vakarhatják a fejüket a lengyel termesztők (Agrofórum)
Április elején, azaz a szokásosnál három héttel korábban kezdtek el virágozni a lengyel cseresznyeültetvények, és hamarosan hidegbetörések várhatók.
ápr. 12
16:27
Hivatalos, jön a Transformers-G.I. Joe crossover! (Mafab)
.
ápr. 12
16:27
Moszkvában felrobbantották az SBU volt alezredesének terepjáróját (Magyar Hírlap)
Az előzetes adatok szerint robbanószerkezet robbant fel.
ápr. 12
16:27
Orbán Viktor beszédet mond április 19-én (Demokrata)
Az európai parlamenti választásra készülve Választási Manifesztumot fogad el a Fidesz április 19-én, jelentette be Menczer Tamás.
ápr. 12
16:27
A Perseverance megtalálta azt a mintát, amiért a Marsra küldték (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
ápr. 12
16:27
Rejtett kamerákkal kukkolta a vendégeit a veszprémi apartmanos, erotikus tartalmat készített a felvételekből (Magyar Nemzet)
Büntetőeljárást indítottak.
ápr. 12
16:27
Két párossal indul a PSZA Motorsport a V-Híd Rally Hungaryn és kettővel a Veszprém Rallyn (Racing)
Két Peugeot-os és két Ladás párossal veszi be a Balaton északi partját a PSZA Motorsport csapata.
ápr. 12
16:27
Euro 7: új szabályok a személygépkocsikra, a kisteherautókra és a teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekről (Üzletem)
Az Európai Tanács elfogadta az Euro 7 rendeletet, amely szabályokat állapít meg a közúti járművek kibocsátási határértékeire és az akkumulátorok tartósságára vonatkozóan. A rendelet elfogadásával lezárult a döntéshozatali folyamat.
ápr. 12
16:29
Kampányüzemmódba kapcsolt a Kdnp (Magyar Nemzet)
A Kdnp ügyvezető alelnöke jelezte, hogy minél több békepárti európai parlamenti képviselőt akarnak az Európai Parlamentbe juttatni.
ápr. 12
16:30
Menekül a Matolcsy-vagyon? (Menedzsment Fórum)
Matolcsy Ádám és barátai óriási vagyonátmentésbe kezdtek.
ápr. 12
16:30
Itt a figyelmeztetés: súlyos növényi betegség terjed a kertekben, hatalmas bajt emlegetnek a szakemberek (Blikk)
Súlyos növényi betegségre, az almatermésűek tűzelhalását okozó baktérium terjedésére hívják fel a figyelmet a szakemberek.
ápr. 12
16:30
Dömötör Csaba: Nem fogjuk feladni a határzárat (hirado.hu)
A kormány álláspontja egyértelmű és változatlan.
ápr. 12
16:30
G.w.M nem titkolózik, őszintén beszélt betegségéről (ATV)
Bár az orvos pihenésre intette, a rapper nem mindig tud nemet mondani a bulizásra.
ápr. 12
16:30
Másfél milliárd forintot utalt át a Lánchíd kivitelezője egy olyan cégnek, aminek a vezetőjét költségvetési csalás miatt vették őrizetbe (444.hu)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivat külön jelentést közölt az ügyről.
ápr. 12
16:30
Magyar edzője lett a francia jégkorong-ligában szereplő Les Rapaces de Gapnak (m4sport.hu)
Vas János korábban a Briancont irányította.
ápr. 12
16:33
"Rettegtem tőle, azt gondoltam, gyűlöl engem" – Mi a pokol történt a Harry Potter forgatásán? Daniel Radcliffe halálosan félt Alan Rickmantől (Blikk)
A Harry Pottert megformáló Daniel Radcliffe sokáig félt kollégájától, aki idővel a legnagyobb támogatója lett.
ápr. 12
16:33
Pottyondy Edina: A "Magyar saga" most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód (SzMo)
A youtuber, humorista nehezen talál választ két jelenségre is, amely az utóbbi napokban történt. Ezekben Gulyás Gergely, Magyar Péter és Gáspár Győző is szerepel.
ápr. 12
16:33
Hamarosan leszakadhat az ég a nyári hőség után, közeledik valami, aminek nem mindenki fog örülni (Promotions)
Már április közepén beindulhat a zivatarszezon, és még hol van a vége!
ápr. 12
16:33
Dömötör Csaba: Nem fogjuk feladni a határzárat (Magyar Hírlap)
A migrációs paktummal fellazítanák az egyébként nagyon szigorú magyar menekültügyi szabályozást, s így hoznák létre migránsgettókat.
ápr. 12
16:33
Csak a baloldal osztódik tovább Magyar Péterrel (Mandiner)
Egyértelműen beállt a baloldaliak sorába.
ápr. 12
16:33
Válasz Online: Jól kirajzolódik, hogyan szedték meg magukat Matolcsy körei az MNB körüli ingatlanbizniszekkel (Telex)
A lap ingatlangyűjtése alapján a Matolcsy Ádám–Száraz István-kör jelentősen profitált az adásvételekből.
ápr. 12
16:33
Pálmalevéllel felírt segélykérés mentett meg három hajótöröttet a Csendes-óceán közepén (Telex)
A három tengerész több mint egy hetet élt túl a lakatlan szigeten.
ápr. 12
16:33
Orvosmeteorológia: nyugodt, kora nyári időben lesz részünk szombaton (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint a szombati melegedés példátlan vasárnapi kánikulába torkollik!
ápr. 12
16:36
Újabb ötlet arra, hogyan kapja meg Ukrajna az orosz oligarchák befagyasztott vagyonát (Infostart)
A vagyon nagyobbik része Európában van lekötve, ám az európai szakértők szerint nem árt óvatosnak lenni a nemzetközi egyezmények és a háború esetleges vége miatt.
ápr. 12
16:36
Homokba írt üzenetet láttak meg a lakatlan szigeten – három hajótöröttre bukkantak (hirado.hu)
Egy csendes-óceáni atollról mentettek meg három tengerészt, akik pálmalevelekből rakták ki a partra a "segítség" szót.
ápr. 12
16:36
Indul a kőkemény razzia a magyar utakon: itt állnak lesben a rendőrök a jövő héten (Pénzcentrum)
Fokozott ellenőrzést tart április 15. és 21. között a rendőrség Magyarországon, amelynek során kiemelt figyelmet fordít a gyorshajtók kiszűrésére - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken. A police.hu-n elérhető közleményben arra hívták fel a figyelmet, hogy a gyorshajtás még mindig vezető baleseti ok, az akció ennek visszasz
ápr. 12
16:36
Elfogyott a lendület, megindult a lejtőn a forint a hét végére (vg.hu)
A forint lényegi gyengülést mutat mindkét főbb nemzetközi devizával szemben.
ápr. 12
16:36
Az Origo után az ellenzéki Nyugati Fény is fizetett hirdetésben támadja Magyar Pétert (Media1)
A Demokratikus Koalícióhoz közelálló Nyugati Fény közösségi médiás hirdetése azt az üzenetet sulykolja, hogy Magyar Péter valójában nem is Orbán Viktort, hanem Gyurcsány Ferencet akarja leváltani.
ápr. 12
16:39
Oroszország már készül Ukrajna kapitulációjára (Magyar Hírlap)
A Nyugatnak azt mondták, hogy gondolják át a dolgokat.
ápr. 12
16:39
BlueN: jobb terméseredmény új mikrobiológiai készítménnyel (Agrárágazat)
BlueN: segíti a növény fejlődését, a több és jobb termést, megköti a légköri nitrogént a Corteva új biostimulátora.
ápr. 12
16:39
Tóth Gabi mindjárt elolvad: Világgá kürtölte Papp Máténak küldött szerelmes üzenetét (Nyugati Fény)
Tóth Gabi megosztotta az örömét
ápr. 12
16:39
Súlyos függősége miatt az öngyilkosságot fontolgatta Hamilton testvére (Racing)
Nicolas Hamilton szerencsejáték-függőségéről vallott nemrég, amiben nem mert segítséget kérni bátyjától, Lewis Hamiltontól sem.
ápr. 12
16:39
Bár a kormány korábban azt állította, soha nem készültek el a tervek a Mátrai Erőmű 2025-ös leállításáról (Telex)
Ez abból derült ki, hogy a Greenpeace pert indított az erőmű engedélyének meghosszabbítása ügyében.
ápr. 12
16:42
Korda György pókermegvonással készül a koncertre (Metropol)
Az énekes idén töltötte be a 85. életévét, aminek tiszteletére egy nagyszabású koncertre készülnek, ami különleges felkészülést is igényel.
ápr. 12
16:42
Megkezdődik a kukorica vetése Zala vármegyében (ProfitLine)
Április közepén megkezdődik a kukorica, a napraforgó és a szója vetése Zala vármegyében. A kukorica tervezett vetésterülete csaknem 30 ezer hektár, a napraforgóé pedig meghaladja az 5 ezer hektárt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei elnöke az MTI-vel.
ápr. 12
16:42
Valamire készül a Mol a horvátokkal (ATV)
Az év végéig szóló olajszállítási és tárolási szerződést kötött a Mollal a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalattal.
ápr. 12
16:42
NATO-s szuperfegyvert kaphat Ukrajna, de van egy bökkenő (444.hu)
A brit védelmi miniszter szerint nagy áttörést jelentene az új lézerrendszer a frontokon.
ápr. 12
16:42
Megint meggyűlt Kern András baja a parkolással: most is csak a járdán talált helyet (Pénzcentrum)
Kern András a tavaly őszi parkolási botrányai után most egy újabb esettel egészítette ki a sort, ezúttal a Balassi utcai Culinaris mellett tette le autóját a járdán.
ápr. 12
16:42
Nagyszabású beruházással növeli régiós jelenlétét az Alstom (autopro)
Növeli régiós jelenlétét a vezető metrószerelvény-beszállító.
ápr. 12
16:42
Borzalmas látvány! Tűvel szurkálták össze Judy arcát (Ripost)
Judy színpadi emberként szeretne mindig jól kinézni.
ápr. 12
16:42
Spekuláció vagy nem: még bőven lehet szufla az aranyban (vg.hu)
Nincs már igazán fundamentális oka a soha korábban nem látott aranyralinak.
ápr. 12
16:42
Lecsapnak a magyar rendőrök a pofátlan gyorshajtókra, brutális razziába kezdenek (naphire.hu)
Fokozott ellenőrzést tart április 15. és 21. között a rendőrség Magyarországon, amelynek során kiemelt figyelmet fordít a gyorshajtók kiszűrésére - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.
ápr. 12
16:45
Vastag Tamás elárulta: nem követi apja példáját a kisfiánál (BorsOnline)
Vastag Tamás énekes a Palikék Világa podcast vendége volt, ahol sokat mesélt a szüleiről, a testvéreihez fűződő viszonyáról és a saját gyerekeiről is. Sőt, azt is elárulta, hogy ő hogyan viszonyult fiatalabb korában a zenéléshez.
ápr. 12
16:45
Egyszer majd a zombi Nap széttépheti a Földet, szerencsére ez nem holnap fog megtörténni (SzMo)
Persze előtte el kell kerülni, hogy vörös óriásként elnyelje a bolygót. Ha lesz is emberiség akkor, már nem innen szemléli az eseményeket, az biztos.
ápr. 12
16:45
Kozmetikumok a kamrából: sokat spórolhatsz, ha magad készíted az arcradírt vagy a hajpakolást (Life)
Sokat spórolhatunk és a hatás szempontjából is nagyobb eredményeket érhetünk el, ha otthon készítjük el a számunkra legmegfelelőbb szépségápolási termékeket. A natúr kozmetikumok amúgy is virágkorukat élik!
ápr. 12
16:45
Ezek a helyek tartoznak Magyarország új prémium turisztikai márkájához, a Botaniq Collectionhöz (Hamu és Gyémánt)
Négy szálloda, három étterem és egy klub alkotja Magyarország új luxusbrandjének, amely a minőségi turizmus fellendítését és az értékteremtést tűzte ki célul. A Botaniq Collection a Pest Vigadóban mutatkozott be a nemzetközi szakma, illetve média képviselőinek április 11-én. Az esemény során a vendégek egy Botaniq "tanösvényt" járhattak vé
ápr. 12
16:45
Őrült tagadásba kezdett az Egyesült Államok (Magyar Hírlap)
James David Vance amerikai szenátor szerint abszurd az egész helyzet.
ápr. 12
16:45
Varga Mihály: Az Ukrajnának folyósított támogatást nyomon kell követni (Demokrata)
A pénzügyminiszter Luxembourgban azt szorgalmazta, hogy a forrás felhasználása fegyelmezett legyen, és arra használják fel, amire azt az EU biztosította.

Keresés