A Lidl képviselői a berlini Fruit Logistica konferencián ismertették, hogy a vállalat milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a banánültetvényeken dolgozók méltányos bért kapjanak, ezzel hangsúlyozva a fenntarthatóság és a fairtrade iránti elkötelezettségüket - számolt be róla a fruitnet.com.
Az egészen kicsi gyerekek még nem igazán szeretnek és nem is igazán tudnak hosszan gyalogolni az erdőben, ellenben ha libegőzést is beiktatunk a programba, akkor garantáltan megjön a kedvük a túrázáshoz. Az alábbiakban jó pár libegős kirándulási úti célt ajánlunk, ahol természetesen nem csak maga a felvonó a kuriózum, hanem a környék kínálta renget
Minden eddiginél szélesebb, funkcionális és jól variálható termékpalettával készült a sportolói és szurkolói szemmel egyaránt eseménydús 2024-es évre a magyar sportruházati márka. A kollekciót, amelynek középpontjában a labdarúgó Eb és a nyári ötkarikás játékok állnak, olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok részvételével mutatták be egy dunai hajón.
Alfred Hitchcock az 1950-es évek második felében zsinórban ontotta magából a filmtörténeti jelentőségű remekműveket. A tévedés áldozatát ritkán sorolják közéjük, pedig e lázálomszerű film noir több szempontból is vízválasztó a rendezőlegenda pályáján.
A Bikákat olyan emberrel hozhatja össze a sors, aki a dolgokat merőben másképpen látja, a Rákok pedig ne dőljenek be a látszatnak és ne ítéljenek a külsőségek alapján.
A háziasítás nyomait találták meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) munkatársai élesztőgombákban, kutatási eredményeik fontos szerepet kaphatnak az élelmiszeripar, például borászat számára hasznos új élesztőtörzsek kiválasztásában és vizsgálatában. A HCEMM közleménye szerint az éles
A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, s így Magyarország és Kína között immár heti tizenhét légijárat fog közlekedni.
Több mint 30 százalékkal ugrott meg idén a tanító szakra első helyen jelentkezők száma, de óvodapedagógusnak, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelőnek
A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jel
Bódi Guszti legidősebb fia idén jelentette be, hogy elválik feleségétől, a bíróság pedig már hivatalosan is kimondta mindezt. Ennek ellenére az énekes máris azon dolgozik, hogy kibéküljenek, mivel szerinte nem igazán tettek olyan dolgot, ami indokolná a válást.
Az Egyesült Államok és szövetségesei szerint küszöbön áll egy esetleges Izrael elleni iráni rakéta- vagy dróncsapás - áll a Bloomberg szerda esti jelentésében, amely hírszerzési információkat ismerő forrásokra hivatkozik.
Egy héttel a 2-0-s kupagyőzelem után a Ferencváros a bajnokságban is legyőzte a Diósgyőrt. A mérkőzést követően hazai részről Botka Endre és Edgar Sevikyan, miskolci részről Rudi Pozeg Vancas értékelt.
Nem ismerte el a bűnösségét bírósági meghallgatásán szerdán az a tizenéves, aki a vád szerint az Iszlám Állam nevében készült támadásra egy templomban a vasárnapi istentisztelet idején Idaho államban.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5019-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4764-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A buchenwaldi koncentrációs tábor 1945. április 11-én szabadult fel, ennek emlékére minden évben április 11-én tartják a koncentrációs táborok felszabadulásának emléknapját.
A Blikk felvételén látható, hogy Magyar Péter Láng Balázst, az Mszp 2019-es kampányának egyik kulcsemberét, régi balliberális háttérembert ölelgette a tüntetésén a backstage-ben.
Izgalmas fejlemények zajlanak a kriptopiacon, a KangaMoon (Kang), a Filecoin (FIL) és a Toncoin (TON) frissítései jelentős hullámokat vetnek. A KangaMoon az előértékesítési folyamat utolsó szakaszában 4,5 millió dollárt gyűjtött össze, célja pedig 5 millió dollár elérése a hónap végére. A Filecoin legutóbbi együttműködése, valamint a Toncoin példát
Indul az amerikai gyorsjelentési időszak: feszített pozicionáltsággal és magas koncentráltsággal, nagyok az elvárások a bikapiac vezető részvényeivel szemben.
A Blikk a miskolci Bonnie és Clyde néven elhíresült rablópáros női tagjával készített interjút, a műsor után azonban felbukkant a szintén miskolci Nemcsák István is, aki 16 évesen abban a panelházban lakott, ahol Bonnie-ék is meghúzták magukat. Az akkor még tinédzserfiú akaratán kívül vált az egyik főszereplőjévé a rablópáros elfogására szervezett
Márciusban 1,7 millió új személyautót értékesítettek Kínában, 54 százalékkal többet az előző havinál és 7 százalékkal többet tavaly márciushoz képest - közölte a kínai személyautó-szövetség (China Passenger Car Association - CPCA).
A buchenwaldi koncentrációs tábor 1945. április 11-én szabadult fel, ennek emlékére minden évben április 11-én tartják a koncentrációs táborok felszabadulásának emléknapját.
A történelem során számos olyan eset volt, amikor úgy tűnt, hogy az időutazásnak valódinak kellett lennie, beleértve a modern technológia megjelenését a 17. századi műalkotásokban.