Széchényiné Wurmbrand Franciska genetikai analízise további Árpád-házi királyok azonosításában segíthet, hangzott el Kásler Miklós sajtótájékoztatóján.
Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a hazai lakáspiac nagyjából belesimul az európai trendbe.
Egy híján 50 lőtt gól, messzemenő következtetést ebből nem szabad levonni. A beugró kiscsapat ellen kezdte meg a szereplését az olimpiai selejtezőtornán Golovin Vlagyimir csapata Debrecenben.
A volt amerikaifutballista és filmsztár felesége és annak új párja meggyilkolásának gyanúja miatt lett ismert, amiért azonban sosem ítélték el. Más ügyben azonban börtönbe került. 76 éves volt.
Az Elviszlek magammal adásában Borbély Alexandra és Nagy Ervin mesélt Krisztának az ikres lét kihívásairól, a hazai színházi szakma nehézségeiről, párkapcsolati zökkenőkről és önbizalomról.
Április 20-án elkezdhetik gyűjteni az ajánlásokat, legalább 20 ezer aláírás kell ahhoz, hogy az EP-választáson Magyar új pártja is ott legyen a szavazólapon.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin a Pénzcentrum RETAIL DAY 2024 konferenciáján kiemelte, hogy a kiskereskedők számára nagy kihívást jelent az egyre növekvő számú kormányrendelet és a kötelező bankkártyás fizetés bevezetése, valamint bizonyos termékek veszteséges értékesítése - számol be a Pénzcentrum.
A daganatos megbetegedések elleni küzdelem, valamint a sportolás öröme áll az 5. Csillagfutás középpontjában, erről tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a városházán. A jótékonysági rendezvényt jövő szombaton tartják meg a Bujtosi Városligetben. Az érdeklődők nemcsak egy közösségi futáson vehetnek részt, a szervezők színes programokkal készülnek. A
Húsz évvel ezelőtt mutatta be az Eaton az xComfort RF vezeték nélküli otthonautomatizálási rendszert, amelynek célja, hogy egyszerűbbé és energiahatékonyabbá tegye a világítás, fűtés és árnyékolás vezérlését. Az elmúlt két évtized során a vállalat továbbfejlesztette és bővítette a teljes termékcsaládot, és bevált partnerévé vált az okosotthonok tel
A Nemzetgazdasági Minisztérium május 31-ig várja azon kreatív, innovatív és egyedi vállalkozásfejlesztési programok nevezését, amelyek segítik a vállalkozóvá válást és megkönnyítik a vállalkozások mindennapjait.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Az új modell a nagy teljesítményű, mégis praktikus autók mintapéldája: ez a gép arra született, hogy a vezetés megszállottjai a pályán vérbeli versenyautóként, a mindennapokban pedig gazdagon felszerelt, komfortos családi járműként használhassák. Fotók: Ford A Magyarországon már előrendelhető Focus ST Azura Edition olyan fejlett megoldásokat kíná
Szijjártó Péter pedig egyenesen úgy fogalmazott: a paktum nem megállítja, hanem még inkább biztatja emberek százezreit, hogy induljanak meg Európa felé.
A nemzetközi piacokon ma fokozatos hangulatromlás volt megfigyelhető, és ez az egyébként relatíve jól teljesítő magyar piacot sem hagyta érintetlenül, ugyan reggel még történelmi csúcsot állított be a BUX, a zárásra azonban 0,1 százalékos mínuszba került a hazai részvényindex.
Paris Hilton és Carter Reum első közös gyermeke 2023 januárjában született. A kisfiút nem sokkal később, ősszel követte egy kislány is, ám míg az édesanya rendszeresen megmutatja a médiában a fiút, a kislányt még egyszer sem lehetett látni. A celeb végre elárulta, miért van ez így.
A Revolut egy újabb jelentős lépést tett globális terjeszkedése során. Banki engedélyt szereztek Mexikóban. Ez lehetővé teszi számukra, hogy teljes körű banki szolgáltatásokat nyújtsanak a latin-amerikai országban, ami új fejezetet nyit a cég életében. A Revolut jelenleg több mint 40 millió felhasználóval büszkélkedhet globálisan, és az új piacokon
Magyarország energiafüggősége 64 százalékos, ezért fogalmazta meg a kormány az energiaszuverenitás központi gondolatát – mondta az energiaügyi miniszter.