A kormányzati ösztönzőprogram keretében több mint 2500 vállalkozás igényelt állami támogatást több mint 3000 elektromos jármű beszerzésére, összesen 11,6 milliárd forint értékben - közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Huszonhárom ember kórházba került, hatan vérmérgezést kaptak, egy ember pedig meghalt, miután szalmonellával fertőzött baromfihúst ettek, ami Ukrajnából érkezett.
Részletezték, hogy a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a közösségi közlekedés megújítását és a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó Zöld Busz Program keretében egyedi támogatási kérelem benyújtását tette lehetővé a Volánbusz számára környezetkímélő, károsanyagkibocsátás-mentes, elektromos me
A Magyarországi Református Egyház (MRE) négy püspöke egyetért abban, hogy támogatja Pásztor Dániel tiszáninneni püspök jelölését a Zsinat lelkészi elnöki
A tőzsdeindexek ma is inkább esni akarnak, a BUX pedig nem találja az irányt. Az OTP lefelé, a Mol felfelé tart, az euró/forint a napokban jellemző sáv tetején van. Sokat javult az aranyhoz képest lemaradó ezüst, de még nagyon messze jár korábbi rekordjától. Fog még csökkenni a magyar infláció és a kamat?
Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NKI) hackerversenyére. A kibervédelmi intézet honlapján közzétett felhívás szerint a Hungarian Cyber Security Challenge (HCSC’24) elnevezésű it-biztonsági versenyre minden 16. életévét betöltött magyar állampolgár jelentkezhet. A versenyt ápri
A Hyundai Motorsport versenyzői, Thierry Neuville, Ott Tanak és Andreas Mikkelsen is sikeresen teljesítették a Horvát Rally előtti tesztet a hét első felében.
Bár az előrejelzések szerint lassul az elektromos autók iránti kereslet, ez nincs hatással a globális akkumulátorpiacra. A lítium-ion és nátrium-ion akkumulátorok iránti igény továbbra is növekszik: 2020 és 2030 között a kereslet várhatóan több mint tizennyolcszorosára nő, 34 százalékos éves növekedési ütem mellett, derül ki a Roland Berger "Batter
Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke az M1-nek elmondta, hogy bár a kvalifikációs ranglista alapján nincsenek magyar kvóták, azonban a várható visszalépések és a nemzetenként maximalizált indulólétszám miatt még így is van esély arra, hogy akár Nagy Péter, akár Mitykó Veronika indulhasson a párizsi olimpián.
A főzelékek közül a borsós verzió örvend a legnagyobb népszerűségnek a kicsik körében. Naná, hogy az ételérzékenységgel küzdő gyerkőcök sem maradhatnak ki a jóból!
Hogy Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton, Varró Dani és más kortárs szerzők verseivel hol találkozhattok, az április 11-én a Libri közösségimédia-felületein elhelyezett rejtélyes nyomokból derül majd ki.
Hétfőn Nagy Márton vetítette előre, hogy még a héten bekéreti a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit egy tárgyalásra a hazai, régisó középmezőnyhöz képest magas üzemanyagárak miatt. Varga Mihály a Kormányinfón kérdésre válaszolva elmondta: a találkozó után "mérlegelhető, hogy milyen lépésekre van szükség az árak korlátozása, az árak bef
A Romániának járó európai parlamenti (EP-) mandátumok legalább felére számító, választási szövetségre lépett bukaresti kormánypártok a voksok alig 31,6 százalékát szerezhetik meg június 9-én.
A 21. század végén a világ népességének első csökkenése várható az ipari forradalom óta. Az ENSZ World Population Prospects 2022 legfrissebb előrejelzése egy „közepes termékenységi forgatókönyvön” alapul. Ez azt feltételezi, hogy az országok 2045-2050-re 1,85 gyermek/nő születési arányhoz közelítenek.
A Volánbusz 20 darab elektromos autóbusz beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére nyújthat be támogatási kérelmet a HUMDA Zrt. kiírására. Továbbá megjelent a járművek beszerzésére vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása is – közölte a közlekedési társaság csütörtökön. Ha megnyerik a pályázatot rengete
A pénzügyminisztériumban és az agrárminisztériumban is komoly korrupciós botrányok robbantak ki. Varga Mihályt és Nagy Istvánt a személyes felelősségükről kérdezték.
Amy Winehouse élete egy jelenség volt. A film ezt a jelenséget ragadja meg, mint egy mikrofont, és harsogja bele a legfontosabb pillanatokat. Olyan érzelmekkel teli és lángolóan szenvedélyes képsorokat kapunk, ami méltó megemlékezés egy többszörös problémákkal terhelt élethez. Nehéz Amy művészetét elválasztani az életétől, hisz nemcsak énekes volt,
Kovacsics Imre azt mondta, egy 25 perces beszélgetésből vágtak össze 2-2,5 percet, amin trágárul beszél. Feljelentést tesz, mert ez egy magánmegbeszélés volt.
Kínában 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves szinten – közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala csütörtökön. Elemzők nagyobb mértékű, 0,4 százalékos emelkedéssel számoltak a februári 0,7 százalékos növekedés után. Havi szinten ugyanakkor 1,0 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex, a februári 1,0 százalékos emelkedést kö
A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) 2024. áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít - jelentette be csütörtökön a hatóság.