Közelít a nullához az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke, ami annak köszönhető, hogy míg tavaly tavasszal jelentős árcsökkenést tapasztaltunk a nyugdíjasok által jellemzően vásárolt termékek körében, az áresés ősszel megállt, és már hetedik hónapja gyakorlatilag ugyanannyit kell értük fizetni. Az egyes termékek árváltozásai között viszont nagy elt
Egy ropogós szélű,jó pizzának nehéz ellenállni, elkészítését mégis gyakran másra hagyjuk. Szerencsére egyre több minőségi eszköz áll rendelkezésre az otthoni, autentikus pizzák megalkotásához. Ilyen a grillre helyezhető pizzakemence is, ami a legtöbb grillből kihozza a pizzamestert!
Nagyszabású NATO-hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tengeren és a Duna torkolatvidékén, ez azonban nem fenyeget háborúval Oroszország és a katonai szövetség között – vélekedett Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docense.
Stabilizálódó piaci környezetben, élénk kereslet mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción több mint 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül csaknem 8,3 milliárd forintot fogadott el.
Ahogy közeledik a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, egyre többen spekulálnak a sportághoz kapcsolódó tokenek potenciális növekedésére. Ezek egyike lehet a Chiliz (CHZ), ami egy blokklánc-alapú platformot biztosít a rajongói tokenek kibocsátására és kereskedésére. Egy sportcsapat rajongói tokenjének birtokosai különböző extra szolgáltatásokban rés
Amikor nyilvánosságra hozták az idei villanyautó-támogatási pályázat részleteit, joggal búsultak a magánszemélyek, hiszen ebben az évben kizárólag a céges vásárlóknak
"Építek valamit, aminek célja van, és még akkor is libabőrös leszek, amikor ezt megosztom önökkel" - mondta Wouter Draijer napenergia-vállalkozó. A 29 éves, New Yorkban született és Amszterdamban nevelkedett férfi a SolarMente vezérigazgatója és társalapítója - a cég célja, hogy megváltoztassa az emberek energiafogyasztását és -elosztását Spanyolor
Az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) április 12-én nyíló, Az idő arcai című kiállítása innovatív és családbarát módon mutatja be az antik és a keresztény kultúra időfelfogását: a kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzel fogható és digitális különlegességek várják a látogatókat, akik egyéb k
Miközben a világ csodálja a finn iskolarendszert, a közelmúltbeli iskolai lövöldözés rávilágított arra, hogy koránt sincs minden rendben északi rokonaink tanintézményeiben sem.
Az első lakásbiztosítási kampányban átlagosan 99 négyzetméteres, 58 millió forint biztosítási összegű ingatlanra és 9 milliót érő ingóságokra kalkuláltak díjat az ügyfelek. Új szerződést a felmondás után 30 napig még élő eddigi helyett ezután is lehet kötni.
Magas vagy alacsony, kis lyukas vagy nagy nyílású, álló vagy fektetett – variációk feldolgozhatatlan sorával találjuk szembe magunkat, amikor kertünk madarai számára igyekszünk egy kis segítséget nyújtani. Nem egyszerű eligazodni a különböző típusok útvesztőjében, ezért most egy részletes útmutatással készültünk – egy igazán madárbarát tavasz remén
Tizedik alkalommal rendezett konferenciát a hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás időszerű kérdéseiről az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) március 21-én.
Európa versenyképességi problémáiról, a magyar gazdaság gyengélkedéséről, illetve várhatóan lassú kilábalásáról beszélt Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. Úgy véli, minél unortodoxabb, illiberálisabb politikát folytat a kormány, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy olyan kockázatosabb országgá válun
Az állampapírokból kifelé vitte a pénzt februárban a lakosság. Az államtól érkezett pénzeső a befektetési alapokat, a folyószámlákat és a külföldi értékpapírokat öntözte meg - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A spanyol Efrén Llarena 2013-ban kezdte rally karrierjét, majd spanyol bajnoki címek után 2019-ben már ERC3-as és ERC3 junior bajnok, 2022-ben pedig abszolút Európa-bajnok tudott lenni.
Április 12-éig kell megfizetniük a 2024. évre vonatkozó első negyedévi adóelőleget az szja-törvény hatálya alá tartozó magánszemélyeknek. Ide sorolhatók az egyéni vállalkozók, az őstermelők, és azok a magánszemélyek, akik nem tartoznak az előzőek szerinti körbe, de jogszabály esetükben adóelőlegfizetési-kötelezettséget ír elő, mert például nem kifi
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
A hiányosan szabályozott magánhitelpiac tavaly meghaladta a 2100 milliárd dollárt az eszközök és a lekötött tőke tekintetében - figyelmeztetnek az IMF közgazdászai.
2004. május 1-jén tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. Hogyan változott a foglalkoztatottság, a munkaerőpiac a 20 éves EU-tagságunk ideje alatt? Ezt vizsgálta a Gazdaságkutató Intézet.
A Real Madrid és a címvédő Manchester City, valamint az Arsenal Bayern München elleni párharcának első mérkőzésén egyaránt döntetlen született, így mindkét negyeddöntő nyílt maradt a visszavágókra a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Egy ritka hatlábú hegyi gazellát láttak Izraelben. A hím gazellának a hátából két plusz láb nőtt ki, de a szakértők szerint ez egyáltalán nem okoz neki nehézséget.
Habár meghatározott mértékig legalizálták a marihuánát Németországban, még sok hiányossága van a törvénynek, például, hogy fogyasztás után, a szer hatása alatt milyen szabályok vonatkoznak a vezetésre.
Az OTP Egészségpénztár új lehetőséggel bővítette szolgáltatásait, hogy a pénztártagok minél gyorsabban tudják visszaigényelni az egészségükre fordított megtakarításukat egészségpénztári számlájukról. Az újonnan bevezetett számlasorrend módosítás funkció és a többi online fejlesztés folyamatosan azt a célt szolgálják, hogy a tagok a pénztári ügyeike