Idén az IIHS új minősítési programot vezetett be, amellyel az autógyártókat arra ösztönzik, hogy biztonságosabbá tegyék részleges önvezető rendszereiket. Az elsőként tesztelt 14, 2-es önvezető szintű rendszer közül csak a Lexusé kapott elfogadható minősítést a szervezettől. Kettő elégséges, 11 pedig elégtelen minősítést szerzett, pedig prémiumgyárt
Az Ifjúsági garancia plusz program alapvetően négy pillérre épül, kiemelt célja, hogy a fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül.
Hányást és hasmenést okozott a hétfői ebéd betegek és egészségügyi dolgozók sokaságának a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában.
A moldovai kormány jóváhagyta szerdán a Franciaországgal idén márciusban aláírt védelmi együttműködési megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
A királyi családnak nehéz volt a 2024-es év kezdete, hiszen az elmúlt hónapokban Károly és a walesi hercegné is súlyos egészségügyi problémákkal küzdött.Károly király a múlt hónapban megerősítette a hírt, hogy a rák egy nem közölt formáját diagnosztizálták nála, és nyilvánosságra hozta a diagnózist, "abban a reményben, hogy ez segítheti a közvélemé
A kölcsönös szakmai támogatás jegyében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ). A stratégiai együttműködés célja, hogy támogassa a magyar vállalkozói szektor biztosítási tudatosságát, valamint javítsa a biztosítási szektorban dolgozó
Már szinte mindenki hallott vagy ismeri a kriptovaluták királyát, a Bitcoint, amit digitális aranynak is szoktak hívni. Sokan azzal is tisztába vannak, hogy 4 évente „felezés” van, ami április 20-án esedékes. A 73.000 dolláros rekordárfolyam sokakat elrémiszt, amire megoldást hoz egy szakértő piaci újitása.
Előállítottak, majd azonnali hatállyal egy évre kiutasítottak Magyarországról két koszovói állampolgárt, aki tartózkodási és munkavállaló engedély nélkül dolgozott egy miskolci pékségben.
Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska, melynek második évada április 27-én egy VIP adással indul. Az új évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as
Közzétette az első negyedéves autóírtékesítési statisztikáit a Volkswagen csoport. A konszern eladásai összességében nőttek, az elektromos autók értékesítése viszont csökkent, főként Európában volt nagy a visszaesés.
Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.
Huszonkét koncert és 3 dj-szett, mások mellett Salif Keita, Gérald Toto, Gaye Su Akyol és a BCUC fellépése szerepel a csütörtökön kezdődő Budapest Ritmo programjában.
Ha egy nagy hatalmú családnak "problémás" gyereke születik, az gyakran tragikus következményekkel jár. Ez történt Rosemary Kennedy vel, a későbbi amerikai elnök húgával is, akit fogyatékossága miatt a világ egyik legkegyetlenebb műtéti eljárásával szinte élőhalottá tettek, majd szégyenükben elrekesztettek egy pszichiátriai intézményben. Olyan siker
Rúben Amorim akkor vette át a Sporting irányítását, amikor a szurkolók tüntettek, és még a játékosok öltözőjébe is betörtek. A portugál edző megküzdött azzal, hogy a klub anyagi helyzete sem volt a legjobb, és visszahozta a nagy sikereket.