2024. április 10. szerda

ápr. 10
12:12
Higiénia hipotézis: a túlzott tisztaság allergiához vezethet? (WebBeteg)
A higiénia hipotézis szerint a túlzott tisztaság, az allergizáló faktoroktól és kórokozóktól való nagymértékű óvakodás fokozza az allergiára való hajlamot. Mindez azonban a magyarázat támogatói szerint sem jelenti azt, hogy nem fontos a fertőzések megelőzése, az összefüggés összetettebb.
ápr. 10
12:12
David Lynch kifakadt: a Netflix nem akar engedni neki (in.hu)
David Lynch azt állítja, hogy a Netflix nem akarta zöld utat adni "őrült" animációs filmjének, a Snootworldnek.A Twin Peaks és a Kék bársony szerzője a Deadline-nak elmondta, hogy régóta várt animációs debütálása két évtizede húzódik. Lynch a forgatókönyvet a Karácsonyi lidércnyomás és az Addams Family írójával, Caroline Thompsonnal közösen írta; a
ápr. 10
12:13
Sajtóértesülés: egy kisebb budai családi ház árát tüntették el a hétvégén Magyar Péterék (Mandiner)
Továbbra sem tudni kik szervezik és finanszírozzák pontosan ezeket az eseményeket.
ápr. 10
12:15
Felvehetem titokban a tárgyaláson elhangzottakat? (Piac és Profit)
A technológia fejlődésével egyre könnyebbé válik bármilyen beszélgetés rögzítése. Ma már egy okostelefonnal bárki könnyedén felvehet üzleti tárgyalásokat – akár titokban is. Titkos felvétel készítésének számtalan oka lehet: egyesek számára biztonságot jelenthet a későbbi viták elkerülése érdekében, mások pedig valamilyen hátsó szándékkal akarják fe
ápr. 10
12:15
A gyümölcs, amely véd az öregedés ellen (Magyar Hírlap)
Ráadásul csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
ápr. 10
12:15
Jön a fizetős, de szuper biztonságos vállalati Chrome böngésző (Bitport)
A Google a vállalati biztonság új frontvonalaként hivatkozik a Chrome Enterprise Premium-ra, ami egyszerűsíti és meg is erősíti a végponti védelmet.
ápr. 10
12:15
Fellendítették a belföldi turizmust a hosszú hétvégék (Növekedés)
A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek 8 százalékkal több éjszakát töltöttek belföldi szálláshelyeken az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban, a foglalások száma pedig 6,4 százalékkal nőtt - közölte a szállásközvetítő portál.
ápr. 10
12:15
Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre (Racing)
A Mercedes jelenlegi két pilótája egyáltalán nem bánná, ha a Lewis Hamilton által év végén megüresített ülésbe az elérhető jelenlegi legsikeresebb pilótát igazolná le a csapat – és nem Max Verstappenről van szó.
ápr. 10
12:15
Herczeg Zoltán ezért nem retteg a börtöntől (AC News)
Az ismert divattervezővel szemben csak kábítószer-birtoklás miatt emelt vádat az ügyészség, ennek ellenére börtönbe zárnák.
ápr. 10
12:18
LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása (HR Portál)
Az LMP - Magyarország Zöld Pártja szerint nem kapnak megfelelő büntetést a szabálytalanságokat elkövető akkugyárak és szükség lenne ezeknél az üzemeknél az állami támogatások visszaszerezhetőségére is.
ápr. 10
12:18
Elpárolgott a magyarországi bankfiókok fele: mégis mi folyik itt? (Pénzcentrum)
Szép lassan eltűnnek a bankfiókok a digitalizáció és a mobilbankolás miatt, az ATM-ek is fogyatkoznak a készpénzhasználat visszaszorulásának köszönhetően, a robotizáció és a mesterséges intelligencia pedig már a munkaerőt is képes kiváltani a bankoknál gondolhatnánk. Ehhez képest ha ránézünk a magyar bankszektor számaira, e három elgondolás igazság
ápr. 10
12:21
2025-ig nem lesz változás az NB I kiírásában, tiltakoznak a játékosok (Infostart)
Felmérést készítettek arról, hogy a labdarúgók milyen rendszerben szeretnének játszani az élvonalban.
ápr. 10
12:21
A gázpiac vezetői az 5. Budapest LNG Summit-on vitatták meg az iparág jövőjét (NRGreport)
Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Budapest LNG Summit-ot, a régió vezető gázkonferenciáját, ahol több mint 30 előadó és 20 ország szakértői vitatták meg, hogy milyen jövő vár a földgázpiacra, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a különböző iparági szereplőknek és a közép-kelet európai régiónak, és hogy milyen szerepe lesz a gáznak és a
ápr. 10
12:21
Koszovó készen áll a népszavazásra (Magyar Hírlap)
Leváltanák a megválasztott polgármestereket, mivel a tavaly áprilisi észak-koszovói önkormányzati választásokat a helyi szerbek bojkottálták.
ápr. 10
12:21
Az Interactive Venture Partners bejelentette az első kockázati-tőke alapjának megalakulását (Növekedés)
A kezdeti 50 millió eurós befektetést az Interactive Venture Partners Fund LP alap számára Thomas Peterffy, az Interactive Brokers Group, Inc. alapítójának és elnökének "family office"-a biztosította. Az Interactive Venture Partners tőkebefektetést és egyéb támogatást nyújt a közép-kelet-európai vállalkozók és startup alapítók számára, hogy segítse
ápr. 10
12:21
Hogy kerül a spárga a tányérra? Termeszd meg a saját kertedben – mutatjuk, hogyan! (egy.hu)
Hívják csírágnak vagy nyúlárnyéknak is ezt a Kelet-Szibériából származó zöldségnövényt, ami pár évvel ezelőttig méltatlanul volt mellőzött alapanyaga a magyar konyhának: hiszen termesztése viszonylag egyszerű, és beltartalmi értékei is figyelemre méltóak.
ápr. 10
12:21
A növénytermesztés szakította a legnagyobbat a támogatásokból (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaly, vagyis a 2027-ig tartó agrárpolitikai ciklus első évében 1409,2 milliárd forintot fizettek ki agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kedden közzétett összefoglalójában.
ápr. 10
12:21
390 ezres bírságot kapott egy budapesti gyorshajtó (Autószektor)
Fotó: police.hu A XVII. kerületben 2024. márciusában több helyszínen, összesen 79530 autó sebességét ellenőrizték, ebből 1050 lépte át a megengedett legnagyobb sebességhatárt. A rekorder az a gépkocsivezető volt, aki március 10-én 50 km/h helyett 137 km/h-val száguldott a Pesti úton. Sietségéért 390 000 forint közigazgatási bírságot kell fizetnie.
ápr. 10
12:21
Szeptember végén átadják a csengeri okosbörtönt, de előtte még törvényt kell módosítani (Telex)
A NAIH szerint a technológiai újítások miatt muszáj alakítani a jogszabályi környezeten.
ápr. 10
12:24
Különleges kormánybejelentések jönnek! (Portfolio)
A szokásos időpontban, csütörtök 11 órakor, viszont újszerű felállásban érkezik a Kormányinfó - derül ki a Portfolio-hoz eljuttatott meghívóból. Az eseményről élőben tudósítunk.
ápr. 10
12:24
Van valamije Franciaországnak, amit sokan kétségbeesetten akarnak megszerezni (ATV)
A vezető védelmi vállalat növeli a termelést, hogy kielégítse a hatalmas globális keresletet.
ápr. 10
12:24
Lady Gaga és Joaquin Phoenix érkezik a vászonra: itt az új Joker első előzetese (Sassy)
Megérkezett Joker és Harley Quinn legújabb történetének első trailere. Kattints a megtekintéshez!
ápr. 10
12:27
Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap (Privátbankár)
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
ápr. 10
12:27
Teljes a Panoráma Színpad és a Lőtér programja az idei Művészetek Völgye fesztiválon (SzMo)
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja újabb könnyűzenei fellépőket tett közzé.
ápr. 10
12:27
A Google Pay-jal és az Apple Pay-jal is lehet vásárolni állampapírt (Mínuszos)
A Magyar Államkincstár (MÁK) ügyfelei a WebKincstár és a MobilKincstár online felületein már Google Pay vagy Apple Pay fizetési móddal is vásárolhatnak állampapírt. A MÁK távirati stílusú tájékoztatása szerint az új fizetési lehetőség a SimplePay fizetési felületén keresztül érhető el a bankkártyás fizetési módok kiválasztásával. A tranzakciók köze
ápr. 10
12:27
Valami történt a Földtől 24 milliárd kilométerre, hónapok óta furcsa jeleket küld a legtávolabbra jutó űreszköz (Promotions)
A NASA mérnökei utánajártak a szokatlan jelenségnek, és nagyon úgy tűnik, találtak rá magyarázatot.
ápr. 10
12:27
Heves harcok dúlnak a mianmari–thaiföldi határ közelében (Magyar Hírlap)
A Karen Nemzeti Felszabadító Hadsereg a régióban állomásozó mianmari hadsereggel csapott össze.
ápr. 10
12:27
Posta Lottózókat nyit országszerte a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta (Növekedés)
Húsz új Posta Lottózót nyit országszerte a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt., a lottó- és sorsjegyárusítást végző, illetve sportfogadást kínáló első értékesítőhelyet Nyíregyházán nyitották meg.
ápr. 10
12:27
Mathieu Franceschi lehet a V-Híd Rally Hungary igazi fekete lova (Racing)
A 24 éves Mathieu Franceschi tavaly teljesítette első teljes ERC-szezonját, melynek végén a bajnokság hatodik helyén zárt a 2022-es francia murva bajnok.
ápr. 10
12:30
Közel két hónap után csütörtökön jön az első Kormányinfó (444.hu)
Visszatér Gulyás Gergely, debütál Vitályos Eszter, lesz két meglepetésvendég is.
ápr. 10
12:30
Kiderült, mi lesz a VW Csoport első elektromos kisautója (autopro)
2025 végén kezdődik meg a gyártás.
ápr. 10
12:30
Újabb külterületi útszakasz újult meg Gyulán (Gyulatelevízió)
Hazánkban az egyik legnagyobb közigazgatási területtel rendelkező település Gyula. A fürdőváros 255 négyzetkilométeren helyezkedik el. Ezt azt eredményezi, hogy a külterületen több 100 kilométeres dűlőúthálózat van, emellett mintegy 2000-en élnek Gyulán külterületen. Egy pályázat segítségével ez alkalommal Sándorhegyen újult meg egy, korábban rés
ápr. 10
12:33
Mennyit költenek felújításra a magyarok? (Piac és Profit)
Az otthonukat felújítók akár néhány évente is belevágnak egy ilyen projektbe, és a többség ilyenkor saját megtakarításait használja forrásként – derül ki a Praktiker országos reprezentatív közvélemény-kutatásából.
ápr. 10
12:33
Többszereplős Kormányinfó jön csütörtökön (Infostart)
Három miniszter is a nyilvánosság elé áll a hosszú idő után először meghirdetett kormányzati tájékoztatón.
ápr. 10
12:33
Ki a faszom fog ebbe a geci kibaszott kurva retkes városba bejönni? – kérdezte a győri fürdő üzemeltetője egy kiszivárgott hangfelvételen (SzMo)
A felvételen Kovacsics Imre káromkodva menti fel a munkavégzés alól a teljes menedzsmentet. A fürdő üzemeltetését visszaadná, és azt is letagadná, hogy valaha köze volt Győrhöz, ami szerinte egy fasz város lett.
ápr. 10
12:33
Katalin hercegné ezért nem fogyasztja el soha ezt az egyszerű ételt (Magyar Hírlap)
A reggelik leghétköznapibb alapanyaga, Katalin hercegné mégsem eszik belőle soha.
ápr. 10
12:33
Mi lesz ebből? Váratlant húzott a Debrecenben is beruházó Catl, előrukkoltak a legújabb művükkel (Nyugati Fény)
A kínai óriáscég fejlesztése.
ápr. 10
12:36
Rendkívüli kormányinfó jön, hatalmas bejelentésre készülhet a kormány (ATV)
2024. április 11-ére, csütörtök 11 órára Kormányinfót hirdetett a kormány. Gulyás Gergely mellett Varga Mihály és Nagy István is ott lesz, Szentkirályi Alexandra helyén Vitályos Eszter kormányszóvivő áll majd.
ápr. 10
12:36
A férfiak vagy a nők nyitottabbak egy kölcsön felvételére? (Pénzcentrum)
Igencsak megugrott előző évben a személyi kölcsönt felvevő magyarok száma, 2023-ban közel 12%-kal igényeltek többen ilyen típusú hitelt, mint az azt megelőző évben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly 245 ezer új szerződést kötöttek a pénzügyi szolgáltatók, ami majdnem 26 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A növekedés a Covid óta szinte
ápr. 10
12:39
A gazdák érdeke, hogy Brüsszelben változás álljon be (Magyar Hírlap)
A hatvan nap múlva esedékes EP-választások tétje óriási.
ápr. 10
12:39
Jogerősen 24 év fegyházat kapott a volt barátnőjét megvakító férfi (Demokrata)
Az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
ápr. 10
12:39
Hublot Big Bang újdonságok! (Kronometer)
Mint tavaly, úgy idén is a Watches and Wonders hatalmas expóján több, mint 50 márkából az Hublot tudott valami olyat mutatni, amit a hét bármely napján, kedvtől és időjárástól függetlenül…
ápr. 10
12:39
Bárki vehet magának itthon kengurut 200-300 ezer forintért (Mandiner)
Egy fajtatiszta kutya árába kerül az egzotikus állat.
ápr. 10
12:42
Újabb frontot nyit a német kormány: az abortusz legalizálását javasolja egy bizottság (Infostart)
Németországban a terhességmegszakítás törvénybe ütközőnek számít, a szigorú szabályozáson kíván enyhíteni egy, a kormánykoalíció által megbízott szakértői bizottság. A testület javaslata szerint a terhesség első tizenkét hetében az abortuszt legalizálni kellene.
ápr. 10
12:42
A hirdetéskezelés hozzájárul céljaid eléréséhez (ProfitLine)
Az online jelenlét előtérbe kerülése egyre hangsúlyosabb napjainkban, ennek kapcsán a vállalatoknak a hirdetéskezelést is érdemes integrálni a működésükbe. A digitális korszakban minden gyorsan változik, de nem lehetetlen a trendekkel lépést tartani.
ápr. 10
12:45
NKE: Az egyetem lassan évtizedes hivatása környezetének rehabilitálása (Magyar Hírlap)
Ezek közül kiemelkedik a Ludovika Campus és környezetének a megújítására, Józsefváros terhelt városrészének a rehabilitációjára irányuló törekvése.
ápr. 10
12:45
Kína legnagyobb vagyonkezelői Bitcoin ETF-re pályáznak Hongkongban (BitcoinBázis)
Két óriási kínai vagyonkezelő, a Harvest Fund és a Southern Fund a hongkongi leányvállalatokat kihasználva terveznek Bitcoin spot ETF-eket indítani.
ápr. 10
12:45
Már Magyarországon is toboroznak az oroszok (AC News)
Nettó félmilliós fizetést, plusz jutalékot ajánl az orosz cég, azoknak a magyaroknak, akik jelentkeznek.
ápr. 10
12:45
Ledőlt a Szentlélek téri, magyar kultúra napjára készült installáció (Telex)
Egy embert kórházba szállítottak megfigyelésre, de már kiengedték.
ápr. 10
12:48
Milyen mértékben illeti meg a közszereplőt a magánélete védelméhez való jog? (Adózóna)
A Kúria a BH2024.50. számú döntésében azt vizsgálta, hogy a közszereplőt, volt közszereplőt milyen mértékben illet meg a magánélet védelméhez való jog, illetve, hogy a magánéletének részletei mennyiben tarthatnak közérdeklődésre számot. Cikkünkben az ügy tanulságait foglaltuk össze.

Keresés