Reggel felemásan teljesítettek az ázsiai tőzsdéken, Amerikában pedig folytatódhat az emelkedés a pénteki csúcsdöntést követően. A magyar tőzsdén, és Európa-szerte sem lesz még kereskedés a hét első napján. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, a kedd azonban hazai és nemzetközi szinten is mozgalmasnak ígérkezik majd. Emellett kü
Az ISW közölte, annak ellenére, hogy vannak figyelmeztetések arra vonatkozóan, hogy az orosz erők a front más részein is erőket halmoznak fel, Oroszország mégis csak egy szektorra összpontosíthat a támadás során.
Reed Hastings tavaly év elején jelentette be, távozik a lineáris műsorszolgáltatást fenekestül felforgató cég, a filmforgalmazók által antikrisztusnak kikiáltott Netflix vezérigazgatói posztjáról.
A 2023 január elsejei 385,1 milliárd dollárhoz képest egy év alatt 68,2 milliárd dollárral (17,7 százalékkal) 316,8 milliárd dollárra esett Oroszország külső adóssága, ami 17 éve, 2007 január elseje óta a legalacsonyabb - közölte az orosz jegybank hétfőn.
Törökország nagyvárosaiban az ellenzék győzött a vasárnap tartott helyhatósági választásokon, és a legnagyobb ellenzéki párt országos szinten is több szavazatot szerzett a kormánypártnál.
A központi bank adatai szerint a gazdaság úgynevezett egyéb szektorainak külső adóssága csökkent a legjelentősebben tavaly, 55,4 milliárd dollárral (22,6 százalékkal) 189,4 milliárd dollárra.
Burkolatfelújítás miatt forgalomterelésre, sávzárásra és megnövekedett menetidőre kell készülni; az első ütem várhatóan április 7-én fejeződik be - írták. Az első ütemben az M0 autóút felől a repülőtérre vezető kihajtó ágat zárják le. Így a repülőtér az M0-ás autóút felől közvetlenül nem lesz elérhető. Tovább kell haladni Budapest felé, majd a Mark
Lando Norris a nemrégiben tett kijelentésével sok Forma-1 szurkolót lombozott le. A brit McLaren pilóta úgy véli, hogy a Forma-1 erősorrendjében leghamarabb csak 2026-ban lehet nagyobb mértékű változás. A Red Bull és Max Verstappen 2024-ben ott folytatta, mint ahol a tavalyi szezon legvégén abbahagyta. A Milton Keynes-i istálló holland pilótája raj
A por- és kristálycukor felhasználható sebkezelés céljára is, különösen a szennyezett, fertőzött sebek kezelésére – olvasható a világhálón. Nem új keletű ez a felhasználási mód, hazánkban is elterjedt, különösen a természetessége miatt, azonban sok a félrevezető információ, nem mindegy ugyanis milyen sebre tesszük rá.
A címvédő Manchester City gól nélküli döntetlent játszott a vendég Arsenallal az angol labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hagyna egy kiskapuk az oroszoknak, hogy részt vehessenek az olimpiai játékokon. Ez azonban több nyugat-európai országnak is szúrja a szemét.
A túszok szabadon bocsátása és a tűzszünetet célzó tárgyalások több hónapja tartó elakadása, illetve a háborús fiaskók miatt előre hozott parlamenti választásokat követelve közel százezren tüntettek az izraeli parlamentnél, a kneszetnél Jeruzsálemben.
Tavaly decemberről idén januárra az épületek takarításával és facility managementjével foglalkozó B + N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobbat az alkalmazotti létszám, 1963 fővel lettek többen, 11 562-en vannak - derül ki a HR Portál és az OPTEN Létszámtrendek összeállításából, amely a legnagyobb hazai munkaadókat monitorozza.
Április elseje hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti, és akit ekkor rászednek, azzal a bolondját járatják. Az MTVA Sajtóarchívumának anyagát közöljük.