Lassan a fél világot bejárja a nyugdíjas magyar mém-mérnök, Arató András, vagyis Hide The Pain Harold, aki arról is beszélt lapunknak, mi lesz a mémek sorsa, ha felfut a mesterséges intelligencia.
Délies áramlással változatlanul érkezik a meleg, szaharai porban gazdag levegő. Húsvéthétfőn a nap vége felé a légkör is locsolni fog, ugyanis hidegfront kiterjedt csapadékzónája érkezik a Dunántúlra, nagy az esélye a saras eső előfordulásának.
A legendás nevelőedző, Kemény Ferenc 92 esztendősen is nyomon követi a vízilabdát, utánpótlásedzői díjat neveztek el róla. Sikerkapitány fia mesélt lapunknak a "Fecsó" bácsi állapotáról, ars poeticájáról, humoráról és az idei olimpiai reményekről.
A kullancsok számos betegség kórokozóit terjeszthetik. Ezek közül az egyik legveszélyesebb a kullancs-encephalitis, ami nagyon súlyos agyvelő-, gerincvelő- és agyhártyagyulladást és okozhat. Prof. Dr. Mészner Zsófia, a Gyermekgyógyászati Központ csecsemő és gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadója elmondta, hogy a betegség gyógyítá
Mivel a fiatalok naponta akár hat órát is a kibertérben tölthetnek, a zaklatás és az erőszak arányaiban beálló legapróbb változások is súlyos nyomot hagyhatnak több ezer gyerek fizikai és mentális egészségén.
A Roland Berger elemzése szerint a német gazdaság még nincs túl a válságon, a 2024-es év komoly kihívásokat tartogat: csökkenő beruházási kedv, visszafogott termelés és kihasználatlan kapacitások jellemzik a piacot.
A közlekedési ágazat az üvegházhatású gázok és más káros gázok legnagyobb kibocsátója. A bolygó egészsége érdekében itt az ideje, hogy az akkumulátoros vonatokra összpontosítsunk.
"Szeretném, ha egyre többen ébrednének rá, hogy bár nem minden csak az egyénen múlik, és néha az erőfeszítéseink ellenére sem tudjuk elérni életünkben a kívánt változást, sok esetben igenis lehet tenni azért, hogy az életünk jobb, teljesebb legyen." Z. Kocsis Blanka az Anyakivan oldal megálmodójával, Semjén Nórával beszélgetett.
A szalmonellabaktérium két olyan DNS-szakaszát azonosították az Agrár-biotechnológia és precíziós nemesítés az élelmiszer-biztonságért Nemzeti Laboratórium kutatói (Agrár-biotechnológia NL), amelyek felelősek az antibiotikum-rezisztencia baktériumok közötti terjesztéséért. A humán- és állategészségügy egyik legjelentősebb problémája az antibiotikum
A 21. század egyik legizgalmasabb technológiája a 3D nyomtatás. A FreeDee Kft. Magyarország meghatározó vállalata e területen és szakértelmükkel kiemelkedők a hazai piacon. Szabó Péter, a vállalat technológiai igazgatója beszélt
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
A fenntartható kert fogalma sokaknak ismerős lehet, de vajon mit jelent az, hogy fenntartható? Az utóbbi időben egyre szélesebb a paletta a fenntartható kerti termékekből is. De vajon melyik a jó út?
Egy jól berendezett terasz szerves része lesz otthonodnak, ahol minőségi időt tölthetsz az év nagy részében. Hogy sikerüljön megtalálnod a hosszú távon is élhető tér bútorait, jöjjön 3 népszerű kerti bútor trend, amivel nem lőhetsz mellé!
A mai napot szinte teljes mértékben a hagyomány uralja: a locsolkodás, a finom ételek, valamint a tojás, amit a nyúl hoz el. Hogyan alakult ki ez a képzet, hiszen a tojás a tyúkhoz köthető és nem a nyúlhoz. Mi volt előbb: a nyúl vagy a tojás?
A rendőrök tavaly naponta átlagban 1921 gyorshajtót fogtak, tőlük napi 72 millió forint büntetést zsebeltek be. A 26 milliárdos éves büntetésbevétel minden korábbi csúcsot megdöntött.
Egy új kutatás szerint azoknál, akik ezt a közkedvelt italt fogyasztják, sokkal kisebb a kockázata annak, hogy a rákos daganatok újranőnek a beleikben.Egy Hollandiában 1719 ember körében végzett megfigyeléses vizsgálat megállapította, hogy azoknál a vastagbélrákos betegeknél, akik naponta legalább két csésze kávét isznak, kisebb a valószínűsége, ho
A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó humoros történetek az idők során sokszor ötvöződtek a helyi hagyományokkal és szokásokkal, ami számos emlékezetes és szórakoztató anekdotát eredményezett. Itt van néhány megtörtént húsvéti történet a múltból:
A Kínából származó kudzu gyökér, másnéven nyílgyökér (Pueraria montana) reményt jelenthet azok számára, akik úgy gondolják, hogy egészségük megőrzéséért fontos lenne csökkenteni a szervezetükbe bevitt alkohol mennyiségét.
Talán eddig is tudtad, hogy az emberek bizony különösen érzékenyek a körülöttük lévő hőmérsékletre és annak ingadozására. De gondoltad volna valaha, hogy a munkavégzéshez is létezik egy ideális hőmérséklet? Nagyon sokat számít, hány fokban ültök egész nap.
Mikor számíthatunk akadályokra, mikor érdemes körültekintőnek lennünk, és mikor vágjunk bele új dolgokba? Az április kifejezetten mozgalmas lesz, tudd meg, hogy mikor, mire számíthatsz!
Bármilyen nehéz is ezt belátni, a rendszer alapvető átformálása nélkül ezeknek a "tévésorozatoknak" álcázott globális hatalmi szintről kiprovokált diverziós cselekményeknek az intenzitása és veszélyessége emelkedni fog.
Ma korán kellett kelnem. Bevallom, izgatott vagyok. Szép ruhát kell felvennem. Anyukám előkészítette az ünneplős fehér ingemet. Apám már kora reggel meglocsolta anyut és a húgomat szódával, így kellően paprikás a hangulat. 10 éves vagyok, és húsvéthétfő van.
Sonka, tojás, kalács – ma bizonyára minden asztal kötelező kellékei hazánkban. De nézzünk szét a nagyvilágban, milyen vendégváró falatokkal készülnek nemzetek szerte a világban!