Az üzleti szférában a vezető testületek arányos összetételét, az esélyegyenlőséget és a nők részvételének támogatását szorgalmazza a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT), amely ennek előmozdítására szándéknyilatkozatot írt alá több szakmai szervezettel - közölte az értéktőzsde csütörtökön az MTI-vel.
Ha téged is megviselt a hidegfront, fáj mindened és legszívesebben ki sem mozdulnál otthonról ebben a felhős-esős, kevés napsütéssel kecsegtető, hideg időben, akkor varázsolj jókedvet és napfényt a konyhádba ezzel a remek ebédmenüvel! Rögtön két változatot is mutatunk!
György herceg már most tudja, hogy egy napon ő veszi majd át a trónt édesapjától, de ettől még neki is vannak álmai arra vonatkozóan, milyen karriert futna be szívesen.
A közelmúltban több új vezetőt is kineveztek a Schneider Electric Budapesten található beszerzési központjában (Gsc). Ioannis Oikonomopoulos lett a Gsc Europe Logistics alelnöke, Gurcsó Péter az alapanyagok beszerzéséért felelős igazgatóként folytatja, Viski Katalin a jövőben az ipari automatizálási területen belül az ellátástervezésért felel majd
Az Indiában élő dalai láma most 88 éves, és követői attól tartanak, hogy utódja nem fogja olyan határozottan képviselni Tibet ügyét a nemzetközi fórumokon – írja tudósításában az AFP hírügynökség.
Idén március 4. és 8. között tizedik alkalommal rendezik meg a Pénz7-et, a pénzügyi tudatosság fejlesztésének céljával. Ehhez kapcsolódóan készült el pénzügyi kvízünk. Teszteld a pénzügyi tudásodat, és indítsd a kvízt a Start gombra nyomva! A kvíz végén, ha az összes kérdésre válaszoltál, mindenképp nyomj rá a Befejezés gombra, hiszen akkor tudhato
Kíváncsian várjuk, hogy a cancel culture mozgalmárai ledöntik-e Foucault szobrát is, vagy simán csak elfutnak mellette – elvégre az egyik alapítójuk szobrát mégse dönthetik le... Szilvay Gergely írása.
Ki fizeti a visszaváltási díjat, ha italtermékekkel foglalkozó cég termékmintát ad a vevőinek, illetve ha kóstolásnál történik térítésmentes átadás? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
A zöld energiaátállásban több tucatnyi olyan nyersanyagra, mint például lítiumra van szükség, amelynek bányászatát manapság néhány nagy szereplő uralja a világon. A bányászat mellett ezeknek a nyersanyagoknak a feldolgozása is födrajzilag erősen koncentrált. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy a világ mely országai töltenek be domináns szerepet a
A Covid-fertőzés után fennmaradó köhögés, amely a felnőttek 11-25 százalékát érinti, általában jóindulatú és 3-8 héten belül magától megszűnik komolyabb kezelés nélkül.
Bevallom őszintén, ebben a korban már jócskán összefolynak az ember emlékezetében az évek. Bármilyen szöveget vissza tudok mondani, de abban, hogy pontosan mikor mi történt, őszintén szólva, kevésbé vagyok tehetséges. Azért a Blikk kedvéért megpróbálkozom vele.
D-Wave Advantage és az Advantage2 prototípusos gépeivel olyan feladatokat oldottak meg, amelyek a világ legfejlettebb hagyományos számítógépe, a Frontier számára is túl nagy kihívást jelentenének.
A Wizz Air és a Magyar Olimpiai Bizottság megállapodott, hogy a légitársaság szállítja a magyar csapat tagjait a 2024-es nyári olimpiai játékokra Párizsba. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) elnöke február 28-án együttműködési megállapodást írtak alá arról, hogy a Mob hivatalos partnereként