2024. március 9. szombat

márc. 9
9:54
Elon Musk bejelntette: érik a mesterterv, versenytársat kaphat a YouTube (Portfolio)
Elon Musk bejelentette, hogy az X közösségi hálózat hamarosan elindítja hosszú formátumú videós alkalmazását az Amazon és a Samsung okostévéi számára, ami egyesek szerint azt jelenti, hogy a milliárdos a YouTube-bal akar versenyre kelni.
márc. 9
9:54
ATV: Szentkirályi Alexandrát indíthatja a Fidesz Karácsony ellen (444.hu)
Jövő héten be is jelenthetik a kormányszóvivőt.
márc. 9
9:54
Mesterektől élményekig (Demokrata)
Közel harminc év teljes kihasználatlanság után, tíz évvel ezelőtt, 2014. április 3-án nyitotta meg kapuit az újjáépített Várkert Bazár.
márc. 9
9:54
Egy 16 és egy 17 éves volt a Barcelona sikerkovácsa, Xavi el van ájulva tőlük (Magyar Nemzet)
A csodatini, Lamine Yamal gyönyörű gólt szerzett a Mallorca elleni La Liga-meccsen.
márc. 9
9:54
Döbbenetes vallomás: Reviczky Gábor háromszor is kényszerházasságot kötött, csak a negyedik lett az igazi (Sassy)
"Ellopta a személyi igazolványomat és bejelentette. Én lepődtem meg legjobban, hogy ki volt tűzve az esküvő időpontja" – mesélte a színész.
márc. 9
9:54
„Komolyan rám néztél” – Gundel Takács Gábor sosem ússza meg a játékosok kérdéseit (Digital Hungary)
Hiába tartja magát mindig a szabályokhoz, Gundel Takács Gábor nem menekülhet a játékosok elől. Kérdésekkel és teóriákkal bombázzák, még úgyis, hogy nem kaphatnak tőle választ.
márc. 9
9:56
Zelenszkij mindenkit kirúg, aki veszélyezteti a hatalmát (Magyar Nemzet)
Pénteken menesztették a külügyminisztérium szóvivőjét, akit maga a miniszter követhet a távozók listáján.
márc. 9
9:57
Trump: Orbán Viktor egy ellentmondást nem tűrő politikus (HírTV)
Orbán Viktor nőnap alkalmából virággal köszöntötte Melania Trumpot. Donald Trump pedig úgy fogalmazott, hogy a magyar kormányfő egy ellentmondást nem tűrő politikus.
márc. 9
9:57
Kincsvadászok: a kereskedő mint mázas cserépedény? (Márkamonitor)
Fejes Tamás elég nyersen fogalmazott a műsorban. Ráadásul azt is elárulta hogy őt gyakrabban nevezik köcsögnek, mint magát köcsög-Lacit.
márc. 9
10:00
Jelentősen emelkedett hazánk agrár-külkereskedelme (Agroinform)
Legnagyobb exportpiacunknak 2023-ban 1,8 milliárd euróval Németország számított.
márc. 9
10:00
Most jött a hír: nagy a baj Szentendrén, nincs víz a település egy részén (ATV)
A probléma okát már keresik a szakemberek.
márc. 9
10:00
Lázár János: Kirándul a család! (Magyar Nemzet)
Óriási kedvezmények léptek életbe a közösségi közlekedésben.
márc. 9
10:00
Megrázó dolgot árult el: ezért nem sikerült Molnár Gusztáv öngyilkossága (naphire.hu)
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt az életéről, az alkoholfüggőségéről, a gyerekkoráról, az elvonóról és arról is, mennyi mindent lát ma másképp, miután szembenézve a démonjaival legyőzte őket. Molnár Gusztáv az ATV A nő háromszor vendége volt péntek este: az elvonón megállt és "utolérte a lelke".
márc. 9
10:03
"Ő volt a hősöm!" - Meghalt a népszerű műsorvezető, fia megható sorokkal búcsúzott tőle (Metropol)
A műsorvezető fia is követte apját a tévés karrierjében.
márc. 9
10:03
A szurkolókat megosztja, elemzők dicsérik: merre tart a Blagojevics-projekt Debrecenben? (m4sport.hu)
A tavalyi bronzérmet övező debreceni futballáz után egyre több az elégedetlenkedő a DVSC környékén, a legutóbbi bajnokin – amelyen a sereghajtó Mezőkövesd verte meg – a csapat a helyszínen és internetes kommentek formájában is kapott hideget-meleget, élen Szrdjan Blagojevics vezetőedzővel. A szerb szakember játékát rengeteg elemzésben, podcastben m
márc. 9
10:05
A Kisvárdát kecskeméti átka lökhetné még mélyebbre (m4sport.hu)
Szombat délután Kecskemétre utazik a Kisvárda az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Feczkó Tamásék komoly gondban vannak, egy vereséggel pedig még nagyobba kerülhetnének. Ez azért is rossz hír, mert a Kecskemét ellen sok babér eddig sem termett nekik.
márc. 9
10:06
Streaming Top 10: Több, mint 1,3 milliárd perc megtekintéssel húzta be az első helyet az HBO Max vígjátéksorozata (Mafab)
A Nielsen közzétette a legfrissebb streaming nézettségi adatokat, amelyek alapján A törvény nevében 775 millió perc nézettséget hozott össze a február ötödike és tizenegyedike közötti héten, mindez azonban csak az ötödik helyezéshez volt elegendő.
márc. 9
10:06
Kiakadt a berlini edző Schäfer András piros lapján (Mandiner)
A kiesés elől menekülő berliniek ráadásul még ki is kaptak 2-0-ra.
márc. 9
10:08
Annyiszor simogatták a Júlia-szobor mellét, hogy kilyukadt (Mandiner)
Szomorú napra ébredtünk ma.
márc. 9
10:12
Véget ért a Lufthansa földi személyzetének figyelmeztető sztrájkja (Infostart)
A német a Lufthansa földi kiszolgálói szombaton 7:10-kor befejezték figyelmeztető sztrájkjukat - közölte a cég szóvivője hírügynökségi érdeklődésre.
márc. 9
10:12
Élen a Continest (ProfitLine)
Öt év alatt a legnagyobb magyarországi konténergyártó vállalattá vált a magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. - közölte a székesfehérvári társaság csütörtökön.
márc. 9
10:12
Újra divatba jött a Trabant, több milliót is elkérhetnek értük (Hamu és Gyémánt)
Nem ciki már a Trabant, épp ellenkezőleg: jókora összeget is elkérhetnek egy-egy darabjáért. A nosztalgia más területeken is megmutatkozik.
márc. 9
10:12
Így dobol a Fradi világbajnoka (Mandiner)
Vogel Soma nem csak a medencében állja meg a helyét.
márc. 9
10:15
Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni (Piac és Profit)
A hűség és az árengedmények kombinációja a sláger az új lakásbiztosítási kampányban. A hűségidő vállalást egyes biztosítók akár 20 százalék kedvezménnyel is jutalmazzák – közölte a kampány első 8 napjának tapasztalatai alapján a CLB. A független biztosítási alkusz szerint, az eddig szinte kizárólag biztosítási ügynökökön keresztül megkötött és ápol
márc. 9
10:15
Elúszni látszik az Eb, megint megalázták a magyar válogatott játékosát (Metropol)
Hiába minden, továbbra is csak a kispad vár rá.
márc. 9
10:15
"Közel húszéves történet" - múzeum nyílik Ambrus Attiláról, a Viszkisről (BorsOnline)
A viszkis úgy érzi, hogy sokakat érdekelhet, hogy milyen gyermekkora volt, mivel játszott, mennyi emléket halmozott fel az éves során. Ambrus hamarosan üzletet nyit Szentendrén, ott lesz kiállítva a gyűjtemény.
márc. 9
10:15
Heti szerelmi horoszkóp 2024. március 9-15.: Csak akkor látjuk meg a jót, ha nyitottak vagyunk (Life)
Újhold lesz a Halakban, jegyet vált a Vénusz és a Merkúr, ez pedig azt jelenti, hogy változások jönnek. Csak akkor látjuk meg a jót, ha nyitottak vagyunk, és ez a kapcsolatainkra is igaz. Szerelmi horoszkóp következik.
márc. 9
10:18
Reagált a Belügyminisztérium: eldőlt az esemény utáni tabletták sorsa (Blikk)
Nem módosítja a Belügyminisztérium a szabályt, így az esemény utáni tablettát továbbra is recepthez kötik.
márc. 9
10:18
Bevezetés a DePin világába (Kripto Akadémia)
A DePIN valójában egy mozaikszó, a Decentralized Physical Infrastructure Networks-re utal. A decentralizált fizikai infrastruktúra egy olyan megközelítés, amely a digitális infrastruktúra hálózatok megvalósítására és működtetésére vonatkozik, ahelyett hogy egyetlen központosított modellre vagy szolgáltatóra támaszkodna. DePIN megoldásokkal képesek
márc. 9
10:18
Miért kell idén ilyen korán kihelyezni a süllőfészkeket? +Videó (Agroinform)
Az elmúlt 15 évben egyszer sem vitték ki ilyen korán a süllőfészkeket.
márc. 9
10:18
Katasztrofális helyzetben lehet csaknem egymillió nyugdíjas Magyarországon (ATV)
A 13. havi nyugdíj és az év közbeni korrekció ellenére is több mint 900 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt.
márc. 9
10:18
Király Viktornak nagy tervei vannak (hirado.hu)
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.
márc. 9
10:18
Bajban van Marco Rossi, súlyos döntéseket kell meghoznia (Ripost)
Van, ahol a bőség zavarával küzd, de máshol lyukas a keret.
márc. 9
10:18
Így sodródunk bele a harmadik világháborúba (Magyar Nemzet)
"Nyugatnak joga van ahhoz, hogy ne csak fegyverekkel segítsék Ukrajna fegyveres erőit"
márc. 9
10:18
Veszélyhelyzetet okoztak a beszökött kutyák az M0-s autóúton (Autószektor)
A szigetszentmiklósi szakaszon a rendőrök hosszú percekig próbálták elkapni a fehér-barna kutyát és addig lassították a forgalmat, míg végül sikerült leterelni az ebet a pályáról. Sajnos ezután az eb eltűnt, nem sikerült befogni és a helyi kutyamentő csapatoknak sem találták meg. Viszont nemrég kaptunk infót, hogy újra látták a helyiek az elszökött
márc. 9
10:18
Az utolsó – nyílt levél egy szellemnek (Nőiváltó)
Annyira szeretném tudni, mit éreztél, amikor megkaptad a levelemet, és miért döntöttél úgy, hogy meg sem nyitod.
márc. 9
10:18
Hiába a szakmai kollégium álláspontja, vényköteles marad az esemény utáni tabletta (Telex)
Az Európai Unióban Magyarországon utolsóként.
márc. 9
10:21
Póta Georgina továbbjutott a szingapúri GS-torna selejtezőjének második fordulójából (m4sport.hu)
A magyar asztaliteniszezőt egy siker választja el a 64-es főtáblától.
márc. 9
10:21
Ezt senki nem mondta – Tompa Andrea: A szülőség egy óriási kaland (Könyves Magazin)
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az első rész vendége Tompa Andrea.
márc. 9
10:21
Varga Juditot kéz a kézben, intim pillanatban fotózták le az Ász elnökével egy hotel bárjában (SzMo)
Sajtóinformációk szerint a volt igazságügyi miniszter és Windisch László kapcsolata nem újkeletű, hanem a tavalyi év közepe táján kezdődhetett.
márc. 9
10:23
McLaren: Jó pozícióban vagyunk – az erős pontszerzéshez (m4sport.hu)
A harmadik sorból történek előre a csapat versenyzői.
márc. 9
10:24
Kriptopiac – Folytatódik az őrület, rekordokat dönt a Bitcoin (TőzsdeFórum)
A Bitcoin rekordmagasságba szökött, mivel a kriptovaluta-őrület továbbra is végigsöpört a befektetői közösségen. Felrobbantak az ETF-ek A vezető kriptovaluta először emelkedett a 70 000 dolláros szint fölé, amit az új amerikai tőzsdén jegyzett kripto termékek iránti befektetői kereslet és a globális kamatlábak csökkenésének várakozása fokozott. A l
márc. 9
10:24
Véget ért a Lufthansa földi személyzetének figyelmeztető sztrájkja (hirado.hu)
A ver.di szakszervezet szerda este szólította fel a mintegy 25 ezer alkalmazottat a munka beszüntetésére.
márc. 9
10:24
Magyarországon gyári munkásként kétszer annyit keres, mint a Fülöp-szigeteken vegyészmérnökként (444.hu)
Több mint tízezer filippínó vendégmunkás jött már Magyarországra, de sokkal többre lenne igény.
márc. 9
10:24
Rovanperával kezdte a felkészülést a Toyota Kenya előtt (Racing)
A Toyota Gazoo Racing megkezdte a felkészülést a három hét múlva esedékes kenyai Szafari Rallyra. Elsőként Kalle Rovanpera tesztelhetett Portugáliában, ahol egy újítást is kipróbált a japán gyártó.
márc. 9
10:24
Nem sokáig szomorkodott Magyar Péter Varga Judit új szerelme miatt (naphire.hu)
Nem sokáig nyalogatta a sebeit Varga Judit exe, felment a TikTokra.
márc. 9
10:24
Új magyar film jön a mozikba (SzabolcsiHír)
A kiüresedett párkapcsolatokról szól az alkotás.
márc. 9
10:27
"Meg kell osztanom veletek valamit" - Dárdai Pál korábbi játékosa gyilkos kórral küzd (Metropol)
A holland labdarúgó egyszer már legyőzte a rákot.
márc. 9
10:27
Munkahelyi motiváció – így turbózható fel a tavaszi fáradtság miatt lelankadt teljesítmény (vg.hu)
A napsütés, az éledező természet a munkánk teljesítményére pozitívan hat, azonban a támogató munkakörnyezet ilyenkor is fontos a szakértő szerint.
márc. 9
10:27
A gyilkos bálnák a nagy fehér cápára már magányosan is vadásznak (Agrofórum)
Kutatók szemtanúi voltak, ahogy egy gyilkos bálna néhány perc alatt egymagában levadászott és megölt egy nagy fehér cápát, majd kiharapta és magával vitte áldozata máját.

Keresés