Március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan érezzék magukat a munkahelyükön.A Boston Consulting Group (BCG) által 16 ország 28 000 munkavállalójának megkérdezésével készített kutatása is a pszichológiai biztonság fontosságát támasztja alá.Azok a n
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94 százaléka a kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik , és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – v
Egy kormányrendelet értelmében március 28-ától a webshopoknak a Magyar Posta szolgáltatását a többi szolgáltatóval azonos módon fel kell tüntetniük honlapjukon. A változásról Mikecz Pétert, a Magyar Posta marketingkommunikációs főigazgatóját kérdezte az InfoRádió.
Az amerikai–magyar kapcsolatok jövője címmel tartott panelbeszélgetést csütörtökön a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage (Örökség) alapítvány: a vendég ezúttal Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt.
Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének (ACEA) célja, hogy előmozdítsa Európa mobilitási átalakulását, ahol minden európai polgár hozzájuthat megfizethető közlekedési megoldásokhoz, ugyanakkor biztosítja, hogy az autóipar továbbra is erős globális és versenyképes szereplő maradjon. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar soros elnökségre va
Több forrásból is úgy tudjuk, hogy Rahimkulov Timur, a tizennegyedik leggazdagabb magyar az édesapja annak a hallgatónak, akit külön vizsgával engedtek át az egyetemen, ami aztán etikai vizsgálathoz, majd Ádám Zoltán kirúgásához és országos botrányhoz vezetett.
A Coldplay énekese hat, együtt töltött év után végre feltette a nagy kérdést a hollywoodi színésznőnek. A válasz igen, amire még a volt feleség és a gyerekeik is áldásukat adták.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
21,3 százalékkal Észtországban volt a legmagasabb a nők bérhátránya az EU-tagállamok közül 2022-ben. Magyarország a lista hatodik helyén áll 17,5 százalékkal, bár ez a bérhátrány enyhe emelkedését jelenti (2021-ben 17,3 százalék) mégis sikerült hátrébb kerülni az egy évvel korábbi negyedik helyezéshez képest. Luxemburg a "győztes sereghajtó" esetéb
Az utóbbi hetekben számos aggodalom látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a kormány törekvése a fogyasztás helyreállítására rontaná a külső egyensúlyt, az infláció ismételt gyorsulásához vezetne, amihez a korábbi tervekhez képest magasabb költségvetési hiánypálya is hozzájárulhat. A vita során (a kormányzati szándékokat teljes mértékben félreé
A különadók újabb évébe lépve joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eleinte átmenetiként kommunikált extraprofitadók vajon mikor adják át a helyüket a tényleg söralátét méretű adóbevallásoknak. Mindeközben a gazdálkodók most már olyan addicionális terhekkel is kénytelenek szembenézni, mint az EPR-díj, a szén-dioxid kvóta adó vagy a globális minimum
A Deutsche Telekom és a Netflix között létrejött, több országra kiterjedő partnerség részeként a Magyar Telekomnál is elérhető lesz a streaming platform, így még tovább bővül a szolgáltató kínálata. A Telekom ügyfelei az előfizetésük keretében rendelhetik majd meg a Netflix szolgáltatásait. A Deutsche Telekom Csoport elkötelezett amellett, hogy a
Erősen indult a 2024-es év a budapesti albérletpiacon: a bérlők a tavaly decemberi árszinthez képest idén februárra 5 százalékos emelkedést tapasztalhattak, így az év második hónapjában az átlagos kínálati bérleti díj átlépte a 250 ezer forintos lélektani határt.
A szovjet űrállomás durva dolgokat élt át: hallucinációk az asztronauták körében, a legsúlyosabb betegség a világűrben, és egy teljes áramkimaradás elhárítása a nagy semmi közepén. Nem csoda, hogy a Szaljut-7 a mai napig az űrhorror kiapadhatatlan forrása.
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, hétfő este a nyilvánosság kizárásával ünnepi vacsorát tartottak a Karmelita kolostorban. Az esemény házigazdája Orbán Viktor volt, és körülbelül 80-100 meghívott vett részt. Sajtóhírek szerint a vacsorán Novák Katalin volt köztársasági elnök is részt vett, méghozzá a férjével együtt.
Március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan érezzék magukat a munkahelyükön. A Boston Consulting Group (Bcg) által 16 ország 28 000 munkavállalójának megkérdezésével készített kutatása is a pszichológiai biztonság fontosságát támasztja alá.
Egy kísérletet végeztek a Novo Nordisk tablettájával: a résztvevők jó pár kilót leadtak. A gyógyszergyár részvényei a mesterséges intelligencia bajnokát is túlszárnyalják az emelkedésben.
Tüzes szóváltások, harcias beszólások jellemezték az amerikai elnök az őszi választás előtti utolsó évértékelő beszédét, amiben egyszer se nevezte nevén riválisát.
Az Omega-3 zsírsavak fontosak számunkra, hiszen támogatják a szív- és érrendszeri egészséget, valamint csökkentik a gyulladásos folyamatokat a szervezetben. Emellett kulcsfontosságú szerepet töltenek be a sejtek működésében és a sejtmembránok szerkezetének fenntartásában is.
Fokozódó párolgás, rövidebb esős időszakok és a hegyekben a régen általános hóborítás elmaradása csak fokozza a vízhiányt a Mediterráneum nyugati részén.
Szlovákiának jól áll a függetlenség, és nem érzem szükségét, hogy változtassak a retorikámon vagy a megnyilatkozásaim módján - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Úgy tűnik, olyan szinten megromlott a kapcsolat Matolcsy György jegybankelnök, illetve Orbán Viktor és kormánya között, hogy a kommunikáció mostanra teljesen megszakadt.
Hétvégén elstartol a MotoGP, a Moto2 és a Moto3 2024-es szezonja. 21 Grand Prix vár a mezőnyre, Katarban kezdődik a versengés és november 17-én Valenciában lengetik be utoljára a kockás zászlót. A Network4 felületein a magyar rajongók az évad egyetlen fontos pillanatáról sem maradnak le. Kiderül, hogy Bagnaia zsinórban harmadszorra is megnyeri-e a
Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja elsősorban a vállalkozóvá válásra a magyar nőket a BGE Budapest LAB által végzett kutatás szerint, amely a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készült. Az er
Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Belügyminisztérium által indított Apponyi Franciska Jövőműhely Program együttműködése keretében - jelentették be csütörtökön Budapesten.