Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet - tudta meg az Infostart. Egy tender sikerességére ajánlotta befolyását.
A Red Bull holland klasszisa magasan a hétvége eddigi legjobb idejével zárt a gyakorlás élén és közel két tizeddel gyorsabb volt, mint Charles Leclerc.
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre februárban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett emelkedett az előző havihoz képest.
Hullámzó az elektromos autók terjedése, hála a politikusok döntésének, akik szerint olykor támogatni kell vásárlásukat, olykor nem. Ezt a hullámvasutat tükrözik az EV értékesítési számai, miközben az árak mellett a töltőhálózat bővülési tempója sem igazán doppingolja a vevőket. Némi optimizmusra ad okot az akkukapacitás és a hatótávolság folyamatos
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt 2024. március 12-én lejáró, 250 milliliteres smoothie italt vont ki a forgalomból a Lidl Magyarország Bt. és a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.
Több év kihagyással március 8-tól minden péntek este 20.45-től megújulva tér vissza az ATV képernyőjére "A nő háromszor" című talk-show. A műsorvezető a csatorna népszerű arca, Köböl Anita.
Számos súlyos betegség gyógyításánál szerepet játszhatnak a jövőben azok az új típusú, fluortartalmú vegyületek, amelyeket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán állítottak elő.
Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a floridai Palm Beachben.
A Boeing helyi idő szerint 0 óra 40 perckor indult Kuala Lumpurból 239 emberrel a fedélzetén. Alig több mint fél óra múlva örökre eltűnt a radarok elől, és azóta sem tudunk a repülőgépről semmit.
Május 31-én tartják születésnapi koncertjüket a Budapest Parkban, közös dalt adtak ki egy katalán sztárzenekarral, nyáron pedig újabb tengerentúli turné vár rájuk.
A budapesti albérletpiacon az albérleti díjak a tavaly decemberi árszinthez képest idén februárra 5 százalékkal emelkedtek, az év második hónapjában az átlagos kínálati bérleti díj átlépte a 250 ezer forintos lélektani határt - közölte a Rentingo.com bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.
A következő hetekben Borsod és Heves vármegyékben, két lehetséges helyszínen kezdődnek kutatófúrások, amelyek a megvalósíthatóságot vizsgáló tanulmány elkészítéséhez szolgáltatnak alapvető földtani információkat.
Azt követően, hogy péntek reggelre rosszabbodott az állapota, Carlos Sainz máris átesett a vakbélműtéten – közölte a spanyol pilóta F1-es csapata, a Ferrari.
A BME-n megrendezésre kerülő előadáson közgazdászok és a műszaki tudományok szakemberei ismertetik, milyen jövője lehet a pénznek, illetve a digitalizáció milyen új pénzt teremt(ett), amellyel már a közeljövőben is találkozhatunk.
Még a Barbie színésznőjét, Margot Robbie-t is maga mögé utasította a Netflix sztárja, olyan sokat kaszált az elmúlt évben. Meglepő módon a 2023-as év végén nem a két slágerfilm színészei közül került ki a legtöbbet kereső színész.
Számos kritika érte a Carlos Sainzot, miután betegségre hivatkozva kihagyta a Szaúdi Nagydíj előtti médianapot, majd mégis részt vett az edzéseken. Péntekre viszont kiderült, a probléma valós és súlyosabb, mint gondolták: műteni kell a Ferrari pilótáját.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) munkatársai a Balaton partjára jellemző városiasodás és a mesterséges tóparti élőhelyek hatását vizsgálták a kockás siklók (Natrix tessellata) testméretére, kondíciójára, valamint fejlődési stabilitására.
Egy kutatópáros töltőállomásoknál alkalmazható svindli veszélyére hívta fel a figyelmet, amivel könnyedén ellophatóvá válnak a Teslák. A vállalatnál viszont nem estek kétségbe a hírtől.
Donald Trump olyan előnyre tett szert a Republikánus Párt előválasztásán, hogy gyakorlatilag már el is könyvelhető a jelöltsége a novemberi választáson.
Harmincnégy csoportos csapást mért precíziós fegyverekkel, sorozatvetőkkel és drónokkal az orosz hadsereg az elmúlt hét folyamán tengeri drónokat összeszerelő ukrán üzemekre, valamint fegyver-, hadfelszerelés- és üzemanyag-raktárakra, és ukrán katonai alegységek és külföldi "zsoldosok" ideiglenes telepítési helyeire is - közölte pénteken az orosz v
A magyar középpályást egy kamera buktatta le, de csak később tudta meg, hogy mindez milyen komoly következményekkel jár. Alaposan a zsebébe kell nyúlnia, és a pontokat is számolhatja.
A főzőtököt vagy más néven spárgatököt régóta ismeri a hazai lakosság, az uborka és a dinnyék után a legnagyobb mennyiségben fogyasztott kabakos növény. De ide tartozik az utóbbi években népszerűvé vált, az olaszoktól megismert cukkini, valamint a csillagtök vagy ismertebb nevén patisszon is.
Több év kihagyással március 8-tól minden péntek este 20.45-től megújulva tér vissza az ATV képernyőjére "A nő háromszor" című talk-show. A műsorvezető a csatorna népszerű arca, Köböl Anita.
A Binance, a világ egyik vezető kriptotőzsdéje bejelentette, hogy a legjobb felhasználói élmény biztosítása, valamint a közelgő Ethereum hálózati frissítése
Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (Ejmsz) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot, aminek keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mé