Új, a balatoni bringakörnél hosszabb útvonalat mutatott be a BalatonBike365 csapata azok számára, akik komolyabb bringás kihívásokat keresnek a magyar tenger körül. „Ha szeretnéd megismerni a Balaton rejtett kincseit, és nem riadsz vissza a kihívásoktól, tereptől, emelkedőktől, tűzd fel bakancslistára a Kk400 KalandKört!” – áll a kiíró közleményébe
Biden vagy Trump? Szinte biztosan jöhet a nagy visszavágó novemberben, miközben Trump a nagygyűlések között a bíróságra jár, Bidenben pedig már a demokrata szavazók is egyre kevésbé hisznek.
Az énekes és felesége már a válóper küszöbén álltak, sőt, ügyvédeket is fogadtak, ám az utolsó pillanatban rájöttek arra, hogy még nem szeretnék elengedni egymás kezét. Most őszintén meséltek arról, hogyan sikerült megmenteniük házasságukat, amin egyébként a mai napig is dolgoznak.
A chipek globális forgalmazásának összértéke januárban tovább emelkedett, a legjobban a kínai piacon, ahol éves összehasonlításban 26,6 százalékos a növekedés. Az amerikai regionális piac – ami túlnyomórészt nyilván az Egyesült
A Skybridge Capital-alapító Anthony Scaramucci úgy gondolja, hogy még „mindig nagyon korai” bitcoint vásárolni. A kriptovalutát Warren Buffett befektetési vállalatához
A hazai üzleti és művészeti világ egyik közössége és platformja 2024 nyarán Perspektíva névvel meghirdeti első üzleti és művészeti mentorprogramját. Olyan, az előadó-művészet területén tevékenykedő szakemberek jelentkezését várják, akik stratégiai szinten kívánnak gondolkodni saját pályájukról, csapatuk vagy intézményük működéséről, de kapcsolatok
Eladóvá vált John Lennon egykori 600-as Pullman Mercedese. Az autó 1970-ben gördült le a gyártósorról, és nem a tragikus körülmények között elhuny brit énekes volt az egyetlen híres tulajdonosa.
2024-ben meghatározó lesz a vállalati IT területén a digitális ágazat környezeti hatásainak minimalizálása, a biztonsági mentési megoldások felértékelődése és a generatív mesterséges intelligencia térhódítása is – áll a Gartner és más iparági felmérések alapján, a vshosting, a menedzselt hosting megoldások közép-európai vezető vállalata által össze
Négy évvel ezelőtt zajlott le az amerikai demokrácia talán egyik legszürreálisabb elnökjelölti vitája Donald Trump és Joe Biden között. Kettejük vitája most jó eséllyel meg fog ismétlődni.
Szakértők értékelték az Európai Digitális Innovációs Központok (Edih) szerepét a magyar gazdaságban. A rendezvényen az Edih-ek digitális átállást támogató tevékenységeiről és a gazdaságfejlesztésben betöltött stratégiai jelentőségükről volt szó.
A jelenlegi helyzetben a cseh fél "nem tartja alkalmasnak" a helyzetet a korábban betervezett cseh-szlovák kormányközi konzultációk megtartására - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint, ez azért történik, mert a cseh kormány érdekelt az ukrán háború fenntartásában, Szlovákia viszont nem támogatja azt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat - hívta fel a figyelmet az adóhatóság s
Történelmi csúcsokat döntögetett a BUX index februárban, miközben a forint gyengülésbe kezdett az euróval szemben. Március elején is megkérdeztük a hazai alapkezelőket havi rendszeres felmérésünkben, hogy mit várnak a magyar részvénypiacon, és merre mehet tovább a forint árfolyama.
A kutatók felfedezték, hogy már részben megolvadt az antarktiszi Wilkes szubglaciális medence, amely annyi jeget tartalmaz, hogy akár 3 méterrel is megemelheti a tengerszintet.
Néha előfordulnak azok a „fránya” állítások is Az ugrás hídján, amelyekről fogalmuk sincs a játékosoknak, így kénytelenek a sors kegyeire bízni a továbbjutásukat. Ez azonban zuhanással is járhat.
A Nyugati és a Jászai Mari tér között nemcsak sokan laknak, de rengeteg a vendéglátóegység is. 2023 novembere óta viszont egy olyan tágas és kellemes kávézóval bővült a paletta, amire igencsak nagy igény volt a környékbeliek visszajelzései alapján.
A magyar kormányzat aktív szerepet vállal az ország gazdasági fejlődésének előmozdításában, ami a közelmúltban különösen figyelemre méltó eredményeket hozott. Miközben globálisan csökkenő tendenciát mutat a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) áramlása, Magyarország ellentétes trendet képvisel: a 2022-es év rekordjainak megduplázásával újabb m
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) vármegyei szervezetei 2024-ben márciusban és áprilisban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. A vállalkozói érdekképviselet a gyűlések előtt vállalkozói fórumokat tart. A sorozat nyitórendezvényére Miskolcon került sor március 5-én.