Az F1-es csapat fiatal alkalmazottja zaklatással vádolta meg Christian Horner csapatvezetőt. Az ennek nyomán indított belső vizsgálat felmentette Hornert, s úgy tűnik, a nő kerülhet bajba.
Az FX limitált sorozata, A sógun hat nap alatt 9 millió megtekintést ért el világszerte, és ezzel a Disney General Entertainment és az FX első számú forgatókönyv alapján készült sorozatpremierje lett az Egyesült Államokban a Hulun, írja a Variety.
Rengeteg technikai fejlesztéssel, átalakult mezőnnyel és új helyszínekkel startol az idei IndyCar szezon, amelyet idén is a Network4 Media Group felületein követhetnek a magyar rajongók. Az idei év számos újdonságot tartogat az új és a régi nézők számára is. Amerika Forma-1-ét a Network4 hozza el a magyar rajongóknak, akik idén is a ARENA4, a MATCH
Az energiapiaci árcsökkenés ellenére az Alteo konszolidált árbevétele 4 százalékkal, nettó eredménye pedig csupán 1 százalékkal maradt el 2023-ban az előző évitől, miközben az értékesített termékek és szolgáltatások egy részének árai ennél jóval nagyobb mértékben estek - közölte az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat az MTI-vel.
Visszafogott keretek között iktatták be az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást a Parlamentben. Ezt követően zárt körű ünnepi vacsorát tartottak a NER-elit számára a Karmelita kolostorban.
Az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatásba felvehető hallgatók létszámáról döntöttek.
A 2021-es felhasználásnál 2,5 milliárd köbméterrel kevesebb gázt fogyasztott Magyarország tavaly - közölte az MTI-vel az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán, a március 6-ai energiatakarékossági világnap alkalmából.
Megalakult a Stratégiai Tanácsadó Testület – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel. Bánó Attila publicistát kérdezte erről
Az F1 Szaúd-arábiai Nagydíjának első edzésén a kisebb problémái ellenére Max Verstappen volt a leggyorsabb Fernando Alonsót megelőzve, míg Charles Leclerc a sok nejlonzacskó miatt úgy érezte, mintha egy Mario Kart pályán vezetne. A pályán kívüli botrányok árnyékában csütörtökön megkezdődött az F1 második idei nagydíja Szaúd-Arábiában. A ramadán mia
Törökország célja, hogy a közeljövőben a világ harmadik legnépszerűbb turisztikai célpontja legyen, a turista szezon egész évben tartson, ne csak a tengerpartot, hanem az egész országot ismerjék meg a látogatók, akik között emelkedjen a tehetősebb utazók aránya - közölte a Török Turisztikai Promóciós és Fejlesztési Ügynökség.
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt 2024. március 12-én lejáró, 250 milliliteres smoothie italt vont ki a forgalomból a Lidl Magyarország Bt. és a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az Mti-vel.
Március 8. már több mint 100 éve a nőkről szól, és ez így van rendjén. Hölgyismerőseink azonban többet érdemelnek az ilyenkor szokásos, már-már klisészerű ajándékoknál, ezért ajánlunk most öt különlegességet, melyek garantáltan megdobogtatják a női szíveket.
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a kártyatulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október
Az NGM helyre akarja állítani a gazdasági növekedést, amihez nemcsak az kell, hogy idén legalább 25 százalékkal nőjenek a beruházások, mozgósítsák a munkaerő-tartalékokat, de helyre kell állítani a fogyasztást is.
Európa vezető diszkontáruház-lánca úgy döntött, hogy megújítja az egyébként is hatalmas népszerűségnek örvendő hűségprogramját. A fejlesztésnek hála mostantól még egyszerűbb lesz az applikációjuk használata, ráadásul az újonnan bevezetett ajánlatokat most már nem kell aktiválni, mivel a kedvezmények automatikusan levonásra kerülnek a Lidl Plus kárt
A hasmenés azt jelenti, hogy a székletürítés során laza, vizes széklete van. Gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt gyakori, és általában néhány napon belül magától elmúlik. Ha nem javul, vagy ha egyéb tüneteket is, például lázat vagy véres székletet észlel, forduljon orvoshoz.
Tíz év után véget ért a budapesti e-jegyrendszerper: a nemzetközi választottbíróság döntése nyomán 5 950 000 eurót fizet a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést.
Nőnap előtt néhány órával érkezett a bejelentés, hogy a W-Sport nevű női fókuszú sportcsatorna holnaptól a magyarországi szolgáltatók számára is elérhetővé válik.