A most induló második félévben mintegy 180 egyetemi startup-projekt indulhat el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) több mint fél milliárd forintos támogatásával a Hungarian Startup University Program (HSUP)elnevezésű programban.
Az egyik szervező azt mondta, hogy "a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára" fogják meghatározni.
Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke pontosan tudja, mi a különbség a vezető és a főnök között. Nem véletlenül kapta a Lámpás különdíjunkat.
A fémzárolt vetőmagok használatának fontosságára hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A klímaváltozás hatására egyre enyhébbek a telek hazánkban és ennek hatására számos olyan madárfaj látható november és február között, amelyek vagy az egyedszámuk, vagy pusztán a faj téli jelenléte miatt számít érdekesnek. Most, hogy itt a tavasz, érdemes megnézni, hogy milyen különleges előfordulások történtek a dél-keleti országrészben.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat. A precíziós gazdálkodásban élenjáró cég a kutatás-fejlesztési és innovációs partnerség mellett szakmai gyakorlati lehetőséget kínál az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói számára különböző termelési egységeiben.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a kormány az elmúlt két évben több - egészen pontosan 11 - olyan döntést hozott, amely negatív hatást gyakorolt a jegybank függetlenségére. Közleményükben felhívják a figyelmet arra a beavatkozás sorozatra, amely már "eddig is szűkítette a monetáris politika függetlenségét, gyengítette transzmissziós csatornáit". A jeg
A litván hírszerzés csütörtökön közzétett elemzése szerint Oroszország még legalább két évig képes a jelenlegi intenzitással folytatni a háborút Ukrajnában a magas olajáraknak, a szankciók megkerülésének és az állami beruházásainak köszönhetően.
Már csak három hónap van hátra az Európai Parlamenti választásokig, így mindenki megpróbál egyre nyíltabb lapokkal játszani. Így tett Hajnal Miklós is.
Az Európai Bizottság által 2023 szeptemberében kapuőrnek minősített hat vállalat – az Apple, az Alphabet, a Meta, az Amazon, a Microsoft és a ByteDance – március 7-től köteles teljes mértékben eleget tenni a digitális piacokról szóló jogszabályban foglalt összes kötelezettségnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat - hívta fel a figyelmet az adóhatóság s
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Balesete óta először nyilatkozott a televízióban Horváth Lajos Ottó. A színész tavaly novemberben csaknem három méter magasról zuhant le kolléganőjével, Szász Júliával együtt a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről a Nemzeti Színházban.
A Lidl kivonta a forgalomból a Solevita Smoothie Red Genius Gránátalma-acai termék egyik szériáját. Az üzletlánc arra kéri a vásárlókat, hogy az italt ne fogyasszák el.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, először a német Welt írt arról, hogy nemrég született egy kínai-magyar megállapodás, amely szerint kínai rendőrök hivatalosan is felhatalmazást kapnak arra, hogy járőrözzenek Magyarországon. Ezt az értesülést a minap a Belügyminisztérium is megerősítette. Tájékoztatásuk szerint "a két ország rendőrei a jövőben k
Idén jól járhatnak a villanyautóra vágyók. Egyrészt az állami támogatással jelentős árengedménnyel lehetséges az új elektromos autók megvásárlása, ám ez
Az EU Bizottsága tervet javasolt az európai országoknak a fegyveripar növekedésének ösztönzésére, hogy az minél hamarabb átállhasson “hadigazdasági üzemmódra”. Az
A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata leadásra került az amerikai külügyminisztériumnál - jelentette be csütörtökön a dokumentumot személyesen Washingtonba eljuttató Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ezt követően telefonon egyeztetett svéd kollégájával.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, melyből kiderül, hogy mit fog csinálni a hatfős Stratégiai Tanácsadó Testület, amit Orbán Viktor miniszterelnök hozott létre, és amire a "veszélyek kora miatt van szükség" a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint.
Valós idejű tolmácsolás, autonóm parkolás, UHD minőségű megosztott videók, új generációs interaktív hívások és 3D-élmények szabad szemmel – ezek azok a szolgáltatások, amelyek az elkövetkező években egyre inkább részévé válnak a mindennapoknak az 5G és továbbfejlesztett változata, az 5.5G-technológia révén. A Huawei Technologies a napokban mutatta
A budapesti albérletpiacon az albérleti díjak a tavaly decemberi árszinthez képest idén februárra 5 százalékkal emelkedtek, az év második hónapjában az átlagos kínálati bérleti díj átlépte a 250 ezer forintos lélektani határt - közölte a Rentingo.com bérbeadó platform.
Miután kiderült, hogy Orbán Viktor Budapesten beszél március 15-én, felmerült a kérdés, hogy lesz-e idén Békemenet vagy elmarad a tavalyi évhez hasonlóan?
Az idén 12. alkalommal megjelent PwC Women in Work Index adataiból kiderül, hogy a jelenlegi ütemben több mint 50 évre lesz szükség ahhoz, hogy az Oecd mind a 33 tagországában megszűnjön a nemek közötti átlagos bérszakadék, ami a 2021-ben mért 13,2 százalékról 2022-ben 13,5 százalékra emelkedett. Az Egyesült Királyságban nőtt a bérszakadék, Magyaro
A minisztériumi válaszból csak annyi derült ki, hogy 2019-ben rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki, amihez a diplomata-útlevél is járt.
A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton nyolcadik lett a gyakorláson a Mercedesszel, míg csapat- és honfitársa, George Russell negyedikként végzett.