Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
A bérbeadási platform szerint a díjak az év további részében még tovább drágulhatnak, miután a gazdaságpolitikának az a célja, hogy a reálbérek is egyre magasabbak legyenek.
A néhai Jugoszláviában jellemző volt, hogy sokan vendégmunkásként helyezkedtek el Németországban. Ez a jelenség az ország felbomlása után is fennmaradt és Szerbiában manapság riasztó méreteket ölt.
A jelenlegi kilátások szerint éves átlagban 4,2 százalékos lehet az idei éves infláció, de sok kockázattal kell számolni. Például a forinttal, amely az elmúlt időszakban gyengülő irányba tört ki a korábbi sávjából, ennek eredményeként 395 forint felett is járt az euró – mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet által rendezett es
Számos európai uniós tagállam tanulmányozta az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott magyar modellt, az ekáert. Legutóbb Lengyelország érdeklődött a rendszer továbbfejlesztési lehetőségei iránt. A gazdaságfehérítésben Magyarországon sincs megállás, jövőre hazánk lehet az EU első tagállama, amely általánossá teheti az elektronikus nyugtát
Az elmúlt években globális szinten is megjelent az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, termékük, szolgáltatásuk társadalomra gyakorolt hatásait. Ezek a szempontok ágyaztak meg az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelés
A Pecsenyehús jövőképében egy egész társadalom válik kannibállá. A kötet kíméletlen és tabudöntögető disztópia arról, hogyan számoljuk fel a saját etikai korlátainkat, ha az igényeink kielégítése a cél.
Nem is vitás, hogy egy jó munkahelyen mindenki szeret dolgozni, az azonban már sokkal összetettebb kérdés, hogy mitől is jó egy munkahely. A munka világában rengeteg változás történt az elmúlt évek során, egy azonban állandó: stabilan működő vállalat nem létezik kiváló munkavállalók nélkül. Az innovatív gondolkodás és fejlődés csak olyan cégeknél t
Az Uber megjelenése - a Főtaxival együttműködésben - a fővárosi piacon hatalmas változásokat indukálhat, ez a taxisoknak nem lesz rossz, de a fuvarszervezők száma csökkenhet is a jövőben - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a Porfolio podcastjében. Szó volt arról is, hogy lesz-e tarifaemelés, milyen költségekkel kell sze
Fotó: police.hu Úgy összetörte magát a fiatal fiú, hogy jobbnak látta mentőt hívni 2023 nyarán. Konyáron volt rokonlátogatóban, amikor a Templom utcában sétálva kiszúrt egy parkoló autót. Beült és nagy meglepetésére az indítókulcsot is a helyén találta. Beindította, gondolta kocsikázik kicsit, azonban nehéz dolga volt, mivel nem rendelkezett jogosí
Az elmúlt napokban minden a forintról szólt. Számos érdekes elemzést olvastam a hazai deviza árfolyamát befolyásoló hírekről, adatokról, de van egy olyan tényező, amiről még nem esett szó. Cikkemben annak járok utána, hogy a piac milyen sztoriban hisz a forinttal kapcsolatban.
A Kronen-Zeitung nevű osztrák lap szerint az EU mégiscsak elengedheti a belsőégésű motoros autók értékesítésének betiltását, mivel újragondolják a hivatalosan nulla gramm CO2-kibocsátású e-autók de facto károsanyag-kibocsátási értékeit.
A jelenlegi kilátások szerint éves átlagban 4,2 százalékos lehet az idei éves infláció, de sok kockázattal kell számolni. Például a forinttal, amely az elmúlt időszakban gyengülő irányba tört ki a korábbi sávjából, ennek eredményeként 395 forint felett is járt az euró – mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet által rendezett esemén
Az eredetileg az Ethereum blokkláncon belül kiemelkedő jelenlétet tanúsító MEV-botok az utóbbi időben jelentős aktivitást generáltak a Binance Smart Chain-en
Az fDi Intelligence – a Financial Times Ltd. csoport tagja – évente teszi közzé "A jövő európai városai és régiói" rangsorát; a 2024-es listákon két magyar város is szerepel, Budapest és Debrecen.
Az Európai Unió tagországaiban 3,88 millió csecsemő született 2022-ben, ami enyhe csökkenést jelent a 2021-es 4,09 millió születéshez képest - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott jelentéséből.
Ezer és egy okot fel tudnánk sorolni, miért imádjuk annyira Kate Winsletet: többek között azért, mert okos, gyönyörű, és azon túl, hogy a vérében van a színészet, egy végtelenül szerethető személyiség. Most pedig még egy olyan értékes tulajdonsága felszínre került, ami miatt teljességgel leborulunk előtte: olyan méltóságteljesen öregszik, ahogy csa
A tavaszi vetési szezon kezdetéhez közeledve érdemes végiggondolni azokat a technológiai lehetőségeket, amelyek pozitívan befolyásolják a termés minőségét és mennyiségét, ezáltal biztosítva a gazdaságok sikerességét és jövedelmezőségét.
Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát - közölte a Századvég Alapítvány Európa Projekt-kutatásának eredményére hivatkozva.
Az Európai Központi Bank ma 14:15-kor tette közzé kamatdöntésről szóló közleményét, a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton. Közzétették a makrogazdasági előrejelzéseket is, ezek viszont fontos üzenetet hordoznak, ugyanis mind az inflációs, mind a növekedési előrejelzést lefelé módosította a jegybank. Ez felébre