2024. március 7. csütörtök

márc. 7
9:42
Több mint 44 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten (hirado.hu)
Akut légúti fertőzéssel 251 900 ember kereste fel az orvost.
márc. 7
9:42
Gyengült a forint reggel (ProfitLine)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 7
9:42
Ukrajnai ásatáson fedezték fel az Európában megjelent ember legkorábbi kőeszközeit (hirado.hu)
Egy ukrajnai ásatáson felfedezett ősi kőeszközök lehetnek a legkorábbi bizonyítékai az ember megjelenésének Európában – számolt be róla a Nature című folyóiratban publikált tanulmány.
márc. 7
9:42
Retteghet a világ, Kim Dzson Un újabb parancsot adott ki a hadseregének (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a hadgyakorlatok fokozására szólította föl az ország hadseregét egy katonai kiképzőtáborban tett látogatása során - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
márc. 7
9:42
Színt vallott a Legyen Ön is milliomos! egykori nyertese: több millió forintot ki sem fizettek neki (Pénzcentrum)
Juhászné Hajdu Anikó élete egy szempillantás alatt megváltozott, amikor 2000-ben elsőként zsebelte be a Legyen Ön is milliomos! akkor legnagyobbnak számító nyereményét, vagyis 10 millió forintot.
márc. 7
9:42
Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában (Ripost)
Hatalmas pofon után fantasztikus őszt produkált a csapat.
márc. 7
9:42
Németh Szilárd az egyedüli jelölt, de nagy nevek is feltűnnek mellette (Magyar Nemzet)
A Magyar Birkózók Szövetsége pénteken tartja a tisztújító közgyűlését.
márc. 7
9:42
Ekkora kormányválság van? Orbán Viktor kétségbeesett lépésre szánta el magát (Nyugati Fény)
Itt vannak
márc. 7
9:42
Hat év után eljegyezte egymást Chris Martin és Dakota Johnson (Telex)
A frigyre a Coldplay énekesének volt felesége, Gwyneth Paltrow is áldását adta.
márc. 7
9:42
Gyomorforgató pedofil rémtett: ez a budapesti apa a saját gyermekéről készített gyermekpornográf felvételeket (naphire.hu)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói külföldi társhatóságok segítségével azonosítottak és fogtak el két pedofil férfit, az egyik, egy 37 éves gyanúsított, egy darkwebes fórumon tett közzé gyermekpornográf felvételeket, amiket 42 éves társa a saját gyermekéről készített, mindketten letartóztatásban vannak.
márc. 7
9:45
10 éve nem látott dolog történt a hazai boltokban (Piac és Profit)
Csökkenésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben.
márc. 7
9:45
Kozso édesapja 83 éves lett (Metropol)
Az énekes édesapja 83 éves lett, meglepetés tortát kapott, amitől meghatódott.
márc. 7
9:45
Orbán Viktor csütörtökön útnak indul: az év legfontosabb találkozójára készül (Ripost)
A magyar miniszterelnök Amerikába utazik, ahol találkozik Donald Trumppal is.
márc. 7
9:45
Beteget jelentett a nő, majd arra lett figyelmes, hogy a főnöke az ágya mellől integet neki (Femcafe)
A hölgy egy TikTok-videóban mesélte el, hogy az egyik reggel gyomorrontásra utaló tüneteket észlelt magán, ezért úgy döntött, nem megy be dolgozni. Nem sokkal később váratlanul betoppant a főnöke is.
márc. 7
9:45
Erre a 3 csillagjegyre rátalál a jó karma, számukra sorsfordító lesz a március (BorsOnline)
Te is szerencsék között vagy?
márc. 7
9:48
Ez lenne a modern rabszolgaság? Megosztó migrációs megállapodásra készül az Eu: íme, a részletek (Blikk)
Az Európai Unió hamarosan véglegesíti a Mauritániával kötött, több mint 200 millió eurós megállapodást. A cél az Európába irányuló illegális migráció visszaszorítása lenne. Emberjogi szervezetek szerint az EU ezáltal a modern rabszolgaságot támogatja majd az afrikai országban.
márc. 7
9:48
Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt (HR Portál)
Az orvosok számára a legsúlyosabb problémát a rossz munkakörülmények jelentik, ez az orvostársadalom demotiváltságáért nagyobb hangsúlyban felelős mint a bérezés. Rémisztő adat, hogy a hazai állami egészségügyben dolgozó orvosok 26 százaléka a következő három évben csökkentené az óraszámát, részben átmenne a magánszektorba – derült ki a Magyar Orvo
márc. 7
9:48
A jegybankárokra várnak a befektetők, esésekkel indul a nap (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék szerdai pluszos zárása után az ázsiai részvénypiacokon felemás hangulat látszik ma reggel, Európában pedig kis csökkenésekkel kezdődik a nap. A jegybankároké ma a főszerep, a nap eseménye az EKB kamatdöntése és az azt követő tájékoztató lesz, és Jerome Powell is megszólal délután.
márc. 7
9:48
Összecsaptak a rendőrökkel a lengyel gazdatüntetés résztvevői (Agroinform)
Több embert őrizetbe vettek.
márc. 7
9:48
Vége, Nadal befejezte (Magyar Hírlap)
Az első ellenfele a szintén védett rangsorral induló Milos Raonic lett volna.
márc. 7
9:48
Konzervatív lap: Trump és Orbán valójában a korrupt berendezkedés ellen harcol (Mandiner)
A szerző szerint a lakosság nagy részének elege van a woke ostobaságokból.
márc. 7
9:48
A SEC szerint a Binance.US fontos információkat hallgat el a bíróságtól (BitcoinBázis)
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) szerint egy jelenleg is zajló tárgyalás részeként a Binance.US információkat hallgat el az ügyfeleinek
márc. 7
9:51
Madridi kiesésével a klubvilágbajnoki szereplésétől is búcsúzott az RB Leipzig (m4sport.hu)
Kilencedik európai csapatként a Borussia Dortmund szereplése is biztossá vált a 2025-ös labdarúgó klubvilágbajnokságon.
márc. 7
9:51
Befellegzett a pandémia előtti irodai kultúrának (Igényesférfi.hu)
A koronavírus-járvány lecsengésével egyre több óriáscég hívja vissza az irodába a munkavállalóit, csakhogy a pandémia előtti szervezeti kultúrát ennyi idő után már nem lehet visszaépíteni.
márc. 7
9:51
Válás helyett a harmadik babáját várja Meghan Markle? Harry herceg most véget vetett a találgatásoknak (Promotions)
Sokan már találgatják mikor jöhet a harmadik gyerek Harryéknél.
márc. 7
9:53
Az elődöntőben ért véget a magyar fallabdázó kanadai menetelése (m4sport.hu)
Farkas Balázsnak nem sikerült az újabb bravúr, így az elődöntőben búcsúzott a fallabdázók körversenyének 78 ezer dollár összdíjazású, ezüst besorolású versenyén Calgaryban.
márc. 7
9:54
Svédországban slágertermékké vált a golyóálló mellény, betiltaná a rendőrség (Infostart)
A védelmi eszközök egyfajta státuszszimbólummá váltak a zömmel bevándorló hátterű bűnbandák tagjai számára, ráadásul még veszélyesebbé is teszik az egyre gyakoribb lövöldözéseket.
márc. 7
9:54
Figyelmeztet a WHO: halálos vírus csapott le Európára (ATV)
Az akár halálos kimenetelű papagájláz több európai országban is megjelent.
márc. 7
9:54
Kínai külügyminiszter: Kína és Oroszország új modellt állít fel a nagy országok közötti kapcsolatokban (hirado.hu)
Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.
márc. 7
9:54
Mi lesz ebből? Agyonvágta a forintot Matolcsyék marakodása (Nyugati Fény)
Gyengült
márc. 7
9:54
Hamilton a bizonyítéka, hogy Verstappen igenis kiköthet a Mercedesnél? (Racing)
Lewis Hamilton úgy véli, az ő példája megmutatta, hogy Max Verstappen elhagyhatja a Red Bullt, de szerinte ennek nem lenne értelme.
márc. 7
9:54
Közeleg a nyár: ezek lesznek 2024 fürdőruha divatjai (in.hu)
Ha esetleg lemaradtál volna róla, a levegőben már érezhető a tavasz mennyei illata, és a síelős Instagram-posztokat is kezdik leváltani a nyaralós képek. Ideje tehát felkészülnünk a 2024-es nyári szezon bikinitrendjeire. Mutatjuk is őket!Idén minden eddigi évnél könnyebb lesz a fürdőruhák köré építeni a ruhatárunkat, mivel a ruhaszettek és a bikini
márc. 7
9:56
Valami készül? Orbán Viktor repülőre szállt, és már el is hagyta az országot (Nyugati Fény)
Orbán Viktor csütörtök reggel már az óceán túlpartjáról posztolt.
márc. 7
9:57
Zelenszkij a végsőkig folytatná a háborút, de egyre többen a béke pártján Ukrajnában (HírTV)
Egyre több ukrán állampolgár akar békét - derül ki egy friss közvéleménykutatásból, melyet Dunda György, a HírTV ungvárii tudósítója ismertetett a csütörtöki Napindítóban.
márc. 7
9:57
Devizapiac – Gyengült a honi fizetőeszköz (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama hét órakor 393,97 forintra erősödött a szerda kora esti 393,72 forintról. A svájci frank jegyzése 409,54 forintról 409,99 forintra erősödött, a dollár pedig 360,82 forintról 361,30 forin
márc. 7
9:57
Rengeteg pénzünk van még a SZÉP-kártyákon (vg.hu)
Tavaly a kártyabirtokosok összesen több mint 449,4 milliárd forintot költöttek.
márc. 7
9:57
50 éves titokra derült fény: Szécsi Pál feleségül vette Domján Editet (SzMo)
Az énekes jó barátja ott volt az esküvőn. Dévényi Tibor mellett még Aradszky Lászlót hívta meg a házasságkötő terembe Szécsi Pál.
márc. 7
9:57
Újabb halálos vírus terjed Európában: 5 ember már életét vesztette miatta (BorsOnline)
Mutatjuk milyen tünetei vannak ennek a betegségnek.
márc. 7
9:57
Vilmos herceg végre elárulta, mi a valódi oka Katalin hercegné visszavonulásának (Life)
Sok a találgatás Katalin hercegné egészségi állapota körül, a bizonytalanság vadabbnál vadabb pletykákat szül a britek körében.
márc. 7
9:59
Tőzsde – Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek (TőzsdeFórum)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,31 százalékos csökkenéssel, 39 598 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,50 százalékkal süllyedt. A csütörtökön már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,39 százalék, a tajpeji börze pedig 1,1
márc. 7
10:00
Lecsapott az MNB: 10 millió forintos bírságot kapott az Equilor (Portfolio)
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat. A felügyelet ismételten feltárta, hogy a társaság befektetési tanácsadását több esetben alkalmassági teszt, illetve a szolgáltatás végzésé
márc. 7
10:00
Rákay Philip hiába intézkedett, a Promenád24 nem áll le a Navracsics elleni "alpári támadásokkal" (ATV)
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, a Promenád24 többségi tulajdonosa elnézést kért Navracsics Tibortól, eladja a portált, és kiszáll a Lázár János-féle ménesbirtokból is. Sőt, arra szólította fel a lapot, hogy kérjen bocsánatot a minisztertől.
márc. 7
10:00
Razziáztak egy nagyot a magyar rendőrök: sokan fennakadtak a szűrőn (Pénzcentrum)
Ittas vezetőt és száguldozó sofőrt is fogtak a rendőrök a három napos dél-pesti ellenőrzéssorozat során.
márc. 7
10:00
Már lehet nevezni a Siemens Média Díjra (MMonline)
A legjobb technológiai tartalmakat díjazza a hazai és a nemzetközi zsűri.2024-ben ismét várják a nevezéseket a Siemens Media Award versenyen. A díjjal ebben az évben is a technológia területén kimagaslót alkotó újságírók és tartalomkészítők munkáját kívánják elismerni, hazánkban, valamint nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria,
márc. 7
10:00
Bözödújfalu tragédiájának állít emléket az Összetartozás temploma (Magyar Nemzet)
Augusztusban szentelhetik fel azt a templomot, amely az erdélyi bözödújfalui tó partján állít emléket a kommunista diktatúrában vízzel elárasztott falunak, az onnan menekülni kényszerülőknek.
márc. 7
10:00
Eszkaláció: megtörtént az első halálos kimenetelű húti támadás (Mandiner)
Nem sikerült elrettenteni a jemeni lázadókat az Egyesült Államoknak.
márc. 7
10:00
Harmadik gyár építésére készül Gödön a Samsung (Telex)
A Hyundai következő generációs, európai piacra szánt elektromos járműveihez gyártanának akkumulátorokat.
márc. 7
10:00
18+: bestiálisan megerőszakoltak és megöltek egy fehérorosz menekült nőt Lengyelországban (naphire.hu)
Mintegy ezer ember gyűlt össze szerdán Varsóban a szexuális erőszak elleni tüntetésen, miután egy brutálisan megerőszakolt és meggyilkolt fehérorosz bevándorló halála sokkolta a Lengyelországban élő fehérorosz menekültek közösségét.
márc. 7
10:01
Arany – Történelmi csúcs, óriási a lendület (TőzsdeFórum)
Az arany árfolyama új rekordra emelkedett, ami elsősorban az Egyesült Államok monetáris lazítására tett fogadások által volt vezérelt. Az autokatalizátor-alkatrész palládium január 12. óta először ugrott vissza az 1000 dolláros ár fölé. Megállíthatatlan iram, keresztbe tehet a Fed? Az arany unciánkénti ára 0,6%-kal 2139,39 dollárra erősödött 16 órá
márc. 7
10:03
Szépen nőtt a milliomosok száma (Piac és Profit)
2022-re a világ felnőtteinek 1,1 százaléka volt milliomos, szemben a 2012-es 0,6 százalékkal. Az viszont nagyon különböző, melyik országban mekkora vagyon kell ahhoz, hogy bekerüljön az ember a felső 1 százalékba.

Keresés