Ukrajnában ismét többlet villamosenergia-termelést regisztráltak csütörtökön, aminek következtében a tervek szerint újból megindulhat az áramexport több országba, köztük Magyarországra - számolt be az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata pénteken a Telegramon.
Feljelentést tett az Integritási Hatóság Süli János fiának projektje ügyében. A volt paksi polgármester, majd Paksért felelős tárca nélküli miniszter szerint semmi gond sincs azzal, hogy a cég úgy kapott csaknem félmilliárdos támogatást, hogy a mai napig nem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet.
A korai tavasz miatt idén is tartani lehet a fagykártól. A februári tavasz idén is hetekkel előre hozta a gyümölcsfák vegetációs ciklusát. Szakértők szerint egyes aktív fagyvédelmi módszerek hatásosak lehetnek a fagykár ellen. A most érkező éjjeli fagy ráadásul duplán árt: széllel jön.
Egy német férfi állítása szerint 217 alkalommal oltatta be magát koronavírus ellen. Hogy ennek milyen következményei lehetnek, arra Rusvai Miklós virológus válaszolt.
Csapdába kerültek a nyugati autógyártók: miközben megkezdték a felzárkózást Kínához, a kereslet növekedése visszaesést mutat. A kialakult helyzetet sokan sokféleképpen magyarázzák, a célok azonban változatlanok maradtak.
A Jysk akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Jysk akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
2024. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 0,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,6%-kal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,9%-kal kisebb lett az értékesít
A nyers adatok alapján januárban éves szinten 6,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A naptárhatással korrigált adatok 5,1 százalékos növekedést mutatnak 2023 januárjához viszonyítva. Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 2,7 százalékkal
Átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki a Belügyminisztérium számára a Gyermekjogi Civil Koalíció a gyermekvédelem és az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb ágazatok reformjának előkészítéséhez. Ennek megvitatására pedig szakmai egyeztetésre hívták Pintér Sándor belügyminisztert.
A nyilvánosan elérhető adatok, anyagok figyelmes nyomon követésével már hónapokkal előre lehet tudni, hogy milyen EU-pályázatok várhatók Magyarországon, és így ez segíti a kkv-k és nagyvállalatok jó időben való házon belüli felkészülését is – mutatott rá gyakorlati fókuszú előadásában Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője a Portfolio ma
A Demokratikus Koalíció a honlapján jelentette be, hogy Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin.
Az Oriflame akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Oriflame akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed Al-Naggar közel félmilliárd olvasó számára tette elérhetővé a magyar nyelvű líra első klasszikusát. A Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett történész-fordító növénytani zsákutcákról, meghökkenésekről és perlekedésekről is beszélt nekünk. Interjú.
Az első felvonás közepén, éppen egy lírai női ária kezdetén egy nézőnek éles hangon megszólalt a telefonja. Ezek után a karmester leállította az előadást.
A Reál akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Reál élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Reál akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Reál élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Reál akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Reál élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Oroszország budapesti nagykövetsége az ukrán háborúval kapcsolatban adott ki szerdán két közleményt is. Az egyik A nyugati országok szerepéről az ukrajnai konfliktusban címet viseli, míg a másik általánosságban beszél az Ukrajna körüli helyzetről.
A megelőző napok gyengülése után az erősebb irányba korrigált tegnap a forint az euróval szemben. A nyitó 395,9-ről zárásra összességében 393,7-re csökkent az Eurhuf devizapár. Az erősödés a mai nyitásban is folytatódni látszik.